Gondolok Rád akkor is, mikor nem beszélek Rólad.
Ott vagy minden nevetésben,
A szerető ölelésben,
Ott vagy minden hallgatásban,
a néma kiáltásban....
Mikor a fákon csiripelnek a madarak,
Jelezvén ezzel is újra itt a tavasz...
Ott vagy a nyíló virágokban,
A reggeli napsugárban,
A hajnali ébredésben,
Az éjszakai csendben...
Ott vagy minden rezzenésben,
Az érintésben,
a szélben,
A viharban hajladozó fákban,
Minden percben és órában...
Itt vagy velünk...
Tudom!
Érzem...
Bár a szemem nem lát Téged...
De a szívem érez...!!!!!

Váratlan percben az életed véget ért,
Mint vihar a rózsát a halál tépte szét.
Az élet csendesen megy tovább,
Fájó emléked elkísér bennünket egy életen át!

Siratod akit szeretsz,
Akit ezután már soha nem feledsz,
Becsukod a szemed, s látod az arcát,
Ha csend van, hallod a hangját.
Vele álmodsz éjszakákon át,
S érzed, hogy odabent fáj.
Fáj, hogy elment, s nem maradt veled,
De tudod azt, hogy örökké szeret!!

Hol vagy Szerelmem,én drága MÁRIÓM!!

Megpihent szíved, szemed álomba merült. Felszállt a lelked, angyalok közé került. Angyalként jössz hozzánk, éjjel csillagként ragyogsz, Igaz, nem látunk, de tudjuk, fentről mindíg ránk mosolyogsz"

Nézz rám odaátról, töröld le könnyem,
Vagy üzenj, hogy jól vagy, ne sirassalak.
Otthonra leltél fenn az örök fényben,
Mégis velem vagy, szívemben hordalak.

Hiányzol nagyon! Ugye tudod?
Nélküled már semmi sem olyan, mint régen,
Egy fájó könnycsepp lettél mindannyiunk szívében.
Feledni TÉGED soha nem lehet,
Csak meg kell tanulni élni NÉLKÜLED. . . "

Angyalként jössz hozzánk, éjjel csillagként ragyogsz,
Nem látjuk, de tudjuk fenntről ránk mosolyogsz. "
S te, ki elmentél, örökké velünk leszel,
. . . Mert szívünk zegzugaiban, soha el nem veszel.
Álmainkba jössz, mi boldog könnyek közt ébredünk,
Mert Tudjuk, Te mindig itt vagy és leszel is Velünk. "

Mikor rád gondolok, megremeg a lelkem,

Ilyenkor úgy érzem, bilincsben a testem.

Mindig itt vagy velem, mégis oly távol,

Csak én tudom, mennyire hiányzol!

Visszalopnék én, ha tudnék minden órát,
De nincs erőm, hogy kiálljak még egy
próbát!
Néha rám tör még az összes szép emlék,
De nélküled, mindez, csak elhagyott
ajándék!"

A teste a földbe szállt,
A lelke köztünk jár,
Míg szeretjük, velünk marad,
De életünk keserűen halad.
Ha majd eljön az idő,
Számunkra utat mutat.
Tudni fogjuk akkor,
Mit, s miért akart.
De addig jöhet nap és éj,
Mert fájó emléke elkísér.

Egy mosoly szíved melegéből,
Egy könnycsepp szemeid tükréből,
Egy sóhaj lelked mélyéről,
Bármelyik többet érne nekem
Mint egész szomorú életem

Kellemes ÜNNEPEKET DRÁGA MÁRIÓM..SZERETLEK ÉS NAGYON HIÁNYZOL AZ ÉLETÜNKBŐL...BÁRCSAK ITT LENNÉL VELÜNK .MOST LENNÉNK A LEGBOLDOGABBAK..DRÁGA KICSI KINCSEM..

Kísért a csend, vigyázza még hangodat, magányába zár a szoba, láttatja még arcodat. Érintésed is itt van még, őrizem a kezemen, könnycseppek gyász - harmata emlékező szememen. .

Ha láthatnám a mosolyodat Fejembe fészkelt a gondolat Mit meg nem tennék Neked Csak együtt lehetnék Veled Ha láthatnám a mosolyodat Megsimíthatnám arcodat Szárnyal most velem a képzelet Megfoghatom a két kezed Ha láthatnám a mosolyodat Ragyogna érte fenn a nap A hold ezüstjét szórná ránk Megszépülne e csúf világ

Ő már nincs velem. Nem fogja két kezem. Nem mondja azt hogy szeretlek. Az fáj a legjobban hogy már nincs velem. Nem szid és nem is dicsér. Nem intéz hozzám szavakat, de lelkemben mindig is él. Habár nem lehet velem, de tudom valahol engem néz. És talán büszke lehet rám az édesapám.

Itt a végső búcsú ideje, ég veled, El kell, hogy engedjem kezed, Nehéz mágválni Tőled, Hisz az életet jelented nekem, Ma már emlékekben ugyan, de számomra egyremegy. Életemben jöhet, öröm, ünnep, szerencse, A könny ott lesz mindig a szememben, Könny, mely jelzi végtelen hiányodat, semmitmondó életemben. . .

Hol van az a csillag, amely hozzád vezet? Hol van az a madár, mely énekli a neved? Hol van az a szellő, mely összekócol téged? Hol van az az utca, amely őrzi a lépted? Hol van az az éj, mely ringatja az álmod? Hol van az út vége, ahol majd meg kell állnom? Merre induljak, ha majd mennem kell? Hol lesz a végcél, ahová érkeznem kell? Ott ahol testben nem, de LÉLEKBEN LÉTEZEL

Téged látlak a felkelő napban, a Te hangodat hallom egy csöndes madárdalban. Téged látlak egy távoli hegyben, egy fényes napsugárban, egy hűvös esőcseppben. Te vagy a falevél, mit felkap a szél, Te vagy a szél, mi az arcomhoz ér. Ott vagy egy dalban, egy névben, egy hangban, hallak a csöndben, hallak a zajban. Mindig Téged látlak, mikor felnyílik a szemem, s ha álomba merülök, újra Te vagy velem. Mindig közel vagy, mégis oly távol, én tudom egyedül, mennyire HIÁNYZOL! "

BÁNATOMBAN FORGOLÓDOM, GÖRNYEDEK A FÖLDRE,

HISZEN MEGIGÉRTEM, SZERETNI FOGLAK TÉGED MINDÖRÖKRE!

DE ELMENTÉL, NINCS TOVÁBB, VÉGE MINDEN SZÉPNEK. . . ,

NEM MARADT MÁR SEMMI CSAK E VERS, FEL AZ ÉGNEK!

MÉG MINDIG NAGYON HIÁNYZOL, MINDENNAP GONDOLOK RÁD,

MINDEN PERCBEN FOGNÁM KEZEDET, KARJAIMMAL ÖLELNÉLEK ÁT. . .

ERŐSEN MAGAMHOZ SZORÍTLAK, MÍG BEHUNYOM A SZEMEM.

EMLÉKEZEM:MENNYIRE SZERETTÉL,

MENNYIRE FÁJ, HOGY ÖRÖKRE ELMENTÉL. . . !

Kevés voltam a segítséghez,
S, szemed fénye kialudt. . .
Öleltem a kihűlt tested,
Tudtam, nincs már visszaút!

Pataknyi könny folyt szemeimből,
A Halál meg nevetett,
Elvette tőlem Őt, kit annyira szerettem,
Aki nélkül örök sötétség az életem!

Ne sírj, mert szeretsz engem. A halál nem jelent semmit, csupán átmentem a másik oldalra. Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy. Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre. Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig szoktál, ne keress új szavakat. Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal, folytasd kacagásod, nevessünk együtt, mint mindig tettük. Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts. Hangozzék a nevem házunkban, ahogy mindig is hallható volt. Ne árnyékolja be távolságtartó pátosz. Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más, a fonalat nem vágta el semmi. Miért lennék a gondolataidon kívül? Csak mert a szemed most nem lát? Nem vagyok messze, ne gondold. Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden. Meg fogod találni lelkemet és benne egész letisztult szép, gyöngéd szeretetem. Kérlek, légy szíves, ha lehet, töröld le könnyeidet, és ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem

Világ voltál szívemben, csillaggal teli égbolt, kitöltötted lelkemet, s mosolygott a vén Hold. Te voltál a mindenem, a szemem csillogása, de elmentél, elhagytál, most könnyes ragyogása. Csillagtalan éjszakák a nappalok is nékem, emlékek közt vergődöm, csak ennyi lett a részem. Felemelem fejem, úgy próbálok járni, hazudok a szívnek, hogy ne tudjon fájni. "

Téged látlak a felkelő napban, a Te hangodat hallom egy csöndes madárdalban. Téged látlak egy távoli hegyben, egy fényes napsugárban, egy hűvös esőcseppben. Te vagy a falevél, mit felkap a szél, Te vagy a szél, mi az arcomhoz ér. Ott vagy egy dalban, egy névben, egy hangban, hallak a csöndben, hallak a zajban. Mindig Téged látlak, mikor felnyílik a szemem, s ha álomba merülök, újra Te vagy velem. Mindig közel vagy, mégis oly távol, én tudom egyedül, mennyire HIÁNYZOL! "

Ne sírj, DRÁGÁM, hisz én még most is Szeretlek!
Téged választottalak, várj rám, s újra megkereslek!
Siettem hozzád, de nekem más út rendeltetett,
Én magam vállaltam, de ott tartott szereteted!
Szerelmem, nagyon szerettelek, s még most is szeretlek!
Bocsáss meg, de utam eddig tartott, nem lehetek veled!
Isten visszahívott, mert nem készültem még fel,
Ez neked nagyon fáj, szíved tele keserűséggel!
De ne sírj Szerelmem, ! Ugye érzed, hogy nem hagytalak el,
Szólíts bátran, keress! Szállj hozzám lelkeddel!
Letörlöm könnyed, vigyázok rád, magammal repítelek,
Hogy lásd, én itt boldog vagyok, és mennyire szeretlek!
Ne sírj Szerelmem, ha hiányzom, csak hívj, hunyd le szemed,
Én szállok hozzád, s ontom beléd szeretetemet!
Hogy mindig érezd, míg vissza nem térek,
Ne sírj, DRÁGÁM! Szeretlek drága Márióm..

Fognám még kezed simogatnám,

Könnyem hiába hull, utadra indultál.

Drága APUKÁM bárcsak szólhatnál,

Szívem szakad bele hogy itt hagytál!

Fognám még kezed simogatnám,

Könnyem hiába hull, utadra indultál.

Drága APUKÁM bárcsak szólhatnál,

Szívem szakad bele hogy itt hagytál!

Kell most emlékeznünk, most és mindörökké, Nem lehetsz itt már velünk soha- soha többé! Elmentél most tőlünk, örökre elhagytál, A Sors akaratából egy szép emlék vagy már. Mit tegyeünk Nélküled, oh mondd, hová legyünk? Hisz helyedbe már soha senkit sem tehetünk. De mi várni fogunk, várni, amíg élünk, Erőt ad majd nékünk, a reményt keltő Lélek. Tekints ránk az égből, vigyázzad lépteinket, vigasztald még egyszer, csak egyszer a szívünket! Legyen rajtunk mindig vigyázó szemed, Pihenj békességben, míg ott nem leszünk Veled! "

Elmentél tőlünk:((
Nem látunk többé,
De szívünkben itt leszel mindörökké.
Tudjuk már nem gyötörnek a földi gondok,
Kívánjuk: légy odafent örökké boldog.
Szívünkben élni fogsz, míg életünk tart!
Szeretünk, sohasem feledünk! Ugye tudod.

Nézd fenn az égen, hogy ragyognak a csillagok,
Hullanak könnyeim tudod, hogy fáj nagyon
Ha itt lenél kérdeznéd mi bajom,
Csak annyit mondanék hiányzol nagyon! ! Kegyetlenül hiányzól! ! Szeretünk

Az Égre nézve felhőket látunk s a felhőkben a Te arcodat látjuk. Csendes szélben hangod halljuk, s ha elbújik a Nap akkor is tudjuk, hogy szeretünk s hiányzol nagyon! :(

Telnek a percek és te nem vagy itt velem
Pedig milyen szép és csodálatos lehet
Újra érezni azt a megfoghatatlan érzést
Nem tennénk fel egymásnak semmi kérdést
Csak egymás csillogó szemébe mélyen néznénk.

Ugyan úgy hosszasan átölelnélek
Úgy ahogy az előbb réges régen
Pedig az a réges rég idő csupán tíz perc
De a szívem megállás nélkül érted ver
Közeledik az este és te nem vagy sehol

Rá nézek az órámra hogy megnézzem az időt
Azt veszem észre hogy a hiányod engem mindjárt megöl
Minden egyes perc nélküled csupa fájdalom
A perceket szinte csak úgy számolom
Hogy újra láthassalak, csókolhassalak
és az új versemet neked elmondhassam

Annyira vágyom arra hogy itt lehess velem
Mert én téged nagyon szeretlek egyetlenem
Sosincs olyan perc hogy eszembe ne jutnál
ha tudnád most hogy kényeztetnélek én téged
Akkor szinte egyből a karjaimba futnál
Cirogatnám a szép hajad míg el nem alszol
Őrizném álmodat és megvédenélek minden bajtól!

Várjuk míg élünk. . várjuk Őt. .
Hátha egyszer itt áll az ajtónk előtt!
Aztán a valóság ránk szakad,
Lelkünk tovább fáj a kín alatt.
Kiálltanánk, hogy Ő is hallja odaát:- Hol vagy? Nélküled üres a világ!
Várunk, ha nem jössz, mert nem jöhetsz,
Mi megyünk majd, s ott leszünk Veled! "

Várjuk míg élünk. . . Várjuk Őt. . Hátha egyszer itt áll az ajtónk előtt! Aztán a valóság ránk szakad, Lelkünk tovább fáj a kín alatt. Kiálltanánk, hogy Ő is hallja odaát:Hol vagy? Nélküled üres a világ! Várunk, ha nem jössz, mert nem jöhetsz, Mi megyünk majd, s ott leszünk Veled!

Nézz ki most a sötét éjben, ott az ég varázsa, Hol millió égi lámpás álmaid vigyázza! Lassan sétál a Hold, beragyog mindent, Ezüst fényével, hogy Rád álmot hintsen. Legyen békés az álmod, mint csillagok világa, Ezt kívánom neked az örök éjszakára!

Velem vagy a Napfényben, velem vagy az esőcseppben, a harmatban, a hóesésben. Nem foghatom már a kezed, örök álom zárja szemed. Minden nap itt vagy, még ha csak egy percre is csupán. Szeretetem elkisér égi utad során. El nem múló szeretettel szeretlek egyetlenem.

Egy ilyen szép szerelem, csak egyszer adódik az életben, Ha elfordulsz, megtagadsz, akkor is az egyetlen maradsz! Nem kérek túl sokat csak, perceket és az édes mosolyodat. Várlak. . . Nem bánom , mi volt, s van, csak bújnék hozzád, Némán s boldogan! ! ! Szeretlek egyetlen szerelmem

Mikor elmentél, kialudt egy csillag,
az Angyalok a menyországba hívtak.
De sajnos itt lent elveszítettünk Téged,
a legtisztább Angyalát a földnek és az égnek! ! !
Nyugodj békében drága egyetlen szerelmem! ! ! :(

Kell most emlékeznünk, most és mindörökké, Nem lehetsz itt már velünk soha- soha többé! Elmentél most tőlünk, örökre elhagytál, A Sors akaratából egy szép emlék vagy már. Mit tegyeünk Nélküled, oh mondd, hová legyünk? Hisz helyedbe már soha senkit sem tehetünk. De mi várni fogunk, várni, amíg élünk, Erőt ad majd nékünk, a reményt keltő Lélek. Tekints ránk az égből, vigyázzad lépteinket, vigasztald még egyszer, csak egyszer a szívünket! Legyen rajtunk mindig vigyázó szemed, Pihenj békességben, míg ott nem leszünk Veled! "

Oly fiatal voltál mégis elhagytál,
de ne félj rád nem haragszom,
csak az életre amiért ilyen hamar és így szakított el tőled! ! ! ! !
Tudom hogy itt lent már nem láthatlak, de én még most is visszavárlak!
Nagyon Hiányzol, Szívemben Örökké élni fogsz, mivel egy darabja mindig is csak a mi SZERELMÜNKÉRT virágzott! ! !

1 éve hogy elmentél és én még most is csak várom hogy valahol valahogyan találkozzunk hihetetlenül fáj hogy nem vagy itt már! ! !

Telnek a percek és te nem vagy itt velem
Pedig milyen szép és csodálatos lehet
Újra érezni azt a megfoghatatlan érzést
Nem tennénk fel egymásnak semmi kérdést
Csak egymás csillogó szemébe mélyen néznénk.

Ugyan úgy hosszasan átölelnélek
Úgy ahogy az előbb réges régen
Pedig az a réges rég idő csupán tíz perc
De a szívem megállás nélkül érted ver
Közeledik az este és te nem vagy sehol

Rá nézek az órámra hogy megnézzem az időt
Azt veszem észre hogy a hiányod engem mindjárt megöl
Minden egyes perc nélküled csupa fájdalom
A perceket szinte csak úgy számolom
Hogy újra láthassalak, csókolhassalak
és az új versemet neked elmondhassam

Annyira vágyom arra hogy itt lehess velem
Mert én téged nagyon szeretlek egyetlenem
Sosincs olyan perc hogy eszembe ne jutnál
ha tudnád most hogy kényeztetnélek én téged
Akkor szinte egyből a karjaimba futnál
Cirogatnám a szép hajad míg el nem alszol
Őrizném álmodat és megvédenélek minden bajtól!

Nem érhetek hozzád, nem bújhatok melléd, nem súghatom azt, hogy csókolj mert kell még, te voltála legszebb örömöm, s hogy voltál nekem köszönöm! Hiányzol kicsikém:(

Néha arra gondolok amikor nem vagy velem, Hogy milyen boldog veled az életem. S mikor egy álmatlan éjszakán Nézem a ragyogó holdat, S rád gondolok, Minden csillag jobban ragyog. Olyan jó veled együtt szeretni, S olyan nehéz távol lenni. A szívem majd megszakad, Amikor napokig nem látlak. Nagyon fáj amikor Nem ölel át senki sem, Nem fogja meg a kezem, S nem csókol meg. Olyan csendes olyankor az életem. Nem súgja senki sem a fülembe, hogy:Szeretlek téged kedvesem. A magány olyankor felemészt, S a szívem oly nehéz! HIÁNYZOL! - ennyi az egész

Állok az ablakom előtt
és várom, hogy megjelenj.
Bár tudom, hogy nem jössz
s csak a képedet nézhetem.
Ajkamon a szó, mely hangtalan
s csillogó tekintetem némán nézi képedet.
Egyre jobban érzem hiányod,
de hiába kiálltok nem hallja senki sem.
Szeretnélek látni, érezni
s csókolni hevesen.
De tudom, hogy nem fog menni,
mert nagyon messze vagy tőlem kedvesem.
Vágyom az ölelésedre és bőröd illatára,
de már csak az emlékek maradtak meg nekem.
Ezért csak állok az ablakban
némán, könnyek között
s nézem, ahogy le megy a Nap.
De te még akkor is az eszemben vagy.

Lelked remélem békére talált,
S Te már a menyekből vigyázol Ránk!
Soha nem felejtünk, szívünkben szeretünk,
S örökkön- örökké emlékezünk Rád!

Mikor elmentél, kialudt egy csillag.
Az angyalok a mennyországba hívtak.
De sajnos itt lent, elvesztettünk Téged,
A legtisztább angyalát a Földnek s az égnek

Várjuk míg élünk. . . Várjuk Őt. . Hátha egyszer itt áll az ajtónk előtt! Aztán a valóság ránk szakad, Lelkünk tovább fáj a kín alatt. Kiálltanánk, hogy Ő is hallja odaát:Hol vagy? Nélküled üres a világ! Várunk, ha nem jössz, mert nem jöhetsz, Mi megyünk majd, s ott leszünk Veled!

Velem vagy a Napfényben, velem vagy az esőcseppben, a harmatban, a hóesésben. Nem foghatom már a kezed, örök álom zárja szemed. Minden nap itt vagy, még ha csak egy percre is csupán. Szeretetem elkisér égi utad során. El nem múló szeretettel szeretlek egyetlenem.

Kell most emlékeznünk, most és mindörökké, Nem lehetsz itt már velünk soha- soha többé! Elmentél most tőlünk, örökre elhagytál, A Sors akaratából egy szép emlék vagy már. Mit tegyeünk Nélküled, oh mondd, hová legyünk? Hisz helyedbe már soha senkit sem tehetünk. De mi várni fogunk, várni, amíg élünk, Erőt ad majd nékünk, a reményt keltő Lélek. Tekints ránk az égből, vigyázzad lépteinket, vigasztald még egyszer, csak egyszer a szívünket! Legyen rajtunk mindig vigyázó szemed, Pihenj békességben, míg ott nem leszünk Veled! "

Nézd fenn az égen, hogy ragyognak a csillagok,
Hullanak könnyeim tudod, hogy fáj nagyon
Ha itt lenél kérdeznéd mi bajom,
Csak annyit mondanék hiányzol nagyon! !

Drága MÁRIÓM:Halálodnak első évfordulóján soha el nem múló fájdalommal gondolunk rád..NAGYON DE NAGYON HIÁNYZOL,ÉS SZERETÜNK de te ezt ugy is tudod..

Gondolok Rád akkor is, mikor nem beszélek Rólad, Ott vagy minden nevetésben, A szerető ölelésben, Ott vagy minden hallgatásban, A néma kiáltásban. . . Mikor a fákon csiripelnek a madarak, Jelezvén ezzel is újra itt a tavasz. . . Ott vagy a nyíló virágokban, A reggeli napsugárban, A hajnali ébredésben, Az éjszakai csendben. . . Ott vagy minden rezzenésben, Az érintésben, A szélben, A viharban hajladozó fákban, Minden percben és órában. . . Itt vagy velünk. . . Tudom! Érzem. . . Bár a szemem nem lát Téged. . . De a szívem érez. . .

Szeretném érezni ajkamon édes csókodat,
s végigsimítani gyengéden selymes arcodat.
Szeretném, ha két szemed pillantását mindig láthatnám,
ha mindig érezhetném szíved dobogását.
Szeretném érezni tested melegét,
hozzád simulva érezni szíved szapora verését.
Szeretném ha átölelnél,
s magadhoz szorítanál és én nem engednélek el egy életen át!

örökké bennem élsz!
Soha ne feledd, nem vagy egyedül,
minden gondolatom Hozzád menekül!
Te vagy az álmom, Te vagy az ébredésem,
Te vagy az összes szívverésem! Szeretlek én drága MÁRIÓM..

Álmaimban rólad álmodom és mindazokról a dolgokról,
amit együtt tehetnénk. Hiányzol az életünkből.és ez nem múlik inkább csak erősödik..Szeretünk..

Nézd fenn az égen, hogy ragyognak a csillagok,
Hullanak könnyeim tudod, hogy fáj nagyon
Ha itt lenél kérdeznéd mi bajom,
Csak annyit mondanék hiányzol nagyon! !
Szeretlek szerelmem!

Ha kinézel az ablakon s felnézel az égre,
sok ezer csillagnak ragyog rád fénye.
Közöttük én is ott leszek nézek majd rád,
és onnan kívánok neked jó éjszakát!

Ha este kigyulnak a fényes csillagok baj, hogy Te ott és Én meg itt!
Ezért ma a csillagokkal üzenem: Jó éjszakát Kedvesem!

Várjuk míg élünk. . . Várjuk Őt. . Hátha egyszer itt áll az ajtónk előtt! Aztán a valóság ránk szakad, Lelkünk tovább fáj a kín alatt. Kiálltanánk, hogy Ő is hallja odaát:Hol vagy? Nélküled üres a világ! Várunk, ha nem jössz, mert nem jöhetsz, Mi megyünk majd, s ott leszünk Veled!

Csillagok közt él már,
angyalok közt jár,
ott hol csendből épül vár,
s igaz lelkére Isten vigyáz már. "

Hiányzik, hogy itt légy mindig mellettem,
Hiányzik, hogy édes csókod kaphassam,
Hiányzik, hogy magam Neked adhassam.
Hiányzik, hogy reggel együtt kelhessünk,
Hiányzik, hogy boldogságot keressünk,
Hiányzik, hogy édes hangod hallgassam,
Hiányzik, hogy " szeretlek" , ezt mondhassam.
Hiányzik, hogy bőröd selyme égessen,
Hiányzik, hogy lelked engem keressen.
Hiányzik, hogy szerelmedet érezzem,
Hiányzol! Rossz Nélküled léteznem!

Távol vagy tőlem és mégis oly közel, minden mozdulatomban, gondolatomban, kimondott szavaimban és féltve őrzött kincseimben ott rejtőzöl. Felbukkansz minden átálmodott éjszakán, s velem vagy. A hajnali józanság azonban mindig elér. Felébredek, de Te már nem vagy mellettem. Képzeletem tovább száll hozzád, hogy újra Veled lehessek, egyetlen rövid másodpercig, mintha valóság lennél, újra hús- vér, test és lélek, nem ábránd, álom, képzelgés, emlék. Bárcsak lenne még egy esély, bár ne kellene minden hajnal visszaadnom Téged a kegyetlen képzelet szárnyainak, mely elerepít és nem hoz többé vissza. Soha. De ha létezne valahol egy varázsital, melytől újra igaz lennél, nem csak gondolat. Többé nem félnék a pirkadattól, nem tűnnél el hirtelen, ha csak egyszer láthatnálak újra, akkor is. Lehet az messzebb a világűrnél, óceán fenekén, lehet hatalmas fának legtetején. Bárhol is legyen: megtalálom, ha csak egyszer hallhatom újra hangod, akár a halállal kelljen is ezért szembeszállnom: Megteszem! Csak látnám arcod minden vonását egyetlen percre. Talán nem igaz, ámítás, önmagam újabb, apró hazugságtengere, hol tovább ringatózom. Könnyebb bármi más: könnyebb puszta kézzel megmozgatni hegyeket, óceánt átszelve küzdeni a semmiért, az igazság elől gyáván futva, harcolni a legvégső, reménytelen ál- reményért, vagy az éjszakát várva, ébren is álmodni, mint meghallani az igazságot. Az álom elnyomta a hangját, pedig ordít: NE KERESD! Nem kell az óceánig mennem. Rád találok. Nem is voltál messze, itt feküdtél mellettem. Most már felébredtem. Látlak könnyes szemekkel, fölötted sírkőbe vésett drága neveddel és a felirat: Nyugodj békében. Szeretlek. . .

Amikor leülök ide hogy nap mint nap gyújcsak neked drágám gyertyát a szíve szétszakad a fájdalomtol. Ha tudná az isten hogy milyen fájdalmat csinált hogy elvett tölünk akkor ezt nam szabadott volna megtenni. Örökk fájdalom és bánat lett már nélküled. Soha de soha nem fogadom el én mindig várok rád MÁRIÓM. Szeretlek nagyon de nagyon hiányzol.

Szeretném érezni ajkamon édes csókodat,
s végigsimítani gyengéden selymes arcodat.
Szeretném, ha két szemed pillantását mindig láthatnám,
ha mindig érezhetném szíved dobogását.
Szeretném érezni tested melegét,
hozzád simulva érezni szíved szapora verését.
Szeretném ha átölelnél,
s magadhoz szorítanál és én nem engednélek el egy életen át!

Búcsú nélkül mentem én el Tőletek, nem búcsúzom, ma is élek köztetek, Szíveteket ne eméssze fájdalom, Vígasz legyen, hogy örökké álmodom. :Hiányzol Életem Drága MÁRIÓM..

Megpihent szíved, szemed álomba merült. Felszállt a lelked, angyalok közé került. Angyalként jösz hozzánk, éjjel csillagként ragyogsz, Igaz nem látunk, de tudjuk, fentről mindig ránk mosolyogsz. Sohasem feledlek, örökké szeretlek szerelmem! ! !

Velem vagy a Napfényben, velem vagy az esőcseppben, a harmatban, a hóesésben. Nem foghatom már a kezed, örök álom zárja szemed. Minden nap itt vagy, még ha csak egy percre is csupán. Szeretetem elkisér égi utad során. El nem múló szeretettel szeretlek egyetlenem.

Egy ilyen szép szerelem, csak egyszer adódik az életben, Ha elfordulsz, megtagadsz, akkor is az egyetlen maradsz! Nem kérek túl sokat csak, perceket és az édes mosolyodat. Várlak. . . Nem bánom , mi volt, s van, csak bújnék hozzád, Némán s boldogan! ! ! Szeretlek egyetlen szerelmem

Örökké egymásé!
„Bármi baj volt, ő megnyugtatott. Boldog voltam, hisz ő velem járt. Együtt voltunk éjjel- nappal, szerettük egymást imádattal. Nem volt boldogabb nálam senki, én is csak alig tudtam elhinni. Azt hittem, örökké így marad. Jön egy nap, és eltűnik a nyár, néhány perc, és sírni kezdek már. Hull a könnyem, úgy szaladok. Bármerre nézek szürke homály, testem összeroskad, nem bírom már. Fekszem a földön, alig élek, miért ily szörnyű az élet? Ő volt nekem mindenem, édes egyetlen szerelmem. Érzem, most meghalok, hisz ő engem elhagyott. Nézem két szemét, mosolyát. Érzem leheletét, csókját, mely édesebb mindennél. Ő az, aki több volt az életemnél. Valami történik, hisz feltámadt a szél, talán ennyi, igen, ez itt a vég. De ő bennem akkor is örökké él. ”

Könnyezve, sírva gondolok rád én. Milyen jó is volt veled annak idején. Azóta nincs ki lázasan csókolná a számat, nincs ki itt lenne ha öröm ér, ha bánat. Kisírt szemekkel hívlak viszza téged:gyere vissza, tiszta szívből kérlek. Tudom a sors ezt írta meg nekünk, de remélem nemsokára ismét együtt leszünk. Sír a lelkem, sír a szívem, veled akar lenni. Nem tud mást, csak TÉGED szeretni. Kérlek ne hagyj így engem szenvedni.

Sokszor sírok még mindig érted, értsd meg, nagyon szeretlek téged.
Ha csak meghallom neved, könnyes lesz a szemem, mert tudom, soha nem leszel itt velem. Tudom jól, nélküled semmit sem ér az élet, hiányzol, s tiszta szívből szeretlek TÉGED! ♥♥

Telnek a percek és te nem vagy itt velem
Pedig milyen szép és csodálatos lehet
Újra érezni azt a megfoghatatlan érzést
Nem tennénk fel egymásnak semmi kérdést
Csak egymás csillogó szemébe mélyen néznénk.

Ugyan úgy hosszasan átölelnélek
Úgy ahogy az előbb réges régen
Pedig az a réges rég idő csupán tíz perc
De a szívem megállás nélkül érted ver
Közeledik az este és te nem vagy sehol

Rá nézek az órámra hogy megnézzem az időt
Azt veszem észre hogy a hiányod engem mindjárt megöl
Minden egyes perc nélküled csupa fájdalom
A perceket szinte csak úgy számolom
Hogy újra láthassalak, csókolhassalak
és az új versemet neked elmondhassam

Annyira vágyom arra hogy itt lehess velem
Mert én téged nagyon szeretlek egyetlenem
Sosincs olyan perc hogy eszembe ne jutnál
ha tudnád most hogy kényeztetnélek én téged
Akkor szinte egyből a karjaimba futnál
Cirogatnám a szép hajad míg el nem alszol
Őrizném álmodat és megvédenélek minden bajtól!

Nem érhetek hozzád, nem bújhatok melléd, nem súghatom azt, hogy csókolj mert kell még, te voltála legszebb örömöm, s hogy voltál nekem köszönöm! Hiányzol kicsim..

Néha arra gondolok amikor nem vagy velem, Hogy milyen boldog veled az életem. S mikor egy álmatlan éjszakánNézem a ragyogó holdat, S rád gondolok, Minden csillag jobban ragyog. Olyan jó veled együtt szeretni, S olyan nehéz távol lenni. A szívem majd megszakad, Amikor napokig nem látlak. Nagyon fáj amikorNem ölel át senki sem, Nem fogja meg a kezem, S nem csókol meg. Olyan csendes olyankor az életem. Nem súgja senki sem a fülembe, hogy:Szeretlek téged kedvesem. A magány olyankor felemészt, S a szívem oly nehéz! HIÁNYZOL! - ennyi az egész

Állok az ablakom előtt
és várom, hogy megjelenj.
Bár tudom, hogy nem jössz
s csak a képedet nézhetem.
Ajkamon a szó, mely hangtalan
s csillogó tekintetem némán nézi képedet.
Egyre jobban érzem hiányod,
de hiába kiálltok nem hallja senki sem.
Szeretnélek látni, érezni
s csókolni hevesen.
De tudom, hogy nem fog menni,
mert nagyon messze vagy tőlem kedvesem.
Vágyom az ölelésedre és bőröd illatára,
de már csak az emlékek maradtak meg nekem.
Ezért csak állok az ablakban
némán, könnyek között
s nézem, ahogy le megy a Nap.
De te még akkor is az eszemben vagy.

Ma éjjel álmomban levelet álmodtam néked. Különös levél volt, papírja, betűje fénylett. Csak írtam, csak írtam, már volt a levél vagy száz sor, de bármit akartam, mindig csak azt írtam: Hiányzol! Ó, mi mindent írtam, a szívem a papíron vérzett. - Mielőtt meghalnék, ugye hogy látlak még Téged? ! De köztünk a távol, a szörnyű, a kegyetlen távol, és írtam és írtam, már több volt a levél, mint száz sor. Csak írtam, csak írtam, a levélből hosszú regény lett, már pirkadt a hajnal, míg végre a levelem kész lett, és olvasni kezdtem, és olvastam, olvastam százszor, de nem volt más írva a sok, sok papírra, csak: Hiányzol! Ó, Hiányzol ó hiányzol! Így sikoltott benne a lelkem, csak ezt tudtam írni, a tollamat bármint vezettem, és szememből akkor, jaj, hullani kezdett a zápor, a levélre hullott, és mind elmosódott a a száz sor. . . Csupán egy szó fénylett, de Te az egészet megérted, megérted, HIÁNYZOL! ! ! ! ! ! ! ! !

Egy szál gyertya,mely végig ég,

Egy élet ,amely véget ért.

Itthagytad azokat,kik szeretnek Téged,

De emléked örökre a szívünkbe égett!

A múltba nézve valami fáj,

Valakit keresünk,aki nincs már.

A temető csendje ad Neked nyugalmat,

Emléked szívünkben örökre megmarad.

Kicsordul a könnyünk a sírodnál,

Mélységes a fájdalom,hogy távoztál.

Mi szólítunk...,a néma sír nem felel,

De a szívünkbe ÖRÖKRE itt leszel!!!"

"Egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra.
Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt bel?le több és most sem él
s mint fán se n? egyforma két levél,
a nagy id?n se lesz hozzá hasonló.
Keresheted ?t, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába.
A múltban sem a gazdag jöv?ben
akárki megszülethet már, csak ? nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány mosolya.
Olyan ez éppen,mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak ?rája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: " Hol volt..."
majd rázuhant a mázsás, szörny? mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: " Nem volt..."
Nem kelti föl se könny,se szó,se vegyszer,
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

Sírni volna kedvem!
Sírni és zokogni,
a bánatot kitombolni,
törni, zúzni az emléket,
a szívemből kiirtani.

Sírni volna kedvem!
Sírni s ordítani,
fájdalmam elzavarni,
kikergetni a világból,
s örökre elfeledni.

Sírni volna kedvem!
Sírni, de nevetve,
sikoltva s észt veszve,
kiröhögni a bánatot
mely lelkemet elvette.

Jó lenne újra beszélgetni Veled,

Melléd ülni, s kezemben tartani kezed.

Elmesélni neked, ha boldog vagyok,

vagy ha a bánat cseppje szememben ragyog.



Hiányzol és néha nem igazán értem,

miért mennek el azok, kik fontosak nékem.

Fáj, ha Rád gondolok s megszakad a szívem,

bár hetek teltek el, de kín gyötrinlelkem.



Márió szeretlek! Bár gondolom tudod,

hogy szívemben egy zugot csak számodra tartok.

Itt mindíg lesz helyed, és biztosan érzem,

találkozunk mi még valahol a létben.

Az égből nézel mosolyogsz rám,
fájó szívvel búcsúznak a fák.
Egy dalban száll most hozzád egy üzenet,
fáj a szívem mert nem lehetek veled.
Hiányzol nagyon ez lett a dallamom,
lelkembe már nincs többé nyugalom.
Reméltem,egyszer te leszel az angyalom,
szívemben többé nincs már nyugalom.

Egy Könnycsepp maradt a hajnali éjben,
a virágoknak is fekete a színe.
A tóparton magányos árva fűz,
millió emlék mi régóta hozzád űz.

Az égre tekintve látom az arcod,
egy új világ vár de várom a harcot.
Hogy veled lehessek de nem érhetlek el,
repülnék veled a végtelenbe fel.
Átölelnélek egy édes angyalként,
hiányod érzem és fáj a sok emlék.
Rám néztél mint egy ragyogó csillag,
de érzem a távolból mindig velem vagy.

Szeretnék egy szellő,
vagy egy könnycsepp lenni,
meghalni lassan,
csendben megpihenni.
Szeretnék eső lenni,
mely sírodat mossa,
sírodon örökre nyíló,
gyászoló fekete rózsa.
Szeretnék föld lenni most,
mi Téged melegen átölel,
életet adni,
s Teérted meghalni ha kell.
Gyertya lenni,
mely lelked mécseseként ragyog,
hiányod betölti a szívem,
és csendben megfulladok.
Szeretnék tenger lenni,
mely a partot mossa,
s ha hiányod rám tör,
bőszen morajlana.
Szeretnék vulkán lenni,
csendben füstölögni,
s ha hiányod rám tör,
világot rombolni.
Szeretnék mindent,
amit már nem lehet nélküled,
megtennék bármit,
hogy újra velem lehess!"

Az égből nézel mosolyogsz rám,
fájó szívvel búcsúznak a fák.
Egy dalban száll most hozzád egy üzenet,
fáj a szívem mert nem lehetek veled.
Hiányzol nagyon ez lett a dallamom,
lelkembe már nincs többé nyugalom.
Reméltem,egyszer te leszel az angyalom,
szívemben többé nincs már nyugalom.

Egy Könnycsepp maradt a hajnali éjben,
a virágoknak is fekete a színe.
A tóparton magányos árva fűz,
millió emlék mi régóta hozzád űz.

Az égre tekintve látom az arcod,
egy új világ vár de várom a harcot.
Hogy veled lehessek de nem érhetlek el,
repülnék veled a végtelenbe fel.
Átölelnélek egy édes angyalként,
hiányod érzem és fáj a sok emlék.
Rám néztél mint egy ragyogó csillag,
de érzem a távolból mindig velem vagy.

.kezemben vigasz virág, csokorba hozom neked
de ha akarod, elédrakom azt a hegyet

ligetet, napot, holdat, csillagot, vagy a csendet
cseppjéig iszom a folyót, fenyítem a tengert
hátamra zsákként veszem bánatod, csak megpihenj
holnap már mosolyogj, a Mindent is elviszem
az időt visszafordítom, ujjammal csettintek!
nézd! fényt varázsolok, lábujjra állva keringek!

szívem szakad meg érted… gyász… nagyon fáj
kezemben csokor virág, neked hozom…
örökké már…!

zememben fájdalom,
Lelkem kiabál,
Keres Téged,
De nem talál,
Nem talál, hisz Te végleg elmentél,
Nem látlak már e Földön többé.
Engedd, hogy őrizzem gyönyörű álmodat,
Hogy Veled maradjak, ha ránk talál a pirkadat.
Angyali mosolyod álmaimban ébred,
S Te benne vagy azokban, ugyanúgy, ébren!

Álmok törnek rám az éjben,
Fájó lelkek fenn az égben,
Álmok, miket elfeledtünk,
Fájdalomtól másak lettünk.
Elfeledtük mind a múltat,
Hisz mi történt, nem változhat.
Elfeledtük mind mi szép volt,
És a szívünk üres égbolt.
Elmossa a jelen a könnyet,
De a múlt már írt egy örök könyvet.
Időnként hát fellapozom,
lapjait könnyel áztatom.
Úgy vágyom rá, hogy lássalak,
Bárcsak vissza hozhatnálak.
Elmondanám amit érzek,
mi egy szó, mégis mindent jelent
s ez a szeretet...

Világ voltál szívemben,
csillaggal teli égbolt,
kitöltötted lelkemet,
s mosolygott a vén Hold.

Te voltál a mindenem,
a szemem csillogása,
de elmentél, elhagytál,
most könnyes ragyogása.

Csillagtalan éjszakák
a nappalok is nékem,
emlékek közt vergődöm,
csak ennyi lett a részem.

Felemelem fejem,
úgy próbálok járni,
hazudok a szívnek,
hogy ne tudjon fájni.

A csendes éjben egy gyertya lángja ég
Árván világit temet? rejtekén
?rzi az én kincsem álmát itt lenn
Míg ? egy csodás csillagként tündököl fenn
Lenéz a kis lángra ott talál engem
Tudja mindig vele a szívem és a lelkem
S ha a gyertya lángja egy könnyet ejt
Az ? szemében is ragyog egy könnycsepp
Mert érzi a gyertya lángja én vagyok
Imádom ?t a legszebb csillagot!

Könnyektől ázott szemmel Neked suttogom,
Hogy eljut-e Hozzád, azt nem tudom.
Hitem már nincs, ezért csak remélem,
Hogy egyszer majd találkozom Véled.
Hiányod iszonyatos teherként nehezedik rám,
Elveszett Veled ez az egész világ ...

Fájdalom költözött örökre szívünkbe,
Nem múlik el Soha, itt marad örökre.
Itt hagytál mindent amiért küzdöttél,
Elváltál azoktól akiket szerettél.
Nincs erre gyógyir, a bánat itt van velünk,
El nem múló fájdalommal örökké szeretünk.

Ma is sírnak az Angyalok velünk,
Hisz elment tőlünk, kit nagyon szerettünk.
Némán könnyeznek az elsárgult levelek,
Hangtalan ejtem ki drága nevedet.

Szívem sajog, fáj, utánad kiált!
Ne menj még kérlek! Szükségem van Rád!
Nem vehet csak úgy el Tőlem a rút halál!
Hisz érted éltem én, maradj még tovább!

Sírnak az Angyalok, én is sírok velük,
Tudom, hogy menned kell, lelked már velük.
Megjelent az égen egy láthatatlan sugár,
Érzem, hogy nem félsz, mosolyogsz már.

Egy napon várni fogsz, s újra velem leszel,
Te leszel majd az, ki engem felemel.
Már nem sírok, látod? Elengedlek hát!
Mert tudom, hogy ott fennt egy szebb világ vár?!

Sok-sok szeretettel gondolok most Rád,
Ha sírnak az angyalok, tudom, hogy vársz.
Mikor kisüt a nap, látom, hogy mosolyogsz,
Reggeli szellővel könnyemet szárítod.

Visszaadom tested, pihenj kedves hát,
Álmodd azt a csendben, hogy szép volt ez a világ!
Érzem, hogy itt vagy, még most is velem,
Bennem élsz tovább, míg dobog a szívem.”

Hol van az a csillag, amely hozzád vezet?
Hol van az a madár, mely énekli a neved?
Hol van az a szellő, mely összekócol téged?
Hol van az az utca, amely őrzi a lépted?
Hol van az az éj, mely ringatja az álmod?
Hol van az út vége, ahol majd meg kell állnom?
Merre induljak, ha majd mennem kell?
Hol lesz a végcél, ahová érkeznem kell?
Ott ahol testben nem,
de LÉLEKBEN LÉTEZEL!”

Halvány betűk egy sírkövön
Köröttem ezernyi márványtábla,
elhamvadt szívek balladája.
Az Utolsó Úton lépkedek:
élő, a holtak porai felett.
S e kövek, a százéves tölgyek,
a borostyán oly ismerősek,
az őszi alkony, a fájó emlék,
ugyanolyan csak, mint rég.

Egy sír mellett némán megállok.
Rajta fagytól bágyadt virágok,
s az Ő neve áll a márványtáblán;
és én, mintha először látnám
ismét elborzadok tőle,
hiába halvány már minden betűje.
Feltör az emlékek vulkánja,
elönti szívem a fájdalom-láva,
idő, feledés hiába zárta
újra és újra magába.
S látom magam azon a napon,
látom Őt a ravatalon,
érzem a könnyek forróságát,
hallom a gyász-szél susogását.
És eszembe jut, mennyiszer álltam itt,
jöttem, ha célom nem is erre vitt,
mennyi könnyem szivárgott a földbe,
mennyiszer borultam e hideg kőre!
És vádoltam embert, és vádoltam Istent,
vádoltam magam, s a múltamból mindent;
hol dühöngtem, hol elnémultam,
s elballagtam könnytől kábultan.

S mikor az idő új tavaszt hozott,
emlékszem, szívem megnyugodott.
Csak arra gondoltam kiszáradt szemmel,
hogy mi lett volna, ha még egyszer
indulása előtt pár búcsúszóra,
utoljára találkoztunk volna.
De tőlem a halál ezt megtagadta.
S Őt szó nélkül elragadta,
hogy örökkön fájjon, bennem égjen
valami, amivel elkéstem.

Szívemben mindig ott élsz,
lelkemnek már része vagy.
Nem számít most a távolság,
Magad vagy bennem a gondolat.

Virág és gyertya kezemben,
bennem csak halk sóhajok,
egy-egy gyertyát gyújtok,
lángjába én is beleolvadok.

Melegség járja át a szívem,
érzem szinte közelségedet.
Lassan becsukom szemem,
oly jó hinni, itt vagy velem!

Sírodra teszem a virágot,
a szél zúgását hallgatom,
nyugodjon békében lelked,
örökké hiányozni fogsz!

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még, Hiszen hazánk nekünk a végtelenség. Emlékük, mint a lámpafény az estben, Kitündököl és ragyog egyre szebben És melegít, mint kandalló a télben, Derűs szelíden és örök fehéren. Szemünkben tükrözik tekintetük még S a boldog órák drága, tiszta üdvét Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt És élnek ők tovább, szűz gondolatként.

Mély fájdalom, amely mardos és tép,
Mondd Istenem, miért lett ez így?
Élnie kellett volna, hiszen alig élt,
Fiatalon elvitted az álmok tengerén.
Hozd vissza Őt, hogy ne fájjon,
És én mindent megteszek érted ezen a világon."

A teste a földbe szállt,
A lelke köztünk jár.
Míg szeretjük, velünk marad,
De életünk keserűen halad.
Ha majd eljön az idő,
Számunkra utat mutat,
Tudni fogjuk akkor,
Mit, s miért akart.
De addig jöhet nap és éj,
Mert fájó emléke elkísér."

" Csillagúton fények között járva,
Nem gondolva rossz földi viszályra,
Akarom, hogy legyél örök, boldog lélek,
Az égiektől szívből csupán ennyit kérek!"

" Azt mondják, az idő gyógyít,
Hogy feledni lehet,
A mosolyok s könnyek mégis,
Most is kínozzák a szívemet."

" Csillagként ragyogsz az égen,
S mi nem nyúlhatunk fel Érted.
Rövid életed kincseket rejt,
Érted sok szem könnyeket ejt."

Érted égjen szeretettel! Szeretünk drágám..

Virágok borítottak itt mindent, rengeteg virág. Értetlenül álltunk akkor ugyanitt, és azóta is naponta itt állunk értetlenül. Nem értjük, mivé lett nélküled a világ…. Ma sincs válasz semmire. Kérdéseink ma is ugyanazok: hol vagy? Merre jársz? Hogyan történhetett mindez éppen Veled, velünk? Miért, hogy minden, ami értelmet adott életünknek –a remény, az életerő, a közös boldogság, a jövő ígérete - minden, ami fontos volt, közös életünkben a legfontosabb - az Veled együtt egy pillanat alatt eltűnt, semmivé lett, s helyébe költözött a soha el nem múló mérhetetlen fájdalom, reménytelenség, szomorúság? Vagy mégis maradt azért valami … hiszen azóta már tudom, a szeretet örök, soha nem múlik el, mindvégig velünk marad, csak fájdalmasan, szomorún… Ma is érzem, ugyanúgy, mint egykor, és naponta elsuttogom itt a sírodnál: nagyon- nagyon szeretlek, és mindig szeretni foglak!

BOLDOG VALENTIN NAPOT SZERELMEM:.

BÁNATOMBAN FORGOLÓDOM,GÖRNYEDEK A FÖLDRE,

HISZEN MEGIGÉRTEM,SZERETNI FOGLAK TÉGED MINDÖRÖKRE!

DE ELMENTÉL,NINCS TOVÁBB,VÉGE MINDEN SZÉPNEK...,

NEM MARADT MÁR SEMMI CSAK E VERS,FEL AZ ÉGNEK!

MÉG MINDIG NAGYON HIÁNYZOL,MINDENNAP GONDOLOK RÁD,

MINDEN PERCBEN FOGNÁM KEZEDET,KARJAIMMAL ÖLELNÉLEK ÁT...

ERŐSEN MAGAMHOZ SZORÍTLAK,MÍG BEHUNYOM A SZEMEM.

EMLÉKEZEM:MENNYIRE SZERETTÉL,

MENNYIRE FÁJ,HOGY ÖRÖKRE ELMENTÉL...!

CSAK NÉZTELEK,AHOGY AZ ÁGYADBAN FEKSZEL
KEZED KEZEMBEN NYUGODOTT...
SZEMED MÁR CSAK MERENGETT,
SOSEM TUDOM MEG MIT LÁTOTT...
TALÁN EGY TÁVOLI CSILLAGOT?
BÚCSÚZTÁL,CSAK AKKOR ÉN MÉG NEM HITTEM...
TUDTAM,HOGY MÁR NEM TEHETEK SEMMIT,
ITT MÁR KEVÉS A SZERETET...
A TEST FELADTA HARCÁT ÉS A LÉLEK SZABADON REPÜLHET...
ELINDULTÁL AZON A MAGÁNYOS,UTOLSÓ ÚTON,
AMELY A FELHŐK KÖZÉ VEZET,
AHOL A SÓHAJOK CSENDDÉ SZELÍDÜLNEK ÉS MEGPIHENNEK A FÁRADT SZÍVEK...
ELENGEDTEM HÁT AZT A KEZET,
Amelyik,nemrég SZERETETTEL fogta az én kezemet..

Állok a sírodnál, merengek,
Fejemben emlékek keringenek.
Míg a sírod rendezgetem,
Apám, könnyem törölgetem.

Sírva gondolok mosolygó arcodra,
Biztonságot adó két erős karodra.
Erős voltál, nem panaszkodtál,
Némán tűrted a kínok-kínját.

Hervadtál, mint vázában a rózsa,
Szívemben nagy űr tátong azóta!
Nem haltál meg, itt vagy velünk,
Napról-napra emlegetünk.

Holtod után is szeretünk,
Nem! El soha sem feledünk.
Hantodon nyílik a szegfű, a rózsa,
Szívünkben nem halványul emléked soha.

Temetőben míg virul a virág,
Szomorúan gondolunk mi RÁD.
Számtalamszor kiálltanám,
Kisírt szemekkel: APUKÁM!!!!!!!!

Találtam a sírodon egy kis virágot,
mely véletlen nőtt, magától.
Kérdeznélek kis virág:
Vajon szebb és jobb is a másvilág ?
Tudja e hogy szeretem ?
Vár reám odafenn ?
Ugye ő már nagyon boldog ?
Látja e ha érte sírok ?
Így szólt a kis virág:
Boldog ő mert szereted, s ha bánatos vagy
mindig rád nevet, csak te nem láthatod,
mert folyton könnyes a szemed.
Letörlöm a könnyemet és elsétálok.
Kertemben álldogálok,ott is vannak szép virágok.
Kérdeznék még ha lehet:
Ő vár-e rám és én mikor mehetek ?
Már nem jön válasz csak álldogálok.....

Az élet bármilyen nehéz és mostoha,
Szeretni megtanít, de feledni soha.
Oly szomorú mindig egyedül lenni,
Valakit mindenütt hiába keresni.
Valakit várni, ki nem jöhet többé,
Valakit szeretni titokban örökké,
Feledni Valakit lehetetlen csoda,
Mert akit szeretünk nem feledjük soha..Szeretlek életem..

itárom karom a szélben,

Lágy rózsaillat simogat,

A távolban morajlik a tenger

S én hallani vélem a hangodat.

Lehunyt szemekkel álmodozom Rólad,

Képzeletemben két karod ölel.

A nevedet suttogom a szélbe,

De hívásomra senki sem felel.

Már csak csendesen szeretlek,

Néha még dúdol bennem a szerelem.
Könnyes szemekkel emlékezem arra,

Mikor még itt voltál velem.

Egy gyönyörü álomként élsz bennem.

Álomként, mely nem teljesül sosem

De szíved rtmusát lelkemben örzöm.

S míg élek téged lüktet a szívem.

Szeretlek
Ez a szó melyet,
A füledbe súgnám,
Ha itt lennél velem,
Még ez a szó sem fejezi ki, amit én érzek,
Ez annál fényévekkel több,
Ilyet még nem éreztem,
Csak hittem, hogy tudom mi az igazi szerelem,
De megtévesztett,
Most már tudom mi a szerelem,
Ez az.
Pedig még nem is találkoztunk,
De a beszélgetések hangulata és mélysége,
Meggyő;zött hogy beléd estem,
Gyönyörűarcodat nézem a képeken,
Folyamatosan,
Nem is hiszem el, hogy van ilyen csoda a világon,
Annyira szép vagy,
Örülnék, ha karjaidba zárnál,
És te is azt súgnád a fülembe, hogy
SZERETLEK!!!

Ábránd
Szerelmedért
Feldúlnám eszemet
És annak minden gondolatját,
S képzelmim édes tartományát;
Eltépném lelkemet
Szerelmedért.

Szerelmedért
Fa lennék bérc fején,
Felölteném zöld lombozatját,
Eltűrném villám s vész haragját,
S meghalnék minden év telén
Szerelmedért.

Szerelmedért
Lennék bérc-nyomta kő,
Ott égnék földalatti lánggal,
Kihalhatatlan fájdalommal,
És némán szenvedő,
Szerelmedért.

Szerelmedért
Eltépett lelkemet
Istentől újra visszakérném,
Dicsőbb erénnyel ékesítném
S örömmel nyújtanám neked
Szerelmedért!

A válás perce oly nehéz,
A kézben nyugszik még a kéz,
A szembe olvad még a szem
Mint mindörökre, végtelen;
S a lélek már csak félig itt,
Félig követi útjait
S jobb része mégis ezalatt
A búcsúzónál itt marad.

A viszontlátás oly nehéz,
A kézben nyugszik már a kéz,
A szembe olvad már a szem,
Mint mindörökre, végtelen.
S a lélek mégis fél, remeg,
Hogy őt csak álom csalja meg
S nem mer örülni igazán,
Hogy fel ne ébredjen talán..

Nem szűnő fájdalom tombol az én szívemben,
Mert elhagyott engem , akit én igazán szerettem,
Nincs már velem senki, ki fogná az én kezem,
Nincs már velem senki, ki mondaná, szeretlek.

Engedd el azt, kinek menni kell
Angyalok vigyáznak rá, ezt hidd el nekem.
Fentről mosolyogva tekint le rád,
- Mennem kell, de figyelek rád! . . .

Te tudod hogy igazat szól,
Bár hangja megremeg,
A végső útjára lép csendesen,
S te könnyezve hagyod, hogy elmenjen.

Szívedben emléke veled lesz míg élsz
Bár most még sajog, fáj, hiszen élsz,
Nem hagyott magadra, csak hosszú útra ment.
S ha neked is menned kell, Ö ott lesz melletted. Szeretlek Drága Édes apukám!!!

éged látlak a felkelő napban,
a Te hangodat hallom egy csöndes madárdalban.
Téged látlak egy távoli hegyben,
egy fényes napsugárban, egy hűvös esőcseppben.
Te vagy a falevél, mit felkap a szél,
Te vagy a szél, mi az arcomhoz ér.
Ott vagy egy dalban, egy névben, egy hangban,
hallak a csöndben, hallak a zajban.
Mindig Téged látlak, mikor felnyílik a szemem,
s ha álomba merülök, újra Te vagy velem.
Mindig közel vagy, mégis oly távol,
én tudom egyedül,mennyire HIÁNYZOL! "

HIÁNYZOL..

éged látlak a felkelő napban,
a Te hangodat hallom egy csöndes madárdalban.
Téged látlak egy távoli hegyben,
egy fényes napsugárban, egy hűvös esőcseppben.
Te vagy a falevél, mit felkap a szél,
Te vagy a szél, mi az arcomhoz ér.
Ott vagy egy dalban, egy névben, egy hangban,
hallak a csöndben, hallak a zajban.
Mindig Téged látlak, mikor felnyílik a szemem,
s ha álomba merülök, újra Te vagy velem.
Mindig közel vagy, mégis oly távol,
én tudom egyedül,mennyire HIÁNYZOL! "

éged látlak a felkelő napban,
a Te hangodat hallom egy csöndes madárdalban.
Téged látlak egy távoli hegyben,
egy fényes napsugárban, egy hűvös esőcseppben.
Te vagy a falevél, mit felkap a szél,
Te vagy a szél, mi az arcomhoz ér.
Ott vagy egy dalban, egy névben, egy hangban,
hallak a csöndben, hallak a zajban.
Mindig Téged látlak, mikor felnyílik a szemem,
s ha álomba merülök, újra Te vagy velem.
Mindig közel vagy, mégis oly távol,
én tudom egyedül,mennyire HIÁNYZOL! "

Valaki elment, akit szerettem.
Valaki volt a mindenem.
Búcsú nélkül itthagyott.
Utána csak üresség maradott.
Láttam őt nevetni, boldogan.
Hallottam a legyszebb szavakat,
Amiket ember csak mondhatott,
De elment, s a szívem megfagyott.
Valaki meghalt, akit szerettem.
Valaki magával vitte mindenem."

Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél,
Nem haltál meg, csak álmodni mentél!
Szívünkben itt él emléked örökre
Ha látni akarunk, felnézünk az égre.
A csillagok közt utazol tovább,
Ott várj, ha az időnk lejár!

Valaki elment, akit szerettem.
Valaki volt a mindenem.
Búcsú nélkül itt hagyott.
Utána csak üresség maradott.
Láttam őt nevetni, boldogan.
Hallottam a legszebb szavakat,
Amiket ember csak mondhatott,
De elment, s a szívem megfagyott.
Valaki meghalt, akit szerettem.
Valaki magával vitte mindenem.

Összetört szív,

mint elhagyott virág.

Csak állok és bámulok némán,

Nincs már érzés, nincs már szó,

Nincs már semmi, semmi jó........

Nem felejtünk, míg dobog a szívünk

Úgy érezzük te is itt vagy velünk

Korán meghaltál, pedig mindenünk Te voltál

Magad után összetört szíveket hagytál

ELMENTÉL,KERESLEK
A TEMETŐT JÁROM.
ÜLÖK A SÍRODNÁL ,
EZ LETT A VILÁGOM.
ÜLÖK ITT,ÉS VÁROM
HÁTHA MÉG MEGLÁTOM,
MOSOLYOD AZ ÉGEN,
ÉS JÖSSZ ÚJRA MINT RÉGEN.
ILYENKOR SZÍVEM IS ,JÓL
LAKATRA ZÁROM,
ÉG FELÉ A KULCSÁT,CSAK
NEKED KÍNÁLOM.
MOST EGYEDÜL A TIED LEHET,
TE LEHETSZ CSUPÁN,
KIT ODA BEENGEDEK.
S SZÍVEM, SZÍVEDDEL
EGYÜTT LEHET.
BEBÚJSZ PAJKOSAN, S
JÓL BECSUKOD,
TUDOD JÓL,HOGY ILYENKOR
CSAK A TIED VAGYOK.
EGYEK VAGYUNK ÚJRA,
ÉN TE, S TE ÉN,
SZÁLLUNK REPÜLÜNK,
S ÖLEL A FÉNY.
ILYENKOR ÚJRA SZÉP
A VILÁG.SZÉDÜLT IRAMBAN
REPÜLÜNK ÁT.ANGYALOK KONCERTJÉN TAPSOLUNK,
CSILLAG ZENÉRE, TÁNCOLUNK.
AZ ÁLMOMBÓL EGYSZER CSAK
MEGÉRKEZEM:
FEKETE BETŰK A SÍRKÖVEDEN...
MEGINT ELSZÖKTÉL MINT AZ ÁLOM.
KÖNNYCSEPPKÉNT BUJKÁLSZ
A SZEMPILLÁMON...

Ha valakid elmegy, az fáj,

Ez olyan fájdalom mely vigaszt sosem talál.

Mert a szívedben bárhol is volt,

ha rád mosolygott, az akkor csak neked szólt.

Próbált szeretni a maga módján,

S azt várta, hogy egy kedves szót mondjál.

Egy olyat, mely olyan dolgot takar,

amely lebont minden falat.

De most elment…

Egy lapra mindent feltett.

Úgy döntött, hogy itt a vége,

S mit az élet adott, ő nem kérte.”

Mikor virágot látunk,

Te jutsz az eszünkbe,

Ha nevedet halljuk,

Könny szökik szemünkbe,

Soha nem fogunk elfeledni,

Csak örökké nagyon szeretni.

"A temető kapuja szélesre van tárva,
Útjait naponta sok-sok ember járja.
Van aki virágot,mécsest visz kezében,
olyan is ki bánatot visz szomorú szívében.
Sok éve már,hogy ezt az utat járjuk,
Megnyugvást lelkünkben még most sem találtunk.
Sírod előtt állunk,talán Te is látod,
Körülötted van ma is szerető családod.
Eljöttünk újra tisztelni Téged,
Szívünkben hordjuk örök emléked.
Te voltál nekünk a biztató remény,
Nehéz napjainkba is az utat mutató fény.
Múlik az idő,de a fájdalom nem csitul,
Szemünkből a könny naponta kicsordul.
Tudjuk,hogy csodára hiába várunk,
Nyugodjál békében,szívünkből kívánjuk."

Boruljatok le síromra halkan, csendesen,és gondoljátok, hogy nem fáj már semmi sem.
Ha majd rátértek erre az útra, megyek elétek,
s találkozunk újra.

Rengeteg az emlék, hiányzol már nagyon,
De ide már sosem térhetsz vissza, tudom.
Hiába várlak téged, talán jobban, mint rég,
Az otthonod a végtelen, csillagos ég.

Távol vagy, de mégis közel
Szívünkben itt létezel.
Feledni téged soha nem fogunk,
Rád nap, mint nap gondolunk.
Előttünk vannak a szép emlékek,
Az együtt töltött bolgdog percek.
Feledni ígyhát nem is tudunk,
Kizárni szívünkből nem is akarunk.
Tudjuk, hogy te látsz minket,
S te adod az össze erőnket.
Erőt, higy kitartsunk a hosszú úton,
Erőt a véged harcon.
Egyszer majd mi is ott állunk melleted,
S megköszönjük a segítséged,
Hogy nem hagytad, hogy feladjuk,
Az életet szomorúan, de folytassuk!!!

"Reggel, mikor felébredek keresem az álmom,
de bármerre is nézek, sehol sem találom.
Szemembe könny szökik, fáj a valóság,
nem fogom már látni, tudom, ez az igazság."

Van itt egy fénykép,
amelyről most is ugyanúgy mosolyogsz rám,
mint azelőtt ... Vagy mégsem?
Néma a mosolyod is,
hiába kergetőznek játékos árnyak az arcodon.
Nem szólsz már, csak mosolyogsz némán rám.
Soha többé nem szólsz már semmit?
Lélegzetemet visszafojtva nézem a fényképet,
lesem az arcod, a szemed, a szád?
Belesajdul a szívem az érzésbe, annyira fáj,
hogy már mindig csak egy képről mosolyogsz rám.
Halkan beszélek HOZZÁD, aztán egyre hangosabban
kérdezek, de nem jön a válasz,- hát válaszolok is,
mit tehetnék mást? Válaszolok helyetted is,
magamnak, felidézve hangodat, szavaidat...

Nem haltam meg.
Csak ezentúl,
mindig egyedül ébredsz.
S nem leszek veled éjszaka,
amikor álmodból sírva rettensz.

Nem haltam meg.
Csak ezentúl,
nem csókolom a könnyed.
Ha terítesz, elég lesz egy tányér is,
s már sosem lesz közös ünnep.

Nem haltam meg.
Csak ezentúl,
Ne félj! Ne hulljon a könnyed.
Mert láthatatlanul követlek én.
S ezentúl,...
Örökre így lesz.

Nem haltam meg.
Csak ezentúl,
mindig egyedül ébredsz.
S nem leszek veled éjszaka,
amikor álmodból sírva rettensz.

Nem haltam meg.
Csak ezentúl,
nem csókolom a könnyed.
Ha terítesz, elég lesz egy tányér is,
s már sosem lesz közös ünnep.

Nem haltam meg.
Csak ezentúl,
Ne félj! Ne hulljon a könnyed.
Mert láthatatlanul követlek én.
S ezentúl,...
Örökre így lesz.

Mosolygott mindig. Mélabús mosoly,
Melyben sugár s könny lágyan összefolyt.
Jól tudtam, hogy nagy, nagy bánata volt.
Nem láttam mégse bájosabb mosolyt.
Faggattam, kértem: Nos, mi bántja hát?
De mást nem láttam, csak szép mosolyát.
Rajtam pihent a könnyáztatta szem,
S mosollyal mondta: Nem fáj semmi sem!
Mint vándor-angyal járt e bús világban.
Ha égre nézett, mosolyogni láttam.
Úgy tetszett nékem: a magasban fönt
Mosolygó szemmel társakat köszönt.
Utószor láttam. Sírtak körülötte.
És ő mosolygott. Némán. Mindörökre.

Megpihent szíve, örök álomba merült,
felszállt a lelke, Angyalok közé került.
Angyalként jön hozzánk, éjjel csillagként ragyog,
Igaz, nem látjuk már, de tudjuk, hogy örökké velünk van....."

Minden nap rád gondol, ki szeretett!
S angyalok vigyázzák minden léptedet!

Még mennyi szép ígéret,
Mennyi csoda, ami várt volna rá.
Nélküle nem teljesülhet soha már,
És itt maradtam én is álmok, remények nélkül.
Rám sem várnak már ígéretek, csodák,
Csak könnyek, kérdések és szomorúság.

"Van akinek a könnye
kicsordul a fényben,
És van aki elrejtőzik
könnyeivel a sötétben"!

Szerettem a hangod, mivel szólongattál,
Szemed fényét, amivel simogattál.
Lelkemben őrzöm minden mozdulatod,
Vágyaiddal álmodtuk együtt a holnapot."

Csillag volt, mert szívből szeretett,S mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett.Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap,De szívünkben él, és örökre ott marad!"

Van egy szó, mit úgy hívnak REMÉNY!
Ha vigyázol rá, Ő mindig benned él.
Ha szívedbe zárod, ki fontos volt neked.
Bármerre jársz, Ő is ott lesz Veled!

Egyszer majd újra öleli kezem,
Addig csak lentről figyelem,
De a mécsest, mi szívemben Érte ég,
Már nem veheti el tőlem az ég!

Nőnek az árnyak,s ahogy
fogynak az esték,
úgy fáj egyre jobban,
hogy minden csak emlék.

A Te szíved nem fáj,
de a miénk vérzik,
mert a fájdalmat
csak az élők érzik.

Más világ most ahol él,
Más a szó és más a fény.
Tavasz, nyár, ősz és tél,
Nélküle fúj itt a szél.
Mint amikor gyermekek sírnak,
Ha éjjel rossz álmot látnak,
Belül úgy izzik a bánat,
Az emlékek csendben fájnak.
Égi könnycsepp mond meg neki, hogy szeretjük,
És amíg élünk, el nem felejtjük."

Jó lenne újra beszélgetni Veled,
melléd ülni s kezembe tartani a kezed.
Elmesélni neked ha boldog vagyok,
vagy ha a bánat cseppje a szememben ragyog.
Hiányzol és néha nem igazán értem,

Nem haltam meg. Csak ezentúl, mindig egyedül ébredsz. S nem leszek veled éjszaka, amikor álmodból sírva rettensz. Nem haltam meg. Csak ezentúl, nem csókolom a könnyed. Ha terítesz, elég lesz egy tányér is, s már sosem lesz közös ünnep. Nem haltam meg. Csak ezentúl, Ne félj! Ne hulljon a könnyed. Mert láthatatlanul követlek én. S ezentúl,... Örökre így lesz.

Angyal szállt az éjszaka mellém, S megsúgta, utamon ő kísér Hitet adott, álmokat és bátorságot, Rózsaszín kezében egy arcot, egy jó barátot. Elvitte lelkemet egy titkos útra, Megmutatta, milyen kegyetlen az emberek háborúja. Megtanított látni,...mindenben a szépet, Ezt adnám most ajándékul Néked. Erőt adtál elviselni a nehézséget, Bátorítást, szép szavakat, reménységet. Emberré, teljessé csak mások által válunk, Ha fontosabb a miénknél az ő álmuk. Csendesen, szerényen hallgatom a zenét, S elküldöm Néked szívem minden szeretetét....

Egyszer majd újra öleli kezem, Addig csak lentről figyelem, De a mécsest, mi szívemben Érte ég, Már nem veheti el tőlem az ég!"Szerettem a hangod, mivel szólongattál, Szemed fényét, amivel simogattál. Lelkemben őrzöm minden mozdulatod, Vágyaiddal álmodtuk együtt a holnapot.""Más világ most ahol él, Más a szó és más a fény. Tavasz, nyár, ősz és tél, Nélküle fúj itt a szél. Mint amikor gyermekek sírnak, Ha éjjel rossz álmot látnak, Belül úgy izzik a bánat, Az emlékek csendben fájnak. Égi könnycsepp mond meg neki, hogy szeretjük, És amíg élünk, el nem felejtjü

Mert nem halt meg ő, még mindig él nekem, csak messze távozott, hol meg nem érinthetem.Mikor eljön az este, s magamra maradok, Mintha a szívemből kitépnének egy darabot. Tudom, amit érzek egy tiltott gyümölcs a fán, Hiába próbálom feledni, csak egyre jobban fáj. Egy érzelem, mely magával ragad, Mosolygós arcod képe örökre itt marad. Álmatlan éjszakák sora gyorsan elszalad, S azt érzem napról-napra, a szívem megszakad.

Már rég Veled kéne lennem,
De az élet útvesztőjén eltévedtem,
Most Hozzád kéne kedvesem bújnom,
Szerelmedben édesen elrévednem.

Úgy kell, hogy érintsen kezed,
Hogy velem tedd forróvá csókodat,
Kell ölelésed, hogy égbe emeljen,
S mámorba zuhanva érezzem ajkadat.

Visszahoz egy régi perc, megidéz egy fénykép
Míg csak élnem kell sose lesz másképp
Ugyanaz a fájdalom, ugyanaz az érzés
Az a búcsúszó, amivel elmész
Nem számít, hogy hány év messzeség
Az a perc ma sem múlt el még

Teli voltunk élettel szabad volt a szívünk
És én úgy hittem sose kell félnünk
Hova lett a boldogság hova a sok álom
És a mi nincsen már miért, kell, hogy fájjon
Nem számít, hogy hány év messzeség
Az a perc ma sem múlt el még.... †

Visszahoz egy régi perc, megidéz egy fénykép
Míg csak élnem kell sose lesz másképp
Ugyanaz a fájdalom, ugyanaz az érzés
Az a búcsúszó, amivel elmész
Nem számít, hogy hány év messzeség
Az a perc ma sem múlt el még

Teli voltunk élettel szabad volt a szívünk
És én úgy hittem sose kell félnünk
Hova lett a boldogság hova a sok álom
És a mi nincsen már miért, kell, hogy fájjon
Nem számít, hogy hány év messzeség
Az a perc ma sem múlt el még.... †

Tiszta szívemből szeretlek szerelmem!
Egy fényes kis csillag lettél az égen
s haláloddal kioltottad a fényem.
Egyedül hagytál engem a nagyvilágban.
Egyedül hagytál... egyedül, magányban.

Egy angyal lettél, ki fentről figyel engem.
Minden percben velem vagy, követed a léptem.
A lelkem eladnám, hogy még szerethesselek
Mindenem feláldoznám, csak egy percig ölelhesselek.

Te voltál ki megtanított
fájdalom után szeretni
s most te vagy az aki megtanít:
Soha nem szabad feledni.

Mert kire emlékeznek,
nem hal meg, alszik csupán
s én majd emlékezek rád évtizedek után.

Mert téged elfeledni nem lehet
s azt sem hogy van egy lány,
ki téged még most is nagyon szeret.

S ha egyszer én is elmegyek,
véget ér az élet nekem,
a túlvilágon várj rám és én ott leszek, kedvesem.

Tiszta szívemből szeretlek szerelmem!
Egy fényes kis csillag lettél az égen
s haláloddal kioltottad a fényem.
Egyedül hagytál engem a nagyvilágban.
Egyedül hagytál... egyedül, magányban.

Egy angyal lettél, ki fentről figyel engem.
Minden percben velem vagy, követed a léptem.
A lelkem eladnám, hogy még szerethesselek
Mindenem feláldoznám, csak egy percig ölelhesselek.

Te voltál ki megtanított
fájdalom után szeretni
s most te vagy az aki megtanít:
Soha nem szabad feledni.

Mert kire emlékeznek,
nem hal meg, alszik csupán
s én majd emlékezek rád évtizedek után.

Mert téged elfeledni nem lehet
s azt sem hogy van egy lány,
ki téged még most is nagyon szeret.

S ha egyszer én is elmegyek,
véget ér az élet nekem,
a túlvilágon várj rám és én ott leszek, kedvesem.

Néha rám gondolsz és tudod, hogy messze vagyok. Csak bízzál bennem, mert én is rád gondolok. Utam bármerre is vezet, az én szívem mindig csak téged szeret. Messze vagy tőlem, de nem vagyok árva, mert itt vagy velem, a szívembe zárva.De a szeretet elvesztése nincs, és nem is lehet, soha!A szívünk közepén, ahol lényünknek és az egész teremtésnek a legvégső titkát őrizzük. Ez a titok, ha szavakkal kimondjuk, ennyi: a szeretet örökkévaló. Minden más elmúlhat - és el is múlik. A nap élete véges. A csillagoké is. A kozmoszé is. De a szeretet el nem múlhat-megmarad. Ezért van az, hogy senkit nem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet". Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul.

Csak ülsz és várod. Olykor kitárod a karod,
szemedből boldog álmok édes derűje árad,
lelkedről lepkeszárnyon peregnek a dalok,
fiatal vagy és remélsz és harmatos a reggel.

Csak ülsz és várod. Előbb békén, majd egyre jobban
a szíved néha-néha hangosabban dobban,
hogy nyílik már az ajtó, hogy jönni fog feléd; és
ajtód előtt kopog! Majd újra halkul a lépés.
Riadt szemedben némán fakul a ragyogás
s ajkadról tört virágként hervad le a mosoly.

Még biztatod magad, hogy jönni fog talán,
de két karod ernyedten mégis öledbe csuklik,
szemedből könny után könny törületlen szivárog,
s míg ülsz ajtód előtt és azt hiszed, hogy várod,
szívedről megannyi vérző cseppek hullnak.
Nagyon hiányzol szerelmem :'(

Szerelmi vallomás
Mikor először megláttam szemedet
elhittem tényleg tükrözi a lelkedet
Mikor először simogattam arcodat
tudtam nehéz lesz megvívni harcomat
mikor először megfogtam a kezed
nem akartam máshol lenni csak veled
mikor először megpihentem váladon
akkor lettem szerelmes válalom
mikor először megöleltem testedet
szebbet nem rajzolhat képzelet
mikor először megcsókoltam ajkadat
izzot körölöttünk a röpke pillanat
Mára csukott szemmel látom szép szemed
és tükröződik belőle a szeretet
ha olykor olykor megsimítom arcodat
mosolyod ezernyi szépet tartogat
mikor egymásba fonódik két kezünk
tudjuk hogy együtt bármit elérhetünk
ha válladra hajtom a fejem jól tudom
ott megnyugszom s csak szépet álmodom
mikor átölelsz érzem hogy féltelek
belegondolok mi lenne ha nem lehetnék veled
ha csókollak mintha megállna az élet
s ha meghalnék tudom akkor is szeretnélek!!!

Eszembe jutnak az együtt töltött napok. Fülemben újra megcsendül a hangod. Szinte látom minden mozdulatod nem is tudhatod, mennyire fáj a hiányod. :(
Mond hogyan tudnék élni nélküled hisz rólad szól az élet. . :? :' (Hihetetlenül szeretlek életem:(

Az élet Veled szép volt és vidám,
De elrabolt szeretteidtől a kegyetlen halál.
Nélküled már semmi sem olyan, mint régen,
Fájó könnycsepp lettél mindnyájuk szívében.

Ez a nap örökre gyász lesz a szívemben,
Mert ő elment, pedig én úgy szerettem!
Szeretem most is, szerettem eddig is,
És szeretni fogom mindig is!

Tudom, hogy vissza nem kaphatom,
De én csak ezt akarom!
Csak egy kicsi időre,
Csak egy percre add vissza nekem, Istenem!

Csak egyszer szeretném még ölelni,
Csak még egyszer úgy szeretni!
Csak egyszer a szemébe mondani:
Olyan jó téged újra látni!

Amikor erre jön:
virágok, nyíljatok előtte ki.
Pacsirták: énekeljetek!
Patakok: csengjetek, nevessetek!
Galambok: búgjatok!
A nagy mező dallal legyen tele,
és napsugárral, fénnyel, szerelemmel,
csak tavasz legyen akkor és kacagás,
szemeinkben ne lásson könnyeket.....
Erdők, rétek, mezők:
terítsetek eléje szőnyeget!

Nincs idő! Nincs jelen, se múlt, se jövő!
Csak érzelmek, érzések, és emlékek vannak
és az ember ebből táplálja magát.
Nincs jelen, csak a másodperc törtrészeként átélt múlt.
A múltat azt nem az idő múlása határozza meg,
hanem a megszerzett emlékek,
amik lehetnek jók vagy rosszak.
Emlékeiden merengve
nekem te határozod meg az idő múlását!
Amikor rád gondolok, úgy érzem megáll az idő.
Bármit is csinálnék, bármit is tennék,
nem lenne értelme, mert nincs idő ha rád gondolok.
Mintha egy fekete szobában lennék,
ahol nincs fény, nincs hang, nincsenek ízek,
nincs semmi csak a te emléked!
Téged látlak meg a sötétben,
alakod megjelenik a szemem előtt
és minden tiszta lesz!
Ez teszi széppé azt a szobát.
Most, ebben a pillanatban érzem,
hogy az emléked örökké bennem fog élni.
KÖSZÖNÖM NEKED!

Álmodjál szépeket,
Angyalok szárnyain lépd át a kék eget,
ott megfogják majd két kezed, és
kísérnek ameddig csak engeded.
Angyalaid vigyáznak terád,
és elhoznak neked pár boldog órát.
Álmaid tengerén boldogan hajózhatsz,
Vágyaid szigetére be-be kukkantasz,
Tested egyszer csak csendre vár,
Az álmok, a vágyak sem kellenek már,
Csak a csend, a gondtalan pihenés.
Nyugodtan, békésen pihenhetsz,
hisz itt vagyok,
fogom a két kezed.

A fájdalom senkit nem kímél. Öl, butít, nyomorba dönt. A fájdalom a por, melyből a főnixmadár feltámad, benne kezdődik az újjászületés. Életet lehel az élő halottba. Megtanít rá, hogy nem létezik abszolút igazság és abszolút hamisság.Megtanítja az élőknek, hogy ne legyenek biztosak semmiben, amit ismernek.Alázatossá tesz. Beárnyékol.Megfeketít.Kivilágosit. A bánat új embert farag belőled, ha közben nem pusztulsz bele!

Nem haltam meg, itt vagyok Veled!
Itt vagyok a szomszéd szobában,
hallom a hangodat, hallom hogy hívsz!
Elaludtam csupán!
Számomra már nem fáj a világ.
Nem haltam meg, csak a semmiben lebegek!
Angyalok szárnyán szállok hozzád,
s füledbe súgom a nevedet!
Felébredsz, de nem látsz engem!
Kétségbeesetten markolod a semmit!
Pedig nem haltam meg!
Létezem a szívedben, a lelkedben,
az álmodban, az emlékedben!
Hallom a hangod!
Ne köszönj el Tőlem,
Én kívánok Neked jó éjszakát!
S ha egyszer Te is a végtelenben ébredsz
én ott leszek....

Nem néz rátok többé szemem meggyötört fénye,
Nem látjátok soha már kezem búcsút intve.
Ajkamra nem tudott panaszt csalni sem kín, sem fájdalom,
De a Halál legyõzött, nem volt irgalom.
Emlékem itt hagyom ezért köztetek,
Mindenkitõl búcsúzok: Isten veletek!"

Te vagy a Nap, mely lenyugszik este,
Te vagy a Hold, az éjszaka teste.
Te vagy a Csillag, mely szemembe ragyog,
Te voltál az Élet. Nélküled én sem vagyok!
Elvitted tőlem a Napot, a Holdat és minden Csillagot.
Többé szivárványt sem láthatok, nem mámorítanak illatok.
Nélkülük én megvagyok, de Nélküled én meghalok..."

Búcsúzni kell hát, tiszta érző szívvel. S elhinni, hogy van élet, ha nincs a földön itt lenn. Valahol a felhők fölött van egy másik világ. Ahol minden szép, és nem szenved senki már! Szeretünk..

Fiatal kis életedben,
Hirtelen jött a vég,
mint villám csapott le ránk,
egy röpke pillanat alatt,
gyászba borult a család.

Oly fiatalon elvesztettünk,
mert a halál, nem válogat,
oly korán hagytad árván,
Téged szerető, és imádó családodat

Kegyetlen volt a sors hozzánk,
szétválasztott bennünket,
zokogó bánat szaggatja,
megsebzett, fájó lelkünket.

Ezek a fájó sorok is,
mind siratnak téged,
amíg élünk, szívünk mélyén,
őrizzük kedves emléked.
Az emlékednek élünk, és fájó szívvel szeretünk tovább.

Azt kérdezed tőlem
hogyan vártalak?
Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jő az alkonyat,
mint ha szellő jelzi
a förgeteget -
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap csillagát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret -
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.

Mint a fény az árnyat,
záport a virág,
mint patak a medrét,
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget -
mindenkinél jobban téged
így szerettelek.....

Csendesen sírok érted,
félek,hogy sírásom zavarja pihenésed.
Szívem szakad meg érted,és hogy én élek,
annyira szeretlek Téged!

Álmodjál szépeket,
Angyalok szárnyain lépd át a kék eget,
ott megfogják majd két kezed, és
kísérnek ameddig csak engeded.
Angyalaid vigyáznak terád,
és elhoznak neked pár boldog órát.
Álmaid tengerén boldogan hajózhatsz,
Vágyaid szigetére be-be kukkantasz,
Tested egyszer csak csendre vár,
Az álmok, a vágyak sem kellenek már,
Csak a csend, a gondtalan pihenés.
Nyugodtan, békésen pihenhetsz,
hisz itt vagyok,
fogom a két kezed.

Boldog NÉVNAPOT DRÁGÁM!Ha száz szívem volna: Mind Érted dobogna, Szelíd arcod mind a százban, Napfényként ragyogna. Áldjon meg az Isten, Jártadban, keltedben. Hová nézel, a virág is, Ott nyíljék legszebben. Nincs több, csak egy szívem, Csak egyetlen egy van: Ám de százzal sem tudnálak, Szeretni már jobban.HIÁNYZOL..

Boldog Névnapot Drágám!Ma éjjel álmomban levelet álmodtam néked. Különös levél volt, papírja, betűje fénylett. Csak írtam, csak írtam, már volt a levél vagy száz sor, de bármit akartam, mindig csak azt írtam: Hiányzol! Ó, mi mindent írtam, a szívem a papíron vérzett. - Mielőtt meghalnék, ugye hogy látlak még Téged? ! De köztünk a távol, a szörnyű, a kegyetlen távol, és írtam és írtam, már több volt a levél, mint száz sor. Csak írtam, csak írtam, a levélből hosszú regény lett, már pirkadt a hajnal, míg végre a levelem kész lett, és olvasni kezdtem, és olvastam, olvastam százszor, de nem volt más írva a sok, sok papírra, csak: Hiányzol! Ó, Hiányzol ó hiányzol! Így sikoltott benne a lelkem, csak ezt tudtam írni, a tollamat bármint vezettem, és szememből akkor, jaj, hullani kezdett a zápor, a levélre hullott, és mind elmosódott a a száz sor. . . Csupán egy szó fénylett, de Te az egészet megérted, megérted, HIÁNYZOL! ! ! ! ! ! ! ! !

A titokzatos égben vagy talán, Mi némán felnézünk, s a szívünk fáj. Sírunk, pedig Te most fenn az égben. Már rég pihensz angyalok ölében. Nekünk most mennünk kell tovább, De a szívünkben vagy, s gondolunk Rád! " Boldog Névnapot Drágám!

Van nekem egy kis Szál ibolyám: Gyönge, kiszáradt, Tört, halovány. Illata, zöldje Nincs neki rég, - Könyv a hazája És nem a rét. Mégis a földnek Nagy kerekén Sincsen olyan több, Mint az enyém, Mert eme kedves szál ibolyám neked hoztam kedves Apa. ! Boldog Névnapot Drága apukám!!Szeretünk és soha nem feledünk.

Addig vagy boldog, míg van aki szeret, aki a bajban megfogja kezed, s, hogy milyen fontos is volt neked, csak akkor érzed ha nincs már veled!"

Nem rég, hogy örök álom zárta le szemed, könnyek között emlegetjük neved. Elmentél tőlünk egy végtelen útra, melyről csak visszanézni lehet, visszajönni soha. Hazafelé nem építettek utat, de ha mégis lenne irány, mely otthon felé mutat, ugye hazajönnél? Visszahozna a szeretet, letörölnéd az Érted hulló könnyeket! Hiányzol MÁRIÓ!

Megszületett egy ártatlan kisgyermek, Örömmel fogadták, körülvette a szeretet. Aranyos kisfiú volt, szeretett nevetni, Aki ismerte tudta, mennyire tud szeretni. Baráti körében közkedvelt volt, Mindenki arcára mosolyt varázsolt. Szerette a focit,biciglit, a sportot, A saját hibáiért mást nem okolt. Nem fecsérelt el egy percet sem, Nem gondolkozott a végzeten. Szép zenétől felpezsdült a kedve, boldogság leple alatt dobogott érző szíve. Amit érzett, el is mondta azt, barátai nála nyertek vigaszt. Terveket, álmokat szőtt a jövőbe, ha rá gondolok könny szökik szemembe! Egy márciusi délután tragédia történt, a halál ŐTválasztotta áldozatként. Térdre borulva kiáltottam: Nem igaz!!! De az igazság, mint gyertyáról cseppenő viasz, Sikoltott a csendben, hogy utolérjen. Szívemből egy darabot kitépjen, Ő, aki tele volt életerővel! Most csendben fekszik, sziklakertben Vérző szívek emésztik az emlékeket. Féltve őrzik a rólad készült fényképeket, Őrület az élet, nincs igazság! Fiatalon, búcsú nélkül minket itt hagytál, S én csak annyit fűzök a végére: fáj,hogy itt hagytál:SZERETLEK

Imára kulcsolom gyenge kezem, Mert ez az ami ittmaradt nekem. A hit, hogy ma már egy jobb világban él, S hogy könnyeim Utána viszi a szél. A hit hogy hallja minden minden halk szavamat, S hogy látja még minden mozdulatomat. A hit, hogy távolról vigyáz most Rám, S ha eljön az éjjel, eljön Ő is vissza Hozzám. Nagyon nehéz.... de ez így lett megírva. De kérdem én: Kinek volt ehhez joga? Kinek volt joga ily szőrnyűséget tenni? Kinek volt joga Őt idő előtt szeretteitől elragadni? Ki ez a kegyetlen erő, ki a sors könyvét megírta? És aki írta, honnan tudja, hogy helyesen írta? Imára kulcsolom kezem, hisz kérdéseimre úgysem jön válasz soha. Csak bízom, hogy minden perc mit megélek, még Ő is látja. Bízom, hogy nem ment Ő olyan messzire, S itt van velem, ha szükségem van közelségére. Bízom, ha leszáll az éj, s fejemet álomra hajtom, Álmaimban Őt mindig megtalálom. Ott nem történt semmi rossz, élünk tovább csendben, S azt remélem, hogy az álmom az én igazi életem. Imára kulcsolom kezem, s bízom, hogy csak álmodom, S életemben Őt újra, ha felébredek, megtalálom... NAGYON HIÁNYZOL - SZERETLEK

Halál! Légy átkozott, ki szertelenül aratsz, Mert ily fiatal lelket csak úgy elragadsz. Látod, a szülőknek meghasítod szívét, Hisz gyermekükben látták életük örömét. Gyász ül most a házra, melyben megjelentél, Hol egy ártatlan gyermeket végleg elveszejtél. Ki lesz már ezen túl a jó szülők vigasza? Ki lesz most már nékik az életben támasza? Ki mondja ezen túl: - játszhatnám még, anyám? Minden jóra nevelj, egyetlen, jó apám! Elment hát örökre a szülők büszkesége, Nélküle oly fájdalmas a napok szürkesége. Szülői szív fájdalma nem tud megnyugodni, Magzatuk sírjához kell most már kijárni. És ott búslakodni, folyton csak zokogni, Fájó panaszáradatot a kis dombra rásírni. - Nem foghatom kezed, egyetlen gyermekem, Nincs már vigasságom, nincs már fiam nekem! Vádollak hát téged, könyörtelen halál, Ki nagy szívfájdalmunknak okozója valál! Mért vitted el őt még, hisz nem véthetett neked, Mért van, hogy őt szemelte ki gonosz, sötét szemed? Igazságtalanságaid soha meg nem szűnők, Hát ezért is gyűlölnek a gyászoló szülők! Nagyon hiányzol! SZERETÜNK

Az élet oly gyorsan elszáll,
elmúlik mint egy röpke álom!
Megszólít a csend, átölel a nyugalom.
Ébredni kell, indulni utamon!
Nem búcsúzom, csak még visszaintek,
s arcomon csorgó könnyem, már a szél törli le. . .
Én már nem jövök vissza,
egyszer majd Te jössz hozzám,
de tudd, gondolatom addig is, mindig csak Nálad jár!

Van egy út,melynek kapuját őrzi a bánat.
Könnyű ide belépni,de nincs kijárat.
Csak a szél hangja töri meg a temető csendjét.
Fejünkbe bekúszik egy borús emlék.
Te voltál az életünk,az álmunk.
Te voltál minden boldogságunk.
Amig élünk örökké szeretünk.
Hiányzol nagyon,soha nem feledünk!"

Gyönyörű gyermekem
A föld elrejt előlem,
El kellett engednem,
Ki legdrágább volt énnekem.

Méhemnek gyümölcsét,
Életem értelmét,
A gyermeket kit megszültem;
S ezzel betegségre ítéltem.

Zúgó szélviharban,
Esős, ködös napban,
Sötétlő éjeken
Gyötör a félelem.

Táncoló gyertyáknak
Fényénél megállva
Téged követellek
De mindhiába.

Féltelek Gyermekem!
Hol vagy most életem?
A semmi ágán ül kis szíved,
Reszketőn s védtelen.

Egy síron tétova
Anyai kezek motozása.
Mindenem mi te voltál,
A föld magába zárta.

Hasztalan keresem
Elvesztett hitemet.
Rengeteg virággal
Borítom nyughelyed.

Mécsesek lángjával,
Imáim százával
Küldöm a fényt s a meleget
A szeretet árjával.

S mint egy szép madárka
Úgy szállt tova mára,
Egy reményvesztett anya álma,
S örök keserűség maradt csak utána.

Emlékezz rám, mikor fúj a szél
Emlékezz mikor minden véget ér!
Nézz rám és fogd meg a kezem ,
Szoritsd meg bátran mig lehunyom a szemem!
Emlékezz mennyire szerettél,
Mennyire fájt mikor elmentél!
Nézz rám , fogd meg a kezem,
Szoritsd meg bátran mig lehunyom a szemem!

Fogtam, a legbozalmasabb volt amit "EMBER" elképzelhet.

Ha egy könnycsepp gördül végig az arcunkon,
Ez azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon.
A könny és a szeretet édestestvér,
Nem szeretet, ami egy könnyet sem ér.
Ki sosem sír, az sosem szeretett,
Mert a könny és a szeretet egy napon született.

"Gondolatodtól búcsúzni nem fogok,
Minek, hiszen úgysem tudok.
Csak azt akarom, tudd mennyire szeretlek,
S hogy téged soha el nem feledlek"

Már hűvösek az éjek, s ha lemegy a nap
Én félek az álomtól mely néha becsap,
Téged látlak, mintha csak élnél,
Gyönyörű száddal hozzám beszélnél.

Nem lehetsz itt, csak az emléked,
Rád gondolok, s a fájdalom éget,
Minden múltat, a jelent s a jövőt,
Mindent, mit a képzeletem szőtt!


Elmúlik minden egyszer véget ér,
Nem mondtál semmit, csak szó nélkül elmentél,
Látod itt vagyok, minden nap várom, hogy újra visszatérj.

….kezemben vigasz virág, csokorba hozom neked
de ha akarod, elédrakom azt a hegyet

ligetet, napot, holdat, csillagot, vagy a csendet
cseppjéig iszom a folyót, fenyítem a tengert
hátamra zsákként veszem bánatod, csak megpihenj
holnap már mosolyogj, a Mindent is elviszem
az időt visszafordítom, ujjammal csettintek!
nézd! fényt varázsolok, lábujjra állva keringek!

szívem szakad meg érted… gyász… nagyon fáj
kezemben csokor virág, neked hozom…
örökké már…!

"Csendesen alszik, megpihent végleg,
angyalok bölcsője ringatja már.
Nem jöhet vissza, hiába hívjuk,
emléke szívünkben otthont talál...

Becsukott szemmel még látom a lelkét,
ki mellettem ül, és nékem mesél...
Nem maradt utánad, más csak az emlék
Örökké szeretlek bárhol legyél!"

"Bánatunkban nincs ki vigasztaljon,
zaklatott lelkünkben mindent helyre
rakjon.
Simogató hangod emlék mindörökre,
Itt őrizzük amig élünk belül a szivünkben."

Szeretünk és soha nem feledünk.....

KICSI LÁNYOM MARION!
NEM TŰNTEM EL, ITT VAGYOK VELED!
ITT VAGYOK! A SZOMSZÉD SZOBÁBAN. . . !
HALLOM A HANGODAT, HALLOM, HOGY. . . MEGINT SÍRSZ. . . !
ELALUDTAM CSUPÁN, SZÁMOMRA MÁR NEM FÁJ A VILÁG!
NEM TŰNTEM EL, CSAK A SEMMIBEN LEBEGEK,
ANGYALOK SZÁRNYÁN SZÁLLOK HOZZÁD,
S A FÜLEDBE SUTTOGOM, HOGY MENNYIRE SZERETLEK!
FELÉBREDSZ, DE NEM LÁTSZ ENGEM. . .
LÁTOM, KÉTSÉGBEESETTEN ÖLELED A SEMMIT. . .
PEDIG NEM HALTAM MEG!
LÉTEZEM!
A SZÍVEDBEN, A LELKEDBEN ÉS AZ EMLÉKEIDBEN. . . !

Csak egy percig szeress, amig elmondom imádlak.
Csak egy oráig szeress, amig megsugom, kivánlak.
Szeress egy napig, mig csokolni tudlak.
Szeress egy életen át, és én mindig szeretni foglak!!! szeretlek béby.

Virágok borítottak itt mindent, rengeteg virág. Értetlenül álltunk akkor ugyanitt, és azóta is naponta itt állunk értetlenül. Nem értjük, mivé lett nélküled a világ…. Ma sincs válasz semmire. Kérdéseink ma is ugyanazok: hol vagy? Merre jársz? Hogyan történhetett mindez éppen Veled, velünk? Miért, hogy minden, ami értelmet adott életünknek –a remény, az életerő, a közös boldogság, a jövő ígérete - minden, ami fontos volt, közös életünkben a legfontosabb - az Veled együtt egy pillanat alatt eltűnt, semmivé lett, s helyébe költözött a soha el nem múló mérhetetlen fájdalom, reménytelenség, szomorúság? Vagy mégis maradt azért valami … hiszen azóta már tudom, a szeretet örök, soha nem múlik el, mindvégig velünk marad, csak fájdalmasan, szomorún… Ma is érzem, ugyanúgy, mint egykor, és naponta elsuttogom itt a sírodnál: nagyon- nagyon szeretlek, és mindig szeretni foglak!

Szívünk lángja Érted lobban,
de a Te szíved már nem felel.
Lelkünk végtelen fájdalmában örökké létezel.
Néma órák halk percei a szavaidat suttogják,
Belül tudjuk, lelkünk még egyszer viszontlát.
Távol vagy tőlünk, mégis oly közel,
mert a szívünk mélyén rejtettünk el. HIÁNYZOL NEKÜNK SZERELMEM...

Hiányzol és nagyon de nagyon szeretlek!

Szeretlek kicsim és hiányzol az életünkből.Nélküled üresség van.Ilyenkor érzi az ember mennyire fontos voltál nekünk..Szeretlek..

Virágok borítottak itt mindent, rengeteg virág. Értetlenül álltunk akkor ugyanitt, és azóta is naponta itt állunk értetlenül. Nem értjük, mivé lett nélküled a világ…. Ma sincs válasz semmire. Kérdéseink ma is ugyanazok: hol vagy? Merre jársz? Hogyan történhetett mindez éppen Veled, velünk? Miért, hogy minden, ami értelmet adott életünknek –a remény, az életerő, a közös boldogság, a jövő ígérete - minden, ami fontos volt, közös életünkben a legfontosabb - az Veled együtt egy pillanat alatt eltűnt, semmivé lett, s helyébe költözött a soha el nem múló mérhetetlen fájdalom, reménytelenség, szomorúság? Vagy mégis maradt azért valami … hiszen azóta már tudom, a szeretet örök, soha nem múlik el, mindvégig velünk marad, csak fájdalmasan, szomorún… Ma is érzem, ugyanúgy, mint egykor, és naponta elsuttogom itt a sírodnál: nagyon- nagyon szeretlek, és mindig szeretni foglak!

Nagyon fáj a szívem mert nem vagy már mellettem..Szeretlek.

Szeretlek kicsim..

Drágám!hiányzol nagyon,nekem is és a mi drága pinduri lányunknak is..

SZERETLEK,HIÁNYZOL...

SZERETLEK,SZERETLEK, SZERETLEK,SZERETLEK.......

Drága Szerelmem EMLÉKÉRE!!

DRÁGA EGYETLENEM: Ezt a gyertyát közösen gyújtjuk, érted, neked, a mi drága kicsi lányunkal, MARIONNAL. A mi hármunk Szíve együtt dobban, és amíg mi élünk, te sohasem leszel HALOTT! FÁJ A SZÍVÜNK ÉRTED MERT NAGYON SZERETÜNK, ÉS HIÁNYZOL NEKÜNK. . BOLDOG ÚJ ÉVET SZERELMEM! !

Drága Szerelmem EMLÉKÉRE!!

DRÁGA EGYETLENEM: Ezt a gyertyát közösen gyújtjuk, érted, neked, a mi drága kicsi lányunkal, MARIONNAL. A mi hármunk Szíve együtt dobban, és amíg mi élünk, te sohasem leszel HALOTT! FÁJ A SZÍVÜNK ÉRTED MERT NAGYON SZERETÜNK, ÉS HIÁNYZOL NEKÜNK. . BOLDOG ÚJ ÉVET SZERELMEM! !

Drága MÁRIÓM!SZERETLEK és ezt másképp nem tudom elmondani.Nap mint nap az emlékekkel ébredek,és fekszem.Hiányzol nagyon.Annyira fáj a hiányod.Olyan nagyon szükségem lenne rád,te mindig erőt adtál nekem,Annyira jó ember voltál.De már tudom az égbe is csak a jók kellenek..Tiszta szÍvemből szeretlek..Kicsim

Édesapám váratlanul ment el tőlünk. . . elaludt, nem ébredt fel többé. . . . és a szívem megszakad :- (
A legjobb Édesapa volt, akit csak kívánhat magának az ember. . . ha már megszülettünk. . . . . mindig büszke voltam rá. . . az is leszek, amíg csak lélegzem. . . . .
Szeretlek Apu. . . nagyon érzem a hiányod. . . már most. . Megigérem neked , vigyázok Anyura. . .
. . . bárcsak rámnéznél . . . csak egyszer azzal a mély és őszinte szeretettel. . . . . . . .
" de sokáig elnéznélek. . . ha egyszer még láthatnálak! ! ! ! "
Nagyon hiányzol!
EGYRE JOBBAN! ! ! !
Mondd Apuci. . . merre tovább? ? ? ? ? hogyan éljek. . .
" minden életedben ott leszek én is. . . . . . . " SZERETLEK..

Fáj, zokog a lelkem:
Kit annyira szerettem,
Már nincs mellettem. . .

Csak én maradtam,
Ki kutatja, keresi. . . !
De nem találom,
Csak a vérző helyét
A szívemben!
Kitépték belőle. . . !
Már nem nyújtja felém kezét,
Már nem érez semmit,
És nem lát senkit. . .
Lelke felszállt a mennyekbe. . .
Lassan belefulladok a könnyekbe. . .
Hiába vigasztalnak engem,
Hiszen az üresség ott marad a szívemben!
Mindig változnak a napok,
De az érzések ugyanazok;
Hiány, szeretet, fájdalom,
A soha el nem múló bánatom!

Mióta nem vagy már velünk.
A hónapok egymás után telnek,
S nem múlik el az érzelem.

A tárgyak, mik velem maradtak,
Melyeket látott még szemed,
Magukba szívtak, és mindörökké
Őrzik velem emlékedet.

Ruháid a szekrényedben,
A kabátod a fogason,
Levelek, könyvek, sok régi emlék,
S utolsó képed a falon.

Néha az illatod is érzem,
És ilyenkor azt képzelem,
Megyek az utcán, úgy, mint régen,
S egyszer csak jössz szembe velünk!

Nézz rám! Én itt vagyok,
Mindig, hogyha úgy akarod.
Vérem a véreddé vált,
Hangom mindig érted kiált!

Az égből nézel mosolyogsz rám,
fájó szívvel búcsúznak a fák.
Egy dalban száll most hozzád egy üzenet,
fáj a szívem mert nem lehetek veled.
Hiányzol nagyon ez lett a dallamom,
lelkembe már nincs többé nyugalom.
Reméltem, egyszer te leszel az angyalom,
szívemben többé nincs már nyugalom.

Egy Könnycsepp maradt a hajnali éjben,
a virágoknak is fekete a színe.
A tóparton magányos árva fűz,
millió emlék mi régóta hozzád űz.

Az égre tekintve látom az arcod,
egy új világ vár de várom a harcot.
Hogy veled lehessek de nem érhetlek el,
repülnék veled a végtelenbe fel.
Átölelnélek egy édes angyalként,
hiányod érzem és fáj a sok emlék.
Rám néztél mint egy ragyogó csillag,
de érzem a távolból mindig velem vagy.

Itt vagyok Anya, nézlek az égből
Majd idefentről vigyázok Rád!
Könnyeiddel Én simítom arcod
Eljut majd hozzám minden imád
Itt vagyok Anya, ne félj, jól vagyok!
Testem elhagytam, lelkem szabad
Felhőről - felhőre ugrándozva
Egy csodás világ felé halad
Hol nincs kín, bánat, égő fájdalom
Csak szeretet és mennyei fény
Itt vagyok Anya és egy sugarán
Eljövők Hozzád mindennap ÉN
Lelked érintem, álmod vigyázom
Őrködni fogok léted felett
S örömmel nézek vissza a múltra
Hiszen annyira jó volt Veled!
Itt vagyok Anya, suttogó szélként
Harmatcseppként egy fűszál hegyén
Szíved dobban. . . velem lüktet
Ezért, amíg élsz, itt leszek Én! "

Rég már, hogy örök álom zárta le szemed,
könnyek között emlegetjük a Te drága neved.
Elmentél tőlünk egy végtelen útra,
melyről csak visszanézni lehet, visszajönni soha.
Hazafelé nem építettek utat, de ha mégis lenne irány,
mely otthonod felé mutat, ugye hazajönnél!
Visszahozna a szeretet, és letörölnéd, az
Érted fájó könnyeket.

Már hűvösek az éjek, s ha lemegy a nap
Én félek az álomtól mely néha becsap,
Téged látlak, mintha csak élnél,
Gyönyörű száddal hozzám beszélnél.

Nem lehetsz itt, csak az emléked,
Rád gondolok, s a fájdalom éget,
Minden múltat, a jelent s a jövőt,
Mindent, mit a képzeletem szőtt!


Elmúlik minden egyszer véget ér,
Nem mondtál semmit, csak szó nélkül elmentél,
Látod itt vagyok, minden nap várom, hogy újra visszatérj.

" Drága Anyukám, nagyon- nagyon nehéz
Úgy hiányzik nekem egy símogató kéz
Hiányzik egy arc mit megcsókolhatok
Hiányzik egy váll, mit átkarolhatok.
Úgy hiányzol nekem, el nem mondhatom
Nem hoz engem vissza semmilyen hatalom
Imádkozol minden nap odalentről értem,
Nem felejtesz engem, én azt tudom, érzem
Rég volt mikor utoljára átölteltél engem
Olyan boldog voltam, úgy hiányzol nekem
Hiányzik minden: kedves mosolyod,
Selymes hajad és mosolygós arcod,
Ölelő karjaid, tiszta szereteted
Ezeket soha, soha nem feledem
Nagyon szerettelek, senkit sem jobban,
Szívem idefent is csak érted dobban.
Testem az csak, mi odalenn pihen
Szívem és lelkem érted él idefenn
Angyalok közt lakom, de haza vágyom
Szüleim karjába: ez az én álmom. "

Választottam csillagot,
Ami nagyon fényes.
Ő a szemem mikor alszom,
Az álmom tőle édes.

Onnan fentről mindent látni,
Erdőt, völgyet, hegyeket,
És ha bánat marja szívem,
Vele üzenek Neked.

Este mikor álmot látok,
Ő vigyáz, hogy szép legyen,
Megmutatja, mire vágyok,
És azt is, ami helytelen.

Válaszd te is ezt a vándort,
Ezt a fényes csillagot,
Kérhetsz tőle bármit bátran,
Biztos Te is megkapod.

Elmegyek, mert el kell mennem. . .
Az elválás nagyon nehéz. . . belátom!
Szólítottak, nincs mit tennem. . .
Isten veled földi élet. . . s családom!

Elmegyek, mert el kell mennem. . .
Hogy elköszönni sem tudtam. . . sajnálom,
Tudjátok, kiket szerettem
A síron túl is örökké. . . imádom!

Elmegyek, mert el kell mennem. . .
Vár rám az ismeretlen. . . hosszú álom?
Míg éltem szívem és lelkem
Néktek adtam. . . hát ne fájjon halálom!

Örökké veletek maradok és ez nem álom!

Egy könnycsepp hull a földre,
s bámulok némán a semmiségbe.
Az érzés, hogy elveszettem
magával ragad a mélybe.

Ordítok a fájdalomtól,
Ordítok a hiányától,
Ordítok az ürességtől,
Ordítok a szenvedéstől.


Érzem, hogy nevetni többé nem tudok.
Érzem, hogy a fájdalom fölemészt.
Tudom, hogy egyszer túl lépek rajta.
S tudom, hogy az még várat magára.

Drága anya most hozzád szólok!
Az életem nem rajtad múlott,
A Mennyből üzentek nekem, hogy ennyi volt az életem. . .
Megtettem amit lehetett, kértem had legyek még veled,
Lejárt a földi időm mondták, majd mi találkozunk odaát.
Anya tudom most a szíved megszakad, mert már nem láthatsz!

Telnek a napok, múlnak a hónapok,
Nélküled annyira magányos vagyok.
Az élet már nem nagybetűs nekem,
Mert veled mindent elvesztettem.

Nagyon várom, hogy veled lehessek,
Hogy újra és újra megölelhesselek.
Arcocskádat csókjaimmal borítanám,
Tested ölelném, karjaimban tartanám.

Gyönyörködnék csillogó szemedben,
Mosolyodban fürdőznék csendesen.
Hallgatnám a hangod, a nevetésed,
A boldogságtól azt érezném: ÉLEK!

Olyan szép álom, de fáj a valóság,
Nélküled élni a legnagyobb csapás.
A világ legszebb kincse vagy Nekem,
Márió Te drága , egyetlenem!

Csak a fájdalom könnyeivel, mondhatom el neked
Hogy mennyire hiányzol, és hogy mennyire fáj
Hogy nem vagy itt velem
Elmentél, s magaddal vitted a fényt
Itt csak hideg sötét maradt. . .

Édes Drága Fiúnk Imádott Máriónk.
Távol vagy tőlünk, s mégis közel,
Szívünk képzeletben téged ölel.
Bár itt lennél, csak erre vágyunk,
Titkon minden éjjel ezt kívánjuk.
Szeretünk tiszta szívvel Márió
Ha nem vagy itt, szivünk kesereg
Gyere hozzánk, csak rád várunk,
Rajtad kívül mindenkit kizárunk.
Keveset éltél velünk nagyon,
De az kincs mindennél nagyobb vagyon.
Előttünk lebeg két szép szemed,
Mely a napnál is fényesebb.
Egyfolytában csak Téged várunk,
Rád gondolunk, rólad szól minden ,
Ha velünk lennél, semmitől sem félnénk.
Aludni sem tudunk úgy hiányzol,
Mint száraz földnek a nyári zápor.
Odaadnánk mindenünket,
cserébe még Életünket,
csak téged visszakaphatnánk.
Gondolattól búcsúzni nem fogunk,
Minek, hiszen úgysem tudunk.
Csak azt akarjuk, tudd mennyire szeretünk,
S hogy téged soha el nem feledünk.
Mi Téged Nagyon Szeretünk.
Nagyon nagyon hiányzol nekünk.

Szemembe ezüstös könny szökik, Mint mindig, ha rád gondolok. Meggyötört lelkemen megtapadnak A fájdalmas – édes emléknyomok. A magány hozzád üldöz gyakran. Vagy Te lépsz a közelembe S amíg könnyeim letörlöm, Mintha rám köszönnél nevetve. Hangod cseng - , felejthetetlen, Érintésed is a régi, Mégis van lényedben valami Ami már egészen égi. A Nap ismét felragyog Indulnom kell, hív a reggel Úgy, mint máskor, jönni – menni. Minek a hajnal, minek a nappal Ha nem maradt belőled semmi… Nem, nem semmi, Hiszen most is Te segítesz jönnöm – mennem Érted sírok és mosolygok Mindörökre itt élsz bennem.

Bármit mondok, bármit teszek, Szeretlek,
Fejemből, szívemből ki sosem verhetlek. . .
Része voltál életemnek, testemnek,
S most úgy érzem, elvesztettelek.

Elvesztettem fényét szememnek,
Egyetlen vigaszát bánatos szívemnek.
Elvesztettem a gyermekem, a mindenem,
Elvesztettelek Téged, Életem.

Elvesztettem magamat, személyemet,
Találgatom kiben élek, ki is lehet?
Elvesztettelek, s ez annyira fáj,
Elvesztettelek, de szívem örökre a Tiéd már.

Álmaim folyton csak is veled lehetnek,
De még annyit:- Még mindig, ugyanúgy Szeretlek! -

SOHA, SOHA EL NEM FELEDLEK MÁRIÓ!

Vannak pillanatok, amiket nem lehet feledni,
Bárhol vagyok,
Ugyanúgy foglak titeket szeretni! ! !
Nézzetek fel bátran, mosolyog az ég is,
Bennetek mosolygok tovább én is!
Tegyétek szivetekre kezeteket,
Mely szeretettöl fényesen ragyog,
Érzitek?
Ott én örökre VELETEK maradok!
VELETEK vagyok, bármit is tesztek,
És tudom, ti is mindig VELEM LESZTEK!

Beszélnék, de a hang torkomban reked,
Oly sok szép szót gondoltam Neked.
De csak hallgatok.
Nem akarnak formálódni a mondatok.
Bántóan néma most a csend zaja,
Itt lüktet bennem hiányod. Szólnék. De nem tudok.
Zavartan hallgatok.
S tűröm, hogy magához húzzon az emlék.
Most távol vagy, de mégis oly közel.
A szívemben. A lelkem átölel.

Mit érzek? Mondanám, de nincs rá szó.
Olyasmi ez, mi nem kimondható.
Mert szavakkal elmondani nem lehet,
Míly mérhetetlen a szeretet,
Mit irántad érzek.
Csak tétován nézek,
De szólni nem tudok.
Nem, nem állnak össze a mondatok.
Beszélnék, de a hang torkomban reked,
S csak annyit tudok suttogni Neked:
HIÁNYZOL NEKEM!

Egy szál gyertya, mely végig ég.
Egy Élet, amely véget ért.
Itt hagytad azokat, kik szeretnek Téged,
De emléked örökre a szívünkbe égett!

A múltba nézve valami fáj!
Valakit keresünk, aki nincs már.
A temető csendje ad Neked nyugalmat.
Emléked szívünkben ÖRÖKRE MEGMARAD!

Kicsordul a könnyünk a sírodnál.
Mélységes a fájdalom, hogy távoztál.
Mi szólítunk. . . , a néma sír nem felel,
DE SZÍVÜNKBEN ÖRÖKRE ITT LESZEL! ! ! " Drága fiam az első szeretet ünnepét töltjük nélküled rettenetesen fáj ez számunkra soha soha nem lesz ünnep már!

DRÁGA FIAM MÁRIÓ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ESTE MIKOR KIGYÚLNAK MÁSNÁL A KARÁCSONYI FÉNYEK NÁLUNK NÉLKÜLED NEM GYÚLNAK KI NEM OLYAN MINT RÉGEN! HIÁNYODAT NEM PÓTOLJA SOHA SEMMI EMLÉKED HANGOD MOSOLYOD A SZIVEMBEN ÉL AZT NEM VEHETI EL TŐLEM SOHA SENKI! ! ! !

Szeretlek Szerelmem!

Drága Kicsi Márióm! Nagyon hiányzol. Tavaly még együtt voltunk, és azt vártuk, hogy az idén eggyel többen ünnepeljük a karácsonyt:egy kis pici lánnyal többen, de egy emberel kevesebben. Nagyon SZERETLEK kicsim és te vagy az én nagy Szerelmem. Nem tudom miért tette velünk ezt az élet. Kegyetlen volt. Fáj érted a szívem. Ez a karácsony nem olyan mint a tavalyi. . Remélem hogy ott ahol most vagy, nagyon boldog vagy! Szeretlek és soha nem feledlek, én kicsi Márióm! " Boldog Karácsonyt"

Valaki elment, akit szerettem. Valaki volt a mindenem. Búcsú nélkül itt hagyott. Utána csak üresség maradott. Láttam Őt nevetni boldogan. Hallottam a legszebb szavakat, amiket ember csak mondhatott, De elment, s a szivem megfagyott. Valaki meghalt, akit szerettem. Valaki magával vitte mindenem. SZERETLEK SZERELMEM ÉS SOHA NEM FELEDLEK..

Elmúlik az élet, eltűnik egy lélek,
Sok- sok ember szíve szakad ilyenkor meg.
Emlékek sorozata egy perc alatt leforog,
Fájó szívvel, az ember sírva mosolyog.
Hirtelen minden rossz emlék eltűnik,
Szeretet és fájdalom egyszerre uralkodik.
Gyászoló szemeken könnycseppek gurulnak,
Idegen emberek, némán csak bámulnak.
Nem értik ők, hisz nem velük történt,
Szeretett édesapám, földdel fedték. . .
Fekete ruhában, mindenki ott volt,
Fekete volt minden, a föld is s az égbolt. . . . . . szeretlek drága apukám..

Önző vagyok,
mert elengedtelek,
hogy úgy szeresselek,
mint soha még.

Önző vagyok,
mert elengedtelek,
hogy úgy várjalak,
mint soha még.

Önző vagyok,
Mert elengedtelek,
Hogy visszaküldhessen
Hozzám az ég.

Önző vagyok,
Mert meghaltam Veled,
Hogy megtudjam,
Végtelen- e a lét.

Boldog vagyok,
Mert itt vagy velem,
Pedig szíved
Megszűnt dobogni rég.

Boldog leszek,
Ha majd Hozzád megyek,
Nyújtod felém hívón kezed,

S indulsz a fényből felém. Szeretlek kicsim..

Akarjuk és hisszük, nem ennyi az élet,
S Te mosolyogva nézel ott fenn az égen,
Aludd örök álmodat békésen, csendesen,
Lágy szellő öleljen kedvesen. Hiányzol ÉDES APA..

Szívünk lángja Érted lobban,
de a Te szíved már nem felel.
Lelkünk végtelen fájdalmában örökké létezel.
Néma órák halk percei a szavaidat suttogják,
Belül tudjuk, lelkünk még egyszer viszontlát.
Távol vagy tőlünk, mégis oly közel,
mert a szívünk mélyén rejtettünk el. Hiányzol Életem..

Szívünk lángja Érted lobban,
de a Te szíved már nem felel.
Lelkünk végtelen fájdalmában örökké létezel.
Néma órák halk percei a szavaidat suttogják,
Belül tudjuk, lelkünk még egyszer viszontlát.
Távol vagy tőlünk, mégis oly közel,
mert a szívünk mélyén rejtettünk el. Hiányzol ÉN DRÁGA SZERELMEM..

Sírtál minden éjjel,
Könnyeid tengerével,
Visszahozni nem tudod már, ki messze jár. . .
Próbáld gondolatban,
Lassan láthatatlan leszel,
És követed az ég felé, hív egy új világ
Távolból, hozzád szól,
Amíg a földön élsz oda tartozol!
Várj még, s ha jó leszel
Hidd el Te is ide érkezel! HIÁNYZOL SZERELMEM..

Arcodat őrzi az arcom
Kezedet őrzi kezem
Léptedet őrzi a léptem
Szemedet őrzi a szemem.
Lélegzeted a lélegzetem.

Más értelme van minden szónak,
Más jelentést hord minden hang.
Más vagyok én is, mint aki voltam,
Más, mióta nem vagy nekem.
Másképp üt a szív és az óra,
Másképp zeng egy húr, hogyha zeng.
Más a válaszom és a kérdés,
Más, mióta másnak szól.

Tegnap még más szemmel néztem,
Egyszerű volt, ami volt,
Most életem foltokban áll.
Arcodat arcomban hordom,
Titkodat hang nélkül mondom,
Léted a semmiben oldom szét. Szeretlek Én MÁRIÓM..

Sosem szűnik meg a hiányérzet,

csak megtanulunk élni a tátongó űrrel,

amit maguk után hagynak, akik elmennek. \" SZERETLEK APA..KICSI LÁNYOD MARION..

A túlvilág tulajdonképpen a mi világunk
s milliószor többen vannak már ott, mint mi itt,
mi is csak egy darabig maradunk itt,
azután pedig oda sietünk,
hol sokan, mindnyájan, és soká,
mert vég nélkül leszünk,
ahová mi is önként menekszünk,
amikor azokat keressük,
kiket nagyon szeretünk,
de akiket a földön már meg nem találunk. SZERETLEK ÉLETEM..

Egyetlenemnek MÁRIÓNAK..

Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy nincs. Amikor a sors elveszi tőlünk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül, a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek. . . A hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:
Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában! Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá. Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, amit most már nem lehet elmondani. SZERETLEK ÉLETEM! MINDIG IS SZERETNI FOGLAK. .

Nehéz a könnyes szemen uralkodni,
hisz őt senki sem tudja majd pótolni.
Néma minden, hisz még fáj a szív,
Hisz annyi minden közös emlék,
S most minden szertefoszlott.
Közös álmok, vágyak, . . . . . . . . .
minden, miket együtt terveztünk

, s mi már tudjuk
,
sohasem feledjük el őt, bárhová is jutunk.
Az ő szerető szívét nem lehet feledni, mert ő tanított meg szeretni! ! HIÁNYZOL KICSI MÁRIÓM..

Tiszta szívből szeretlek drága MÁRIÓM!

Csak egy szót adhatnék,

S a kék eget adnám.

Fűzfa ágán mosolyod, árván,

S Te suttogod, már nem lehet!


A nyári eső illatát,

S a remény arany sugarát.

Zúgó szélben zörget lépted,

S Te suttogod, már nem lehet!


A Szeretet Virágát, ezret,

S a lélek fényét tiporták.

Könnyek tengerén csillog szemed,

S Te suttogod, már nem lehet!


Csak egyetlen szót, ezer üvöltést,

Mi gyógyítaná ez örök sebet?

Angyal szárnyán repül szíved,

S Te suttogod, itt vagyok veled! " Szeretlek kicsim.

EL nem tudom mondani mit érzek, hogy mennyire HIÁNYZOL ÉS MENNYIRE SZERETLEK ÉLETEM. . MINDEN NAP VELED KELEK ÉS VELED FEKSZEM. . TE ITT MARADTÁL VELEM A SZÍVEMBEN ÖRÖKKÉ MELLETTEM. .

DRÁGA APÁÉRT!!!

Hiányod fájdalom, minden könny vigasz,
Örök a perc, de az élet nem az.
Minden éjszaka és hajnal véget ér,
S míg szívünk dobban, Te örökre benne élsz!

Nézz rám! Én itt vagyok,
Mindig, hogyha úgy akarod.
Vérem a véreddé vált,
Hangom mindig érted kiált! SZERETÜNK KINCSEM..

Tiszta szívből szeretlek drága MÁRIÓM!

Jó lenne újra beszélgetni Veled,

Melléd ülni, s kezemben tartani kezed.

Elmesélni neked, ha boldog vagyok,

vagy ha a bánat cseppje szememben ragyog.

Hiányzol és néha nem igazán értem,

miért mennek el azok, kik fontosak nékem.

Fáj, ha Rád gondolok s megszakad a szívem,

bár 10 hónap telt el, de kín gyötri lelkemet

Szerelmem bár gondolom tudod,

hogy szívemben egy zugot csak számodra tartok.

Itt mindíg lesz helyed, és biztosan érzem,

találkozunk mi még valahol a létben!

Arcomon a mosolyt rég ellepte bánatom,
Hisz akit szeretek, soha többé nem láthatom!
Küzdök az érzésekkel, és küzdök a fájdalom ellen,
De tudom a hiánya, örökké itt marad bennem" !




Sok- sok könny, s a szívem meghasad,

Emléked bennem végleg megmarad.

Nem tudok Neked mást adni többé,

Mint, hogy szeretlek ÖRÖKKÖN- ÖRÖKKÉ! "

Szívünk lángja Érted lobban,
de a Te szíved már nem felel.
Lelkünk végtelen fájdalmában örökké létezel.
Néma órák halk percei a szavaidat suttogják,
Belül tudjuk, lelkünk még egyszer viszontlát.
Távol vagy tőlünk, mégis oly közel,
mert a szívünk mélyén rejtettünk el. HIÁNYZOL NEKÜNK SZERELMEM...

Az angyalok vártak tégedet odafent.

Mi szívünk megszakadt idelent.

Fent az égiek közt nem vagy már egyedül,

hisz ismerősök, barátok, rokonok serege csak neked örült.

Mi fájón nézünk a távolba utánad,

mentünk volna mi is hozzád,

de tudjuk ezt most még nem szabad.

A remény éltet minket idelent,

hogy te ott jól vagy a többiekkel odafent.

Hiányzol nekünk de te ezt úgyis tudod.

Ezért csak annyit mondok légy odafent

örökké boldog. Szeretlek kicsim..

Ez a kis gyertya láng őrzi emlékedet Mutatja az utat ahhoz aki itt a földön szeretett Ki érted hullat könnyet minden napon Rád gondol minden alkonyon Neki szól az üzenet innen a fényből Ahol él sok kis angyal odafenn az égből Töröld le a fájó könnyeket Itt fent fény várt engem s szeretet Legszebb csillagként kisérem léptedet Örzöm nappalod s minden éjjeled!

Ha majdan egyszer magányodat érzed, Csillagok lágy fényét Szomorúan nézed. Én ott leszek majd veled, S az égboltra lépek Hogy ne legyél magányos Ha a csillagokat nézed. Ha majdan egyszer Könny áztatja szemed, S nincs ki letörölje És megfogja a kezed. Én ott leszek majd veled, Megfogom a kezed. Könnyedtől szárítom Rég megfáradt szemed. Ha majdan egyszer Leülsz a parton S rád hajol lomhán A jéghideg alkony, Én akkor is ott leszek A parton megbújva. Lágy szellő képében Átölellek újra. Ha majdan egyszer Magányodat érzed, Nézzél fel az égre ÍGÉREM VISSZANÉZEK!

Rengeteg az emlék, hiányzol már nagyon,
De ide már sosem térhetsz vissza, tudom.
Hiába várlak téged, talán jobban, mint rég,
Az otthonod a végtelen, csillagos ég.

Tehát vége. . . . . Sosem láthatlak többé. . . Sosem ölelhetlek többé. . . . . Sosem foghatom a kezed többé. . . . Sosem símogathatom meg az arcod többé. . . . Egy valamit tehetek: Szerethetlek örökkön- örökké! !

Rég már, hogy örök álom zárta le szemed,
könnyek között emlegetjük a Te drága neved.
Elmentél tőlünk egy végtelen útra,
melyről csak visszanézni lehet, visszajönni soha.
Hazafelé nem építettek utat, de ha mégis lenne irány,
mely otthonod felé mutat, ugye hazajönnél!
Visszahozna a szeretet, és letörölnéd, az
Érted fájó könnyeket.

Álmodjál szépeket,
Angyalok szárnyain lépd át a kék eget,
ott megfogják majd két kezed, és
kísérnek ameddig csak engeded.
Angyalaid vigyáznak terád,
és elhoznak neked pár boldog órát.