A barátságot mondhatjuk egy kertnek,

melybe sok-sok kis magot elültethetsz.

Kedvesség és nevetés a locsolás,

s a szeretet lesz a kinyíló virág.

Türelem, megértés, gyengéd figyelem

napsütésnél jobban melegítenek,

Így nem hervad a szeretet virága,

s aki ültette, örökké csodálja.

Sűrűn álltak a csillagok az égen és pislogtak, mintha megannyi szem lett volna, mely a földet nézi. (...) Szemek azok, megholt emberek szemei, kik visszatekintenek arra, ami kedves volt nekik ebben az életben. S valahányszor egy ember meghal idelent, egy csillaggal több gyúl ki odafönt s valahányszor egy ember születik, egy csillag elszalad a földre.

hijányzol gabika a szivünkben élsz. szeretünk puszi

Hiányzol,bár tudom,hogy mellettünk vagy.

A barátságot mondhatjuk egy kertnek,

melybe sok-sok kis magot elültethetsz.

Kedvesség és nevetés a locsolás,

s a szeretet lesz a kinyíló virág.

Türelem, megértés, gyengéd figyelem

napsütésnél jobban melegítenek,

Így nem hervad a szeretet virága,

s aki ültette, örökké csodálja.


Én úgy képzelem el,
hogy a halál egy óriási nász,
legszentebb, legemberibb ölelés.
Nem fájdalom: fájdalom-felejtő.
Nem rém: rémeket elűző.
Több mint a Szépség.
több mint a Szerelem,
a Jóságnál is több:
Kegyelem.
Én úgy képzelem el,
ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás
és akkorára nő a fájdalom,
hogy nem bírom tovább:
hozzám lép egy fehér ismerős,
szép csendesen lecsókolja a számat,
lefogja ezt a vergődő szívet,
és ennyit szól csak: elnémuljatok.
Erre megszűnik minden indulat.
Erre megszűnik minden fájdalom,
csak gondfelejtő békesség marad:
se könny, se vér, se akarat,
nem lesz már semmi sem.
Elhal a szívem dobbanása,
s végtelen álmok néma lánya
bűvös, tüzes csókjába zár.
Szeretőm lesz egy éjszakára
a széparcú Halál.

Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk.
Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk.
Az ész megérti, de a szív soha,
Hogy egyszer majd mi is elmegyünk,ahol Ő van oda.
Az élet múlik, de akit szeretünk,
Arra életünk végéig, könnyes szemmel emlékezünk.