Bár súlyos betegség gyötörte, de a halál váratlanul, álmában érte.

Nagyon hiányzol...

Bár lenne még időnk...

Nagyon hiányzol

Gyertyákat gyújtunk,és mécseseket
ezek a fények világítsanak neked,
örök világosságban,békességben nyugodj,
soha el nem felejtünk biztosan tudod!

...........

Az élet elég rövid, mégsem gondolkodunk rajta,
Hogy ki az akit szeretünk, kinek segítsünk a bajban,
Ki az ki megérdemli, hogy imádkozzunk érte,
És ki az aki akár, egy mosollyal is beérte.

De az élet hamar elszáll, az emlékekkel együtt,
Az egyik nap még öleljük, másnap már temetjük,
Csak foltok maradnak, az érintések és képek,
De még homályosan is jól lesnek a gyönyörű emlékek.

---------

........

,,,,,,,

Az élet megy tovább,

Fonala nem lett elvágva.

Láthatatlanná váltam,

De miért lennék gondolataidból kizárva?

Nem vagyok messze,

Csak átléptem az út másik oldalára.

Hidd el, így van jól. Várlak.”

.......

Némán elkísérnéd felhőkön át,
De az ég kapuját nem lépheted át.

Engedd el, mennie kell,
Hiszen ő a földnél jobbat érdemel.
Így jó, nem éred el,
De átölel majd, ha jó leszel.

........

........

.....

.........

..........

Röpke gondolatok, emlékképek, érintések, arckifejezések...Nem kell erőltetnem, hogy eszembe juss...Mindig a legváratlanabb pillanatban törnek fel bennem olyan dolgok, amiről nem is tudtam, hogy még emlékszem rá, s oly fontosak számomra. Bárhol is vagy, egy helyről sosem fogsz távozni ugye tudod...

Ugye tudod mennyire hiányzol...

A szeretetben nincs felejtés. Ezért megrendítő, ha elveszíted azt, akit szerettél: a halál olyasmit kér tőled, ami lehetetlen - hogy felejtsd el, akivel egy vagy. Soha senki sem tudta ezt megtenni, vagy ha igen, nem szeretett igazán.

Engedjük szabadjára gyászunkat, bánatunkat, adjuk ki dühünket is, szembesüljünk belső ürességünk érzésével, és közben gondoljunk arra, hogy Isten odafigyel ránk.

Hol az igazság, hol az érvelés?
Hol az álmodás, hol az ébredés?
Mind el kell menjünk, nincsen magyarázat.
Jó volna tudni, hogy a túloldalon várnak.

Tudod, hiányzol ám, szertelen, fölöttébb,
Mert úgy mentél el, hogy nem is köszöntél.
Utoljára olyan fáradtnak láttalak,
De többé nem jöttél, hiába vártalak.

Oly gyorsan elment, még csak el sem búcsúzott,
mit itt hagyott fájdalmas űr, képek miken mosolygott,
néhány kedves emlék, ki nem mondott mondatok,
közös élmények, mit elfeledni nem fogok.

Milyen kegyetlenül kopognak a szavak,
ahogy kimondjuk: Nincs.
Nincs, és nem is lesz már soha többé.
Nincs, mert a Van az pusztán csak hátratekintés,
kétségbeesett ragaszkodás egyre távolodó,
letűnt idők emlékeihez.

Zsigerekig hatol a fájdalom,
hogy a jelen a Nincs,
a jövő a Nincs, az élet a Nincs, s a
Van valahol nagyon messze lebeg.
Valahol ott a végtelenben,
a másik országban,
ahová egyszer mindnyájan bebocsátást.
Nyerünk.

Bebocsáttatást kérünk és remélünk,
hogy megszabaduljunk a Nincs terhétől,
és mint kis hajó a csituló tenger lágy hullámain,
ringatódzva megpihenhessünk végre a Van örök világában

Bent égett a tűz, és az este valahogy olyan otthonos volt, és fájt benne a gondolat, hogy mindez nem lesz egyszer... Itt állnak a fák, nézik a házat, és a ház üres lesz. Teteje beomlik, gerendái elkorhadnak, ajtaját kidönti a szél, és a karámból még egy-egy oszlop áll, és aki áthalad erre, meglátja, és azt mondja: itt valamikor élt valaki. És aztán továbbmegy. És látja a tisztást, a fákat, a patakot és az Istenszékét, és minden éppen olyan lesz, mint most... csak nem ül senki a küszöbön, mert valaki, aki itt volt, elment.
Wass Albert

“Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod
veszteség volt és pusztulás,
fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.
Csak most kezdek rádöbbenni,
hogy az életed ajándék volt,
s egyre erősödő szeretet maradt utána.
A halál miatti elkeseredés
elpusztította magát a szeretetem tárgyát,
ám a halál ténye
nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam.
Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom,
nem pedig a halálodra, és arra, hogy elmentél közülünk.”

(Marjorie Pizer)

„Nem az az igazán nagy fájdalom, melytől könnyes lesz a szem,
Hanem az, melyet egy életen át hordozunk mosolyba fojtva csendesen.”

Azt szokták mondani: az idő minden sebet begyógyít. De szerencsésebb volna így: az idő örökös visszatérés ugyanarra a dologra. Mint egy ismétlési feladat. Addig-addig ismételgetjük ugyanazt, míg elfelejtjük, milyen volt kezdetben.

Legszebb emlék a szeretet,
amit mások szívében hagytunk magunk után.

Valahol bús dal szól az én szívemben
-sírhalomnál állva-

Elbúcsúzunk! Úgy fáj a távolság!
Könny csordul, s szem szór száz szikrát.
Arcunk halovány, egy elmosódott kép,
az egykor víg mosoly, már nem is oly szép.

Egy csillag földre hull, s fáj a szív nagyon,
könnybe lábad a szem, úgy sír a fájdalom.
A búcsú még fáj, őrli a szív, mint a malom,
- de mégsem marad más -
csak egy ártatlan, csillagok alatt nyugvó sírhalom.

.........

......

.........

........

......

..........

.........

.........

Nagyon hiányzol!

Múlnak a napok, hónapok, de még mindig hihetetlen, hogy elmentél...

........

Én nem haltam meg. Az, ami Nektek voltam még mindig Vagyok.
Nevezzetek a nevemen,beszéljetek hozzám úgy, mint mindig.
Nevessetek és gondoljatok rám, hiszen én itt vagyok veletek,
csak én az út másik oldalán megyek tovább!"
Maera

Mindig nehéz elveszíteni valakit. Lyukat hagy a szívedben, ami sosem gyógyul be.
(Kevin Brooks)

........

.......

...

....

....

Nagyon hiányzol.

........

...ez a dolgod ebben a cudar világban: életben kell tartanod magadban a szeretetet, de közben tovább kell lépned, történjék bármi.
Stephen King

"Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelőtt gondolj arra, hogy ez természetes, mert ember vagy. Mit is képzeltél? Ember vagy, tehát kedveseid meghalnak, barátaid elhagynak, s minden, amit gyűjtöttél és szerettél, elrepül, mint a por a szélviharban."
(Márai Sándor)

Már 3 hónapja...

....

Én tudom, milyen elveszíteni egy szülőt, akit szerettél, és aki szeretett téged. Tudom, hogy ez kettéosztja az életedet: "előtte" és "utána". Bármennyi idő telt el azóta, bármilyenek is voltak a körülmények, a gyerekben örökké megmarad a fájdalom.

Kifakult a jelen, csak a múlt eleven,
Vérzik a szívünk, sohasem feledünk,
Emléked örökké él.

....

Nagyon hiányzol...

Nagyon fáj...

...

Hiányzol...

Lelkünk, mint a sólyom, úgy ül a bölcsesség karján,
Hogy elrepítsen – mikor megszülettünk elereszt,
S mikor meghalunk, visszavár.

Ez a sors, amit élünk, csak egyszer miénk.
Ez a hely, ahol érzed, hogy otthon vagy rég.
Ez a Föld tele könnyel, mit a szó melegével
és a szívünkkel szárítunk fel.
Míg a múlt ezer harcról és gyászról mesél
Van egy út és a holnap tán békét ígér
Ez a Föld tele könnyel, mit a szó melegével
És a szívünkkel szárítunk fel.

Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd.
Bármennyire szeretném is újra látni, tudom, hogy soha többet nem tér vissza.
(Paulo Coelho)

Eleget tudok már a gyászról, hogy felfogjam, sosem szűnik meg a hiányérzet, csak megtanulsz élni a tátongó űrrel, amit maguk után hagynak, akik elmennek.

"Istennek köszönjük, hogy a miénk
volt és az is maradt, mert aki
szeretettel szívünkben tovább él,
nem hal meg, csak távol van." (Szent Ágoston)

Elmúlt mint száz pillanat
S tudjuk mégis, hogy múlhatatlan,
mert szivek őrzik, s nem szavak.

Isten visszavette égi angyalát, mert túl sok szeretetet hozott magával és osztott szét.

,,Az életet nem azok a napok jelentik, amelyek elmúltak, hanem azok, amelyekre emlékezünk.'' - Pavlenko

Küzdöttél, de már nem lehet; most átölel a csend és a szeretet. . .

Nézd az esőcseppet, ahogy végiggördül az ablakon!
Nézd a könnycseppet, ahogy lecsordul az arcomon!
Kint esik az eső, kopognak a cseppek a sírodon.
El sem búcsúzhattam! Elrohant az alkalom.

Eleget tudok már a gyászról, hogy felfogjam, sosem szűnik meg a hiányérzet, csak megtanulsz élni a tátongó űrrel, amit maguk után hagynak, akik elmennek...

Végtelenül szerettünk, soha el nem felejtünk.

Csak az hal meg, akit elfelednek
Örökké él kit nagyon szeretnek.

”Az Apák nem hallnak meg,
Csak a szívük pihen meg örökre!”

"Sohasem halványul szívünkben emléked
Sohasem szűnik meg
Lelkünk gyásza érted."

A mély gyász, amelyet egy szeretett lény halálakor érzünk, abból a megérzésből fakad, hogy minden egyénben rejlik valami leírhatatlan, valami, ami csak rá jellemző, és ezért teljességgel pótolhatatlan.

"Égő könnycsepp mondd neki hogy szeretünk,
Soha el nem feledünk!"

Ha fejfád mellett ég a gyertya,
Látjuk benne arcod,
Odaföntről-messzeségből,
Karod felénk nyújtod.
Vigyázol ránk most is,tudjuk,
Ugyanúgy mint régen,
Drága jó apám,sosem feledünk téged!

Eltávoztál tőlünk, apai élted delén
Győzött a halál, testednek erején
Nehéz a kő, de nehezebb a bánat
Mély bánat szorult a szívünkbe

Szemünkben látjuk arcodat, fülünkben halljuk hangodat.
Bennünk így maradsz meg örökre, örökké szeretve.

Szívünkbe helyedet

Nem pótolja semmi,

Míg e földön élünk

Nem fogunk feledni.

Örök az arcod, nem száll el szavad,
Minden mosolyod a szívünkben marad.

Nem foghatjuk már dolgos 2 kezed,
Nem simogathatjuk őszülő fejed.
Nem tekint ránk aggódó szemed,
Marad a csend, mindent köszönünk Neked.

Minden elmúlik, mint az álom

Elröpül, mint a vándormadár,

Csak az emlék marad meg a szívben,

Halványan, mint a holdsugár.

(Friedrich Schiller)

A port elviszi a szél,
A szeretet örökké él.

Megpihen a dolgos jó apai szív
áldás és hála övezi e sírt,
Szerető férj voltál drága édesapa
Bánatos családodnak most az őrangyala.

emléked öröké élni fog

soha nem felejtünk el

Mindig velünk vagy gondolatban

Hiányzol drága papónk:(

Gyerekként úgy képzeljük, hogy a barátaink sosem halhatnak meg, hogy akiket ismerünk és szeretünk, örökre velünk maradnak. Aztán az élet fityiszt mutat, mégpedig olyan hirtelen és olyan egyszerűen, hogy onnantól kezdve meg azon gondolkozunk, vajon a családtagjaink és barátaink közül megéri-e bárki is épségben a holnapot.

Senki sem különálló sziget,
Minden halállal én leszek kevesebb,
Mert egy vagyok az emberiséggel,
Ezért hát soha ne kérdezd,
Kiért szól a harang: érted szól.

Nincs óra, amikor ne jutna eszembe egy-egy emlék. Mérhetetlenül fáj, hogy már csak emlék....Nagyon hiányzol apa.

" Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban."

Nem felejtünk....

Ne vádoljunk senkit a múltért,
A vád már úgyis hasztalan.
Talán másképp lehetett volna, -
Most már... mindennek vége van!...
Úgy szeretnék zokogni, sírni
A sírra ébredt vágy felett, -
De ránézek fehér arcodra
S elfojtom, némán, könnyemet.
Ady Endre

Sűrűn álltak a csillagok az égen és pislogtak, mintha megannyi szem lett volna, mely a földet nézi. (...) Szemek azok, megholt emberek szemei, kik visszatekintenek arra, ami kedves volt nekik ebben az életben. S valahányszor egy ember meghal idelent, egy csillaggal több gyúl ki odafönt s valahányszor egy ember születik, egy csillag elszalad a földre.
Wass Alber

"Megtanulni élni nem más,mint megtanulni elengedni"-....ez a legnehezebb.

Ugyanúgy,ahogy az utazó áll meg egy pihenőhelynél,
a létezés útján haladó lélek is csak elidőzik egy életben.

Valaki végleg elmehet,
őrizd meg emlékét, és el ne feledd,
így majd veled lesz mindig, lelke szabadon száll,
vár a túlsó parton, hol nincsen határ.

Ez a gyertya most érted égjen,
Ki fent laksz már a magas égben.
Ki vigyázol rám onnan fentről,
S lelkemhez szólsz a végtelenből.

“Biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál, avagy távollét szét nem választhatja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet füz össze.” (Szt. Bernát)

Nagyon hiányzol Nekünk:)luca levi zsuzsa öcsike

"Az igaz ember eltávozik, de a fénye megmarad."

a világ legjobb papája volt... :(

Hiányzol!

Nem feledkezhetünk meg róla, nem felejthetjük el, hogy mennyire szerettük, csak mert fáj. Szerinted ő elfeledné, mennyire szeretett minket? (...) A szívünkben őrizzük meg őt, és az imáinkban.
És ennek így is kell lennie.
---------------------------------------------------------------------------
Szerencse fel! Szerencse le!
Ilyen a bányász élete,
Váratlan vész rohanja meg,
Mint bérctetőt a fergeteg.

Nem kincs után sóvárgok én,
Bányász kislányt óhajtok én.
Bányász kislányt óhajt szívem,
Ki szívében bányász legyen.

Te szép virág, bányász kislány,
Érted virul, érted csupán.
Míg rámosolyog, nem hervad el,
Szerencse fel! Szerencse fel!
Szerencse fel!

Ha majd nyugszunk mélyen alant,
Nem lesz nekünk nehéz a hant,
Anyánk a föld majd átölel,
Szerencse fel! Szerencse fel!
Szerencse fel!

Ha majd egykor a föld ölébe'
Végóránkat éljük,
Isten kezébe' életünk,
S Ő megsegít, reméljük.

Te kisleány, ne bánkódjál,
Bányásznak halni szép halál,
Egekbe szállani fel, fel,
Szerencse fel! Szerencse fel!
Szerencse fel!

Ha béke nem jutott neked
Míg nap sütött le rád;
Megadja néked majd a sír,
Pajtás, jó éjszakát!

Ha az, ki elment közülünk,
Eszedbe jut megint,
Köszönts rá egy “Jó szerencsét!”
Bányász szokás szerint.