A legjobb barát emlékére! Soha nem foglak elfelejteni, Nagyon Hiányzol!
"
Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. S azért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak a látszat valahol együtt marad vele úgy ahogy együtt volt vele a találkozás előtt!"

Elvitted a derűt, a fényt, a meleget,

csak egy sugarat hagytál itt, az emlékeket.

Bennünk él egy arc és végtelen szeretet,

amit tőlünk soha, de soha senki el nem vehet.

Hiányodat feldolgozni nem lehet,

csak probálunk élni nélküled!

"Sok szép örökzöldből koszorút kötöttem
aljára körbe mind fenyőágat tettem.
Tobozok diszítik meg fehér virágok,
velük üdvözlöm én a másik világot.

Elküldöm hozzátok minden bánatomat,
hogy ti is lássátok szomorúságomat.
Az élet megy tovább, de nem úgy mint régen,
a csillag sem úgy ragyog nyáron, mint télen"!

Emléke él és élni fog
míg az én szívem e földön még dobog,
Őrzöm a képét, a mosolyát,
a hangját, s minden gesztusát.

Őrzöm a mozdulatait,
mely bennem él mind a mai napig,
Őrzöm a felém közvetített gondolatait,
a nekem elsuttogott szavait.

Felgyúltak ma a szeretet lángjai;
Azt üzenik: Nem felejtettünk el benneteket!
Erősebbek most a szív fájdalmai
És sűrűbben hullatjuk a könnyeinket.
Magával ránt a múlt és képeket tár elénk,
Emlékkockák millió ködös fátylából
Fakó, ismerős hangfoszlányt hallunk még.

Elsuttogunk egy fohászt szeretteinkért,
Ahogy minden évben tesszük halottak napján.
Néha még ránk tör az örök kérdés: Miért? Miért?...
De nem köthetjük össze az élet szakadt fonalát.
Látjuk a szeretett arcokat: ki rokon, ki barát,
S bár távolinak tűnnek, oly homályos a kép,
Ők talán vigasztalva fogják az itt maradtak vállát.

A neved a szél simítja egy táblán,

Az örök kék ég alatt magány,

De mégis bennünk élsz tovább,

Mert az emlék erősebb,mint a halál.

Ez a kis gyertyaláng őrzi emlékedet,
Mutatja az utat ahhoz,ki itt a földön szeretett.
Ki érted hullat könnyet minden napon,
Rád gondol minden alkonyon.
Neki szól az üzenet innen a fényből,
Ahol él sok kis angyal,odafenn az égből:
"Töröld le a fájó könnyeket,
Itt fenn fény várt engem,s szeretet.
Legszebb csillagként kisérem léptedet,
Örzöm nappalod,s minden éjjeled!"

Sok szál gyertya ég, könnycsepptől áznak,
Lelkedre odafent az angyalok vigyáznak.
Már nincsenek szavak miket suttog a szád,
Ma lehajtott fejjel, némán emlékezünk Rád

A fájdalom, mi kibírhatatlan, A kötődés, mi leírhatatlan. Szívünkben gyertyát gyújtunk, Hogy jobban lássuk a múltunk. Fejet hajtunk, majd felnézünk az égre, Talán majd egyszer megnyugszik a lelkünk végre!

Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. S azért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak a látszat valahol együtt marad vele úgy ahogy együtt volt vele a találkozás előtt!