Gondolok Rád akkor is, mikor nem beszélek Rólad.
Ott vagy minden nevetésben,
A szerető ölelésben,
Ott vagy minden hallgatásban,
a néma kiáltásban....
Mikor a fákon csiripelnek a madarak,
Jelezvén ezzel is újra itt a tavasz...
Ott vagy a nyíló virágokban,
A reggeli napsugárban,
A hajnali ébredésben,
Az éjszakai csendben...
Ott vagy minden rezzenésben,
Az érintésben,
a szélben,
A viharban hajladozó fákban,
Minden percben és órában...
Itt vagy velünk...
Tudom!
Érzem...
Bár a szemem nem lát Téged...
De a szívem érez...!!!!!

Váratlan percben az életed véget ért,
Mint vihar a rózsát a halál tépte szét.
Az élet csendesen megy tovább,
Fájó emléked elkísér bennünket egy életen át!

Siratod akit szeretsz,
Akit ezután már soha nem feledsz,
Becsukod a szemed, s látod az arcát,
Ha csend van, hallod a hangját.
Vele álmodsz éjszakákon át,
S érzed, hogy odabent fáj.
Fáj, hogy elment, s nem maradt veled,
De tudod azt, hogy örökké szeret!!

Hol vagy Szerelmem,én drága MÁRIÓM!!

Mély fájdalom, amely mardos és tép,
Mondd Istenem, miért lett ez így?
Élnie kellett volna, hiszen alig élt,
Fiatalon elvitted az álmok tengerén.
Hozd vissza Őt, hogy ne fájjon,
És én mindent megteszek érted ezen a világon. "

A teste a földbe szállt,
A lelke köztünk jár.
Míg szeretjük, velünk marad,
De életünk keserűen halad.
Ha majd eljön az idő,
Számunkra utat mutat,
Tudni fogjuk akkor,
Mit, s miért akart.
De addig jöhet nap és éj,
Mert fájó emléke elkísér. "

" Csillagúton fények között járva,
Nem gondolva rossz földi viszályra,
Akarom, hogy legyél örök, boldog lélek,
Az égiektől szívből csupán ennyit kérek! "

" Azt mondják, az idő gyógyít,
Hogy feledni lehet,
A mosolyok s könnyek mégis,
Most is kínozzák a szívemet. "

" Csillagként ragyogsz az égen,
S mi nem nyúlhatunk fel Érted.
Rövid életed kincseket rejt,
Érted sok szem könnyeket ejt. "

Csillag volt , mert szívéből szeretett
S mi úgy szerettük ahogy csak lehetett
Elmentél tőlünk, mint a lenyugvó nap
De szívünkben örökké élsz és örökké ott is maradsz!

Halál! Légy átkozott, ki szertelenül aratsz,
Mert ily fiatal lelket csak úgy elragadsz.
Látod, a szülőknek meghasítod szívét,
Hisz gyermekükben látták életük örömét.
Gyász ül most a házra, melyben megjelentél,
Hol egy ártatlan gyermeket végleg elveszejtél.
Ki lesz már ezen túl a jó szülők vigasza?
Ki lesz most már nékik az életben támasza?
Ki mondja ezen túl: - játszhatnám még, anyám?
Minden jóra nevelj, egyetlen, jó apám!
Elment hát örökre a szülők büszkesége,
Nélküle oly fájdalmas a napok szürkesége.
Szülői szív fájdalma nem tud megnyugodni,
Magzatuk sírjához kell most már kijárni.
És ott búslakodni, folyton csak zokogni,
Fájó panaszáradatot a kis dombra rásírni.
- Nem foghatom kezed, egyetlen gyermekem,
Nincs már vigasságom, nincs már fiam nekem!
Vádollak hát téged, könyörtelen halál,
Ki nagy szívfájdalmunknak okozója valál!
Mért vitted el őt még, hisz nem véthetett neked,
Mért van, hogy őt szemelte ki gonosz, sötét szemed?
Igazságtalanságaid soha meg nem szűnők,
Hát ezért is gyűlölnek a gyászoló szülők!

KICSI SZÍVEMBEN MINDIG OTT MARADSZ,MERT TE VAGY AZ ÉN DRÁGA ÉDESAPÁM:Neked köszönhetem az életem,nagyon sajnálom hogy soha nem találkoztunk,de tudom hogy velem vagy és vigyázol rám.SZERETLEK DRÁGA ÉDESAPÁM!!!!Kicsi lányod MARION..

MINDENKI BÍRJA A FÁJDALMAT KIVÉVE AZT AKI ÉRZI........SZERETLEK DRÁGA APUKÁM..KICSI LÁNYOD MARION...

ülök és nézegetek rólad egy képet,s közben felidézek egy régi emléket.Könnyem mögül látom az arcodat,Szívem fáj......TISZTÁN HALLOM A HANGODAT....SZERETLEK DRÁGA MÁRIÓM..HIÁNYZOL NEKEM ÉLETEM..

csend van melyet mektörni vétek ilyenkor előtörnek az emlékek.fájon táncolják a szívet körül és mardossák a lelket kegyetlenül.Szeretlek ÉLETEM..

Világ voltál szívemben,
csillaggal teli égbolt,
kitöltötted lelkemet,
s mosolygott a vén Hold.

Te voltál a mindenem,
a szemem csillogása,
de elmentél, elhagytál,
most könnyes ragyogása.

Csillagtalan éjszakák
a nappalok is nékem,
emlékek közt vergődöm,
csak ennyi lett a részem.

Felemelem fejem,
úgy próbálok járni,
hazudok a szívnek,
hogy ne tudjon fájni.

" Távoli fénybe jársz, mosolyogsz ránk
Szomorú arcomon kiült a magány.
Érzem hiányod, nem lehetsz velem
Fáj minden drága pillanat, nem vagy itt nekem

Millió emlék övez, egy fénykép az asztalon
Aprócska gyertyaláng mely halványan pislákol
Mióta nem vagy velem téged látlak mindenhol
Éjjel nappal magányos kis harang hangja szól

Tudom, már Távoli fény övezi az arcodat,
Lassan tudatosul bennem ez örökké így marad.
Sajnos nem tudok mit tenni, az ég is téged sirat
Az eső cseppek elnyomják gyönyörű hangodat

Nyugodj meg, nem felejtelek soha
Emlékednek szívem lett örök otthona. "

Mikor bennünket örökre itt hagyott,
Arca akkor is csillagként ragyogott!
Percekig egy voltam vele,
Még hittem, hogy rajtam múlik az élete!
Próbáltam mindent, mi tőlem tellett,
De addigra Ő már végleg elment.
Elment Ő kit annyira szerettem!
Szerettem? Szeretem!
Szeretem, mert soha el nem feledem!
Nem feledem, mert bennem él!
Az emléke és a fájdalom, hogy Ő már nem él!

Szeretlek Életem!!Mindig is Szeretni foglak...nem tudom elmondani mennyire hiányzol nekünk.Fájdalmunk nem enyhül,beletörődni abba hogy elvesztettelek,nem lehet csak együtt kell élnem vele,ami nagyon nehéz.Hiányzik hogy mond mennyire szeretsz,és hogy ölelj,ami többet ért bárminél.Egyetlen és pótolhatatlan vagy..SZERETLEK DRÁGA MÁRIÓM!!!!

KICSI SZÍVEMBEN ÖRÖKKÉ ÉLNI FOGSZ:..

Mint mindig most is nélküled, bánat tépi szét a szívemet.
Szívemet ami téged nagyon szeret, mert nélküled élni nem lehet.
Elhagytál minket, mert sajnos menned kellett.
Menned kellett , mert nincs más választás , de azért szerettem volna ha velünk töltesz még sok- sok éjszakát. Hiányzol nekem egyre jobban , ezért szeretném ha a helyzet megváltozna.
De mivel sajnos ezt nem lehet , a bánat tovább tépi szívemet.
Közel vagy bár mégis oly távol, hidd el APUKÁM NAGYON- NAGYON HIÁNYZOL ! ! !
Hiányzol és Szeretlek, ezért kérlek szeress amíg csak lehet ! ! ! SZERETLEK DRÁGA APUKÁM. . .

Márió Te drága jó lélek,
Bárhogy nyújtózom, többé el nem érlek,
Mert közénk állt a föld, a víz, s az ég,
De hiszem hogy a mennyekben találkozunk még.

Az ember élete szép lassan elhalad,
S emlékül csak egy vers marad,
Melyet Neked írtam könnyekkel küszködve.
Remélem boldog vagy ott fent, békében, örökre.
Van, mit sosem tudtam neked elmondani,
Van, mit többet kellett volna veled tudatni.
Hogy vannak, kik téged e Földön nem felednek.
És örökre, teljes szívükből, nagyon szeretnek.

Márió kérlek néha nézz le ránk,
Uram, hallgattasson meg bús imánk,
Találtasson meg az örök boldogság, nyugalom, béke,
Legyen nekünk áldott Máriónk emléke.

Anyaként ittam szavaid, néztem gyönyörű hajad,
és boldogan mutattam mindenkinek az én fiam
Úgy éreztem gazdag vagyok nagyon, na nem pénzben,
hanem lelkemben éreztem a vagyont.

De hirtelen minden fáklyaként égett,
és eltűnt hirtelen, ami szép volt, elégett.
Mert rájöttem arra, hogy nem vagy már,
de én anya vagyok és
mindig rád vár.

Koszorúk közt gyertya lángja serceg csendesen,
Nézem ahogy tövig ég és lassan elpihen.
Drága jó fiam Én most tőled búcsúzom,
De találkozunk még, tudom.

Ma is, hogy eljön az este,
te már nem vagy itt velem.
Hiába hívlak a csendben,
hangod nem felel nekem
Fiam mondd, mért' mentél tőlem el,
hiányzol nagyon nekem.

Mindenhol bú és szomorúság
Majd megállsz és felriadsz
Hiányzik egy arc
Egy kedves, mosolygós, szép
Mely tegnap virult és élt

Csillagokat lestünk, hulló csillagot,
- Ha meglátod- szóltam kívánj egy nagyot
Életében nálunk látott ily csodát,
Kívánt magának, s másnak is csupa jót
Ha nem is nagy csodát!
Azt kívánta legyen hosszú élete!
Boldogsága párja, és egy gyönyörű kislánya. (AMI VALÓRA VÁLT, CSAK SAJNOS Ő NEM ÉLHETTE MÁR MEG)
Meghiusult mind ez egy röpke perc alatt
mert a hulló csillag Önmaga lett
S a kívánság elmaradt! SZERETLEK ÉLETEM S EZ MINDIG IS ÍGY MARAD. HIÁNYZOL. . .

Gyújtok egy gyertyát és gondolok rád,
Bárcsak itt lennél, bárcsak tudnád.
Olvad a viasz, a kanóc leég,
Lelkemben bánat s a szívem sötét.
A kezed már soha nem foghatom,
A szemeidbe soha már nem nézhetek. .
De senki nem veheti el tőlem az emlékedet. " SZERETLEK DRÁGA APUKÁM!!KICSI LÁNYOD MARION..

Drága apukám. Ma láttalak és mosolyogtál, s közben szép nyugodtan aludtál. Kisütött a nap mikor elváltunk, innen tudtam hogy jó volt látnunk. Éreztem a boldogságod , hiszen te nem voltál távol. Drága lelked mellettem állt , hisz én éreztem a kellemes borzongást. Angyalként élsz eztán köztünk és te vigyázod minden léptünk. Ezután ha égre nézek , drága arcod néz rám éppen. Szereteted szerte árad, így eltörpül minden bánat. Érezzük a szíved melegét, kívánunk neked odafönt sok- sok nyugodt békét! ! ! ! ! ! ! ! ! !

Most felnézek, és kinyitom az eget
még egy percre, hogy elmodjam Neked,
hogy megnyugtassalak , nem vagyok árva,
mert itt vagy velem, a lelkembe zárva,
s most én őrizlek, védelek,
míg felettem is elszállnak a hűtlen évek.
S mielőtt bezárulna az ég,
még két szót felkiáltanék,
mit ritkán mondtam, azután elengedlek:
Apu, szeretlek!

KICSI LÁNYOD MARION!!

Hiányzik, hogy azt mondja:
- Itt vagyok!
Hiányzik hogy azt mondja:
- Szeretlek!
Hiányzik hogy azt mondja:
- KICSIM! Ne sírj!
Hogy azt mondja:
- Mindig itt leszek veled!
Hiányzik, hogy
Nem nevet!
Hogy , nem nézi velem a
sötét eget. . .
Hiányzik, hogy nem mesél. . .
Hiányzik, hogy hozzám már nem beszél. . .
El kellene már engednem. . . !
De nem lehet! MERT NAGYON DE NAGYON SZERETEM!HIÁNYZOL DRÁGA SZERELMEM!!!

-------------------------------------------------------

Angyal szállt az égbe,
erős fény kísérte,
MÁRIÓ drága lelke
jutott el a fénybe.
24 évet élt boldogan és bátran
a szerelme fogta kezét
s így éltek a mában.
Jött az Isten nyila,
mely elvitte a fiút,
A szerelme szíve vérzik
miért éppen - Ővelük!
Ővelük történt e förtelem!
Jók mennek el idő előtt
így írja a fáma,
Sosem felejt Téged
Örök szerelembe zárva.
De jó is lenne a mosolyodat látni,
kicsi dolgos kezed eredményét várni
De jó volna ha csak rossz álom az egész,
nem mardosná ennyire a szerelme szívét.
Pihenj MÁRIÓ, pihenj
egyszer találkozunk majd
megteszünk ott mindent
ami itt elmaradt.
Szerelmet és álmot,
világot körbe járva
fogjuk egymás kezét
szerelembe zárva!
SZERETLEK DRÁGA SZERELMEM, ÉS MINDIG IS SZERETNI FOGLAK. . MERT TE VAGY NEKEM AZ IGAZI NAGY SZERELEM! ! NAGYON HIÁNYZOL AZ ÉLETEMBŐL. . .

" ITT ÁLLUNK MIND, ÚGY HALLGATUNK
MIT MONDHATNÁNK, NINCSEN SZAVUNK.
SZÍVED NEM ÉL, HOVA LETTÉL?
EGYEDÜL MENTÉL.
" MÁR CSAK EMLÉK, KEDVES A KÉP,
ÚGY NEVETTÜNK, NEM OLYAN RÉG.
TIÉD E SOK TÁRGY, MI VELÜNK MARADT,
ITT VOLTÁL, . . . . IGAZ.
MOST BÚCSÚZUNK, MOST SÍRHATUNK.
MÁR NEM ÖLEL ÁT KÉT KARUNK.
FAGYOTT A FÖLD, A MÉLY MAGÁBA ZÁR,
DE MÍG SZÍVÜNK DOBBAN,
BENNÜNK ÉLSZ TOVÁBB. "

Múlik az idő, de lelkünkben vihar tombol.
Mióta elvesztetünk, életünkben gyász honol.
" Úgy láttad az életet mint senki más.
A sors útját, úgy jártad mint senki más.
Minket úgy szerettél , ahogy már nem lehet, mert Márió fiam egyedi és pótolni nem lehet.
Mikor a csillagok fénye ragyog az égen, szemeid csillogása ég szeretteid szívében .
Mert a könnycsepp a szemünkben, még érted él, egy gyertya az asztalon még érted ég.
Még nagyon fáj s talán örökké így marad, de te mindig velünk leszel, az idő bárhogy halad. "

Miért ilyen keserves az élet,
Miért pont Neked kellett elmenned?
Szívünk gyászol s meghasad a fájdalomtól,
Nem tudunk szabadulni a fájó bánattól. "

Drága Szüleim, nagyon- nagyon nehéz.
Úgy hiányzik nekem a símogató kéz,
Hiányzik az arc, mit megcsókolhatok,
Hiányzik a váll, mit átkarolhatok.
Úgy hiányoztok nekem, el nem mondhatom.
Nem hoz engem vissza semilyen hatalom.
Imádkoztok minden nap odalentről értem,
Nem felejtetek engem, én azt tudom, érzem.
Rég volt mikor utoljára átöltetek engem
Olyan boldog voltam. . . . ! úgy hiányoztok nekem!
Hiányzik minden: kedves mosolyotok, mindig éber figyelmetek,
Ölelő karjaitok, tiszta szeretetetek.
Ezeket soha, soha nem feledem
Nagyon szeretlek Titeket, senkit sem jobban,
Szívem idefent is csak értetek dobban.
Testem az csak, mi odalenn pihen,
Szívem és lelkem értetek él idefenn!
Angyalok közt lakom, de haza vágyom
Szüleim karjába: ez az én álmom. "

A neved a szél simítja egy táblán,
Az örök kék ég alatt az örök magány.
De mégis bennünk élsz tovább,
Mert az emlék erősebb, mint a halál! ! ! ! !

Sírnak az angyalok, én is sírok velük
Tudom hogy menned kell, lelked már velük.
Megjelent az égen egy láthatatlan sugár
Érzem hogy nem félsz, mosolyogsz már!

Egy napon várni fogsz, s újra velem leszel.
Te leszel majd az; ki engem felemel.
Már nem sírok; látod? Elengedlek hát!
Mert tudom hogy ott fent, egy szebb világ vár!

Sok- sok szeretettel gondolok most rád
Ha sírnak az angyalok, tudom, hogy vársz.
Mikor kisüt a nap, látom hogy mosolyodsz
Reggeli szellővel, könnyemet szárítod.

Visszaadom tested, pihenj gyermekem .
Álmodd azt csendben, hogy szép volt ez a világ!
Érzem hogy itt vagy, még most is velem,
Bennem élsz tovább, míg dobog a szívem.

A bánat, a gyász az élőnek fáj,
a holtak békében alszanak már.
A család sír és örökre mélyen gyászol,
sebzett szívünkön a seb fájdalma táncol.

Nyugodj békében te holt kedves,
kedves a szívnek ám oly keserves,
mert minden dobbanás ha fájón is lüktet,
semmi ki nem olthatja irántuk szeretetünket

Messze jársz már, távol.
De még most is rettentően hiányzol!
Engem megöl a fájdalom,
szívem nélküled fájlalom. . .

A világon minden végtelen -
a tér, az idő, a jövő, a múlt,
Csak aki él, tűnik el hirtelen
mint a virág, mely porba hullt.

Minden csillag kialszik végül
Sötétben hagyva a tágas űrt
Ám élete utolsó jeléül
magából mindent szerte küld.

Leszállt az est, nyoma sincs a mának.
Ködbe veszett emlékek, már senkinek sem fájnak.
Felnézek az égre, körülöttünk csillagok,
Gondolatban látlak, a szívem felragyog. "

Nézd az esőcseppet, ahogy végiggördül az ablakon!
Nézd a könnycseppet, ahogy lecsordul az arcomon!
Kint esik az eső, kopognak a cseppek a sírodon.
El sem búcsúzhattam! Elrohant az alkalom.

Egy halk utolsó szó, mit értek:
" Szeretlek"
Még egy utolsó lélegzet:
" Ég veletek"

Halk szirénazaj a távolból,
Minden emlék előjő a távolból.
Néma csend csak a lelkem sír
Elment örökre, új lakhelye:
Az örök sír.

Drága apukám!Épen most ébredtem fel.anya most itt fog a kezében és nézem a képeid.Rá vagyok feledkezve,és arra gondolok,bárcsak itt lennél velünk,milyen jó lenne,mennyi mindent tudnánk csinálni.és tudom hogy milyen büszke lennél rám,és hogy milyen nagyon szeretnénk egymást.de kérdem én miért történt ez így.milyen ez a sors,gonosz és kegyetlen,mert egy ártatlan kis pici lánytól vette el az édesapját,aki tiszta és ártatlan,és semmi másra nem vágyik csak a család meleg szeretetére,az anyára,és az apára..miért vetted el tőle???????????????????????????????szeretlek apa nagyon....

Mikor útra keltem még nem tudtam, hogy ez volt az utolsó utam, nem térek hozzátok vissza többé soha.
Hogy sorsom velem ily mostoha lesz.
Még fiatal vagyok, élni akartam még.
Ez a szörnyű betegség miért pont engem ért.
Kedves szeretteimtől is innen búcsúzom, fájdalmatokat még csak enyhíteni sem tudom.
Nincs már alkalom megköszönni Nektek azt a sok mérhetetlen szeretetet.
Ne búsuljatok, Nekem már nem fáj semmi.
Ha eljön az este csillagként tudok Nektek üzenni.
Tekintsetek fel az égre, ott fogok ragyogni.
Szívetek egy darabja voltam, mit nem lehet pótolni. . .
SZERETÜNK NAGYON,ÉS MI MINDIG EGY CSALÁD MARADUNK....KICSI LÁNYOD MARION,ÉS SZERELMED RENI..

Csak pár évet, pár hónapot,
a végtelenben egy napot
Alszol egyedül gyermekem.

Csak egyet álmodsz, és jövök,
A földön itt misem örök,
S melletted leszek újra én.

És rád roskadok, Mindenem.
Ott messze túl a Mindenen,
Ott újra eggyé forradunk.

Köröttünk zeng a végtelen,
De túl a földi életen
Nem érhet többé semmi vész.

S újra viselem gondodat,
Csak még pár földi dolgomat
Elvégzem, s aztán jövök.

Addig az álmod szép legyen,
A másvilági réteken
Szebbek talán az álmok is.

Aludj, aludj, s már ott vagyok,
A végtelenben egy napot
Aludjál addig, gyermekem.

Kifelé mosolygok, de belül pereg a könnyem. . .
Nem láthatja senki, hogy összetört a lelkem!
Jókedv és vidámság mind ez csak álca,
hogy fájó szívemet senki meg ne lássa. . .

Megszületett egy ártatlan kisgyermek,
Örömmel fogadták, körülvette a szeretet.
Aranyos kisfiú volt, szeretett nevetni,
Aki ismerte tudta, mennyire tud szeretni.
Baráti körében közkedvelt volt,
Mindenki arcára mosolyt varázsolt.
Szerette a focit, biciglit, a sportot,
A saját hibáiért mást nem okolt.
Nem fecsérelt el egy percet sem,
Nem gondolkozott a végzeten.
Szép zenétől felpezsdült a kedve,
boldogság leple alatt dobogott érző szíve.
Amit érzett, el is mondta azt,
barátai nála nyertek vigaszt.
Terveket, álmokat szőtt a jövőbe,
ha rá gondolok könny szökik szemembe!
Egy márciusi délután tragédia történt,
a halál ŐTválasztotta áldozatként.
Térdre borulva kiáltottam: Nem igaz! ! !
De az igazság, mint gyertyáról cseppenő viasz,
Sikoltott a csendben, hogy utolérjen.
Szívemből egy darabot kitépjen,
Ő, aki tele volt életerővel!
Most csendben fekszik, sziklakertben
Vérző szívek emésztik az emlékeket.
Féltve őrzik a rólad készült fényképeket,
Őrület az élet, nincs igazság!
Fiatalon, búcsú nélkül minket itt hagytál,
S én csak annyit fűzök a végére: fáj, hogy itt hagytál:SZERETLEK

Gondolok Rád akkor is, mikor nem beszélek Rólad.
Ott vagy minden nevetésben,
A szerető ölelésben,
Ott vagy minden hallgatásban,
a néma kiáltásban. . . .
Mikor a fákon csiripelnek a madarak,
Jelezvén ezzel is újra itt a tavasz. . .
Ott vagy a nyíló virágokban,
A reggeli napsugárban,
A hajnali ébredésben,
Az éjszakai csendben. . .
Ott vagy minden rezzenésben,
Az érintésben,
a szélben,
A viharban hajladozó fákban,
Minden percben és órában. . .
Itt vagy velünk. . .
Tudom!
Érzem. . .
Bár a szemem nem lát Téged. . .
De a szívem érez. . . ! ! ! ! !

Váratlan percben az életed véget ért,
Mint vihar a rózsát a halál tépte szét.
Az élet csendesen megy tovább,
Fájó emléked elkísér bennünket egy életen át!

Siratod akit szeretsz,
Akit ezután már soha nem feledsz,
Becsukod a szemed, s látod az arcát,
Ha csend van, hallod a hangját.
Vele álmodsz éjszakákon át,
S érzed, hogy odabent fáj.
Fáj, hogy elment, s nem maradt veled,
De tudod azt, hogy örökké szeret! !

" Álom volt csupán, múló tünemény, hogy néhány röpke évig anya voltam én.
Álom volt talán, édes látomás, mégis igazabb volt, mint e földön bármi más!
Álmodnék tovább, de mást hozott az élet, mégis tudnod kell csöppem, hogy szeretünk téged!
Te voltál minden, mit szerelmünk adott, s most, hogy már nem vagy, oly nagy űrt hagyott.

Búcsúzni kéne, de félek túl nehéz, felfogni ép ésszel: Téged nem ölelhet kéz.
Nem ringathat álomba dúdolt altató, nem dorgál, s nem dicsér szülői szó.
Nem halljuk többé szíved dobbanását, nem láthatjuk soha, arcod lágy vonását.
Már nem óvhatunk, s nem is taníthatunk téged, mert mi kaptunk a sorstól kegyetlen leckéket.

Álom voltál csupán, a bölcsesség egén, életünk tengerén, örök tünemény,
Álom voltál talán, egy édes látomás, önzetlenebb s jobb, mint közülünk bárki más! Álmomban hallom, mit szavak nélkül mondtál, hidd el megértettük, amire tanítottál,
Te lettél minden, mit szerelmünk jelent, s már tudjuk, hogy egy álom csodákat teremt! "

Nem felejtünk, míg dobog a szívünk

Úgy érezzük te is itt vagy velünk

Korán meghaltál, pedig mindenünk Te voltál

Magad után összetört szíveket hagytál.

Az angyalok vártak Tégedet odafent.

Mi szívünk megszakadt idelent.

Fent az égiek közt nem vagy már egyedül,

hisz ismerősök, barátok, rokonok serege csak Neked örült.

Mi fájón nézünk a távolba utánad,

mentünk volna mi is hozzád,

de tudjuk ezt most még nem szabad.

A remény éltet minket idelent,

hogy Te ott jól vagy a többiekkel odafent.

Hiányzol nekünk de Te ezt úgyis tudod.

Ezért csak annyit mondok légy odafent örökké boldog! ! !

Te, ki elmentél örökké velünk leszel,
Mert szívünk zegzugaiban, soha el nem veszel
Álmainkba jössz mi boldog könnyek közt ébredünk,
Mert Tudjuk, Te mindig itt vagy és leszel is Velünk. "

Nőnek az árnyak s ahogy
fogynak az esték,
úgy fáj egyre jobban,
hogy minden csak emlék.

A Te szíved nem fáj,
de a miénk vérzik,
mert a fájdalmat
csak az élők érzik.

Itt hagytam sok mindent, vittek
nem akartam,
bocsássák meg nékem, nem állt
szándékomban.
Most már csak azt bánom nem mondtam
elégszer, hogy szeretem a családom,
hisz csak értük éltem.
Fentről nézem most már a sok jót
mit tesztek, örül az én szívem lám
nem hiába éltem. "

Nem félek a haláltól. . .
Mert ő vár rám, kit tiszta szívből szeretek,
Az én fiam, ki tudom, s érzem, hogy szeretett.

" egy lélek távozott Tőlünk,
Hiánya a mai napig érződik.
Ez kellett, hogy meggyónjuk bűnünk?
Valami véget ért és valami kezdődik.
Egy élet nélküle, egy fájdalmas út.
Néha útközben beköszönt a múlt.
Emlékek kísértenek, s szorítják torkom,
De el kell viselnem ez a sorsom.
A halál, ami akkor jön amikor akar,
Minden lelket a másvilágra zavar.
Így nélküled néma már az éjszaka.
Minden nap egy gondolat:
Hiányzol Fiam"

Majd álmaidban meg- meglátogatlak,
mint messzi vendég, kit senkise várt.
Ne hadd, hogy kinn az úton ácsorogjak -
Az ajtót be ne zárd!
Belépek hozzád, csöndben letelepszem,
s csak nézlek, nézlek a homályon át.
És mikor édes arcoddal beteltem,
megcsókollak és úgy megyek tovább. "

Téged látlak a felkelő napban,
A Te hangod hallom egy csöndes madárdalban.
Téged látlak egy távoli hegyben,
Egy fényes napsugárban, egy hűvös esőcseppben.
Te vagy a falevél, mit felkap a szél,
Te vagy a szél, mi arcomhoz ér.
Ott vagy egy dalban, egy névben, egy hangban,
Hallak a csöndben, hallak a zajban.
Téged látlak mikor felnyílik szemem,
S ha álomba merülök újra te vagy Velem.
Mindig közel vagy mégis oly távol,
Én tudom egyedül, hogy mennyire HIÁNYZOL!

Akár egy lángoló üstökös, amely átszeli az esti égboltot,
Túl hamar eltűnt, örökre megszűnt. . .
Mint egy szivárvány, amely egy pillanat alatt szertefoszlik,
Ma még itt, másik éjszakára végleg elment. . .
Ahogy eltűnnek a Napnak sugarai az égboltról, egy felhős szomorú délutánon, túl hamar-
Mint egy kis vár, amely homokból épült,
s majd a váratlan hullámok elmosták. . .
Akárcsak, egy csodálatos havasi gyopár, melyet a hegy csúcsán,
soha nem érhetünk el.
Arra született, hogy lelkesítsen és örömmosolyt csaljon az ajkainkra.
Aztán, mégis egy nap elment, csendesen, mint egy csodás nyugodt naplemente,
akár a tündöklő Nap, amely a Hold felkeltével elhalványul.
A búcsúzatlan elválás a legfájdalmasabb. . .
Ahol most Ő van, a halál átkain túl,
Ott már csak a csend és a végtelenség simul el. . .
Érzem lelke a túloldalon is rám vár. . . lelke örökre rám talál. . .

Mikor megszületik egy várva várt gyermek
Az élet dolgai új értelmet nyernek.
Apaszív, anyaszív dobban meg párban
új fénnyel ragyognak a világra hárman.

Azért, mert szerettek, jöttem a világra,
de fényes csillag lettem, az örök hazában.
Szeressetek mindig igaz szeretettel,
Kövessétek csillagom, megtört szemetekkel.

Üres lett a ház
Már Angyalok őrzik az álmát,
És már csak ők láthatják
Angyali mosolyát.
Ez a kis Angyal
A felhők mögül nézi,
Hogy lebbented fel
Az Emlékezés fátylát,
S hogy szívod magadba
Naponta százszor is
A lelked mélyén őrzött édes illatát.
Benned él tovább,
Lelkedben egy dallam,
Mely angyalénekként
Csendül álmaidban.
Langyos szél, ha lágyan
Simítja a tested,
Abban ölel magához
Angyali gyermeked.
Csókját a napsugár
Csókolja ajkadra,
Szeme ragyogását
Csillagfényként adja.
Ő már mindig veled marad,
Örökre a részed,
Angyal testén sose hűl ki
Utolsó ölelésed. . .

" Most már alszom zúgó lomb alatt,
Ó ne zavarjátok meg édes álmomat.
Boruljatok síromra halkan, csendesen,
Ne féljetek, nekem most már nem fáj semmi sem.
Engemet elfelejteni soha nem lehet,
Sajnos meg kell tanulnotok élni nélkülem.
Csak az hal meg, akit elfelejtenek,
Én örökké élek! Mert nagyon szerettetek.
S lehet, hogy nélkülem is eljön a tavasz,
de bármily szép is, már nem lesz ugyanaz. . . "

Apa ne sírj, itt vigyáznak rám az angyalok,
Anya ne sírj, itt őzikékkel játszhatok.
Anya ne félj, itt minden hófehér,
Apa ne félj, itt mindenki egyet ér.
Anya ne sírj, én itt boldog vagyok,
s ha majd enyhül a te bánatod,
szólok egy léleknek, hogy válasszon titeket,
hogy ujra együtt lehessek veletek!

HIÁNYZOL NEKÜNK!!De te itt vagy velünk,mert csak az hal meg akit elfelejtenek,de mi örökre szeretünk tégedet,és velünk maradsz amíg csak élünk..Szeretlek Drága Apukám..kicsi lányod Marion..

Drága apukám!Kicsi szívem MINDIG emlékezni fog rád..Bárcsak itt lennél és hallanád!!!SZERETLEK DRÁGA APUKÁM....Kicsi lányod Marion..

Hiányzol nekem ÉLETEM ÉRTELME...NÉLKÜLED AZ ÉLET GYÖTRELEM.Emlékeid NAP mint NAP ELŐTÖRNEK,és ilyenkor a SZÍVEM MEGSZAKAD UTÁNAD..EGYETLEN DRÁGA SZERELMEM...SZERELEK..

Szeretlek,Szeretlek......Szeretlek...Ezt nem tudom másképpen mondani..Nagyon HIÁNYZOL AZ ÉLETÜNKBŐL....SOHA NEM TUDLAK ELENGEDNI...ÖRÖK SZERELEMMEL....

Szeretlek,most és mindörökre!!!

Nem is fogtam fel mikor mellettem voltál
Hogy mit ér az, hogy őszintén karoltál
De most már, tisztán látok
Hogy nem vagy itt így érzem igazán hiányod
Minden percben csak rád gondolok
És sajnos hiába kértem bocsánatot
Ennek nem így kellet volna hogy vége legyen
Bárcsak újra itt lennél velem. "
Szívet tépnek most az emlékek,
Megyek , rohanok hozzád, de el nem érlek.
A csend némán ráborul az égre,
Szeretlek MÁRIÓM - most és mindörökre. ! !

" Elmentél tőlünk, s nem maradt más,
Szívünkben űr, és néma gyász.
Hiába telnek hónapok, évek,
Mindig hazavárlak Téged.
Hajtanám az időt arra gondolva,
Hogy ami eltelik, minden egyes óra,
Közelebb visz Hozzád, és
Találkozhatunk újra.


Akkor végre magamhoz ölelhetlek,
S elmondhatom mennyire szeretlek.
Szerettelek mindig, szeretlek most is,
És szeretni foglak végtelen időkig.
Nem feledlek Téged egyetlen percre sem,
Te maradsz nekem mindig:

Örökké szeretett SZERELMEM MÁRIÓM! ! !
HIÁNYZOL NAGYON! !

Csak pár évet, pár hónapot,
a végtelenben egy napot
Alszol egyedül gyermekem.

Csak egyet álmodsz, és jövök,
A földön itt misem örök,
S melletted leszek újra én.

És rád roskadok, Mindenem.
Ott messze túl a Mindenen,
Ott újra eggyé forradunk.

Köröttünk zeng a végtelen,
De túl a földi életen
Nem érhet többé semmi vész.

S újra viselem gondodat,
Csak még pár földi dolgomat
Elvégzem, s aztán jövök.

Addig az álmod szép legyen,
A másvilági réteken
Szebbek talán az álmok is.

Aludj, aludj, s már ott vagyok,
A végtelenben egy napot
Aludjál addig, gyermekem.

A fájdalom, mi kibírhatatlan,
A kötődés, mi leírhatatlan.
Szívünkben gyertyát gyújtunk,
Hogy jobban lássuk a múltunk.
Fejet hajtunk, majd felnézünk az égre,
Talán majd egyszer megnyugszik a lelkünk végre!

Megtörtént ez a szörnyű eset,
Elmentél és távol jársz. . .
Már repülsz a mennyország Kapuja felé,
Előtted az nyitva áll. . .

Te már csak repülsz. . .
Repülsz a mennyország felé. . .
Még egyszer visszanézel.
Látod azt a sok embert akinek hiányzol,
És aki téged gyászol.
Látod a szomorú könnycseppeket az emberek arcán.

TE szólsz nekik: " Ne sírjatok!
Én már repülök. . . Repülök a Mennyország kapuja felé!
Én már nem vagyok ott veletek
De mindig veletek érzek. . .
Már mennem kell mert szorít Az idő. Ne sírjatok! "
Távolból, de örökké veletek maradok! ”

Annyi a fájdalom, lebegő hajnalon
Egyedül ébredek - nélküled.
Virrasztott éjszakák, vérszemű reggelek. . .
Mondd, miért éljek nélküled?

Virrasztott éjszakák, vérszemű reggelek. . .
Mondd, miért éljek nélküled?

Ébren is, most is, téged hívlak.
Szívemben mélyen ott a bánat -
Miért mentél el, mondd,
Kinek jó ez - mondd!
Itt hagytál szürke hajnalon.

Mért mentél el mondd,
Kinek jó ez - mondd!
Itt hagytál szürke hajnalon. . .

Emlék a múltból, vajon, hol ébredsz?
Vannak- e ott, kik szeretnek téged?
Hiszem és tudom,
Majd egy szép napon
Átölel újra két karom.

Hiszem jól, s tudom,
Majd egy szép napon
Átölel újra két karom.

Kifelé mosolygok, de belül pereg a könnyem. . .
Nem láthatja senki, hogy összetört a lelkem!
Jókedv és vidámság mind ez csak álca,
hogy fájó szívemet senki meg ne lássa. . .

"Seb lettél bennem.
Mint aki néma, hallgatok,
mert bánt a szó is...
- Mert a szívemben hagytad arcodat.
Feldúlsz-felkavarsz.
Kibuggyanó könnyem
végigszánt arcomon,
de nem tudlak elengedni...
- Mert előttem fénylesz.
Seb maradsz bennem...
- Mert ugyanúgy, mint régen,
már sohasem lesz többé...
S a mosolyod?...
- Csak fájó emlék marad."

"Seb lettél bennem.
Mint aki néma, hallgatok,
mert bánt a szó is...
- Mert a szívemben hagytad arcodat.
Feldúlsz-felkavarsz.
Kibuggyanó könnyem
végigszánt arcomon,
de nem tudlak elengedni...
- Mert előttem fénylesz.
Seb maradsz bennem...
- Mert ugyanúgy, mint régen,
már sohasem lesz többé...
S a mosolyod?...
- Csak fájó emlék marad."

Hiányzol és szeretünk nagyon!

Ma is sírnak az Angyalok velünk,
Hisz elment tőlünk, kit nagyon szerettünk.
Némán könnyeznek az elsárgult levelek,
Hangtalan ejtem ki drága nevedet.

Szívem sajog, fáj, utánad kiált!
Ne menj még kérlek! Szükségem van Rád!
Nem vehet csak úgy el Tőlem a rút halál,
Hisz érted éltem én, maradj még tovább!

Sírnak az Angyalok, én is sírok velük,
Tudom, hogy menned kell, lelked már velük.
Megjelent az égen egy láthatatlan sugár,
Érzem, hogy nem félsz, mosolyogsz már.

Egy napon várni fogsz, s újra velem leszel,
Te leszel majd az, ki engem felemel.
Már nem sírok, látod? Elengedlek hát,
Mert tudom, hogy ott fent egy szebb világ vár!

Sok- sok szeretettel gondolok most Rád,
Ha sírnak az angyalok, tudom, hogy vársz.
Mikor kisüt a nap, látom, hogy mosolyogsz,
Reggeli szellővel könnyemet szárítod.

Visszaadom tested, pihenj kedves hát,
Álmodd azt a csendben, hogy szép volt ez a világ!
Érzem, hogy itt vagy, még most is velem,
Bennem élsz tovább, míg dobog a szívem.

Másképp lenne minden, hogyha velünk lennél,
Ha hozzánk szólnál, ha ránk nevetnél.
Elvitted a fényt a derűt, a meleget,
Csak egy fénysugarat hagytál, az emlékedet.
Ez a gyertya most Érted égjen,
Ki fent laksz már a magas égben.
Ki vigyázol ránk odafentről,
s lelkünkhöz szól a végtelenből"

Megpihenni tértél most már végleg,
Lelkedre angyalok vigyáznak régen.
Emléked itt él szerető szívekben,
S új életre keltél az emlékezetben!

Meggyötört lelkem csupa könny és bánat,
A virágos rét nélküled sivár és száraz.
Megszakad a szívem, mert örök búcsút vettél,
Csillagok között te a legfényesebb lettél!
Angyali mosolyod nem ragyog rám többé,
De Te a szívemben mindörökké élsz!

Csillagtalan éjszakák
a nappalok is nékem,
emlékek közt vergődöm,
csak ennyi lett a részem.

Egy halk utolsó szó, mit értek:
" Szeretlek"
Még egy utolsó lélegzet:
" Ég veletek"

Halk szirénazaj a távolból,
Minden emlék előjő a távolból.
Néma csend csak a lelkem sír
Elment örökre, új lakhelye:
Az örök sír.

Kérdések gyötörnek
Melyekre nincsenek válaszok
Sok kérés merül fel bennem
Nem tudom
Mikor kapok válaszokat,
De tudni akarok mindent!
Sok kérdésem lenne
Nem tudom te, hogy vagy vele,
De én nagyon szeretlek!
Kérdések gyötörnek
Se éjjelem se nappalom
Mindig azon gondolkodom
Hol lehetsz?
Mit csinálsz?
Néha gondolsz- e rám?
Mert én nagyon sokat
Ébredéskor, elalvás előtt
Reggel, este, délben
Téged látlak fűben, fában
A felkelő Napban
A kék égbolton
Mindig a fejemben vagy
Elültettelek ott vagy
Akármit is teszek
Akárhol is vagyok!
Miért vagy ilyen?
Ez érthetetlen
Számomra felfoghatatlan,
Megmagyarázhatatlan
Na, de ez vagy Te Fiam!

Úgy fáj néha valami, mit megfogni nem lehet,
Ha kérdezném: mi ez? lenne- e felelet?
Lenne- e ki tudja miért fáj a szív,
Lenne- e ki megmondja a halál miért hív?
Miért lehet oly jó de rossz is az álom,
Ki dönti el valóra melyik váljon?
S ha minden ilyen válasz akár egy lapra kifér,
A lap alján mégsem lesz más, csak egy kérdés: MIÉRT?

De egyszer majd találkozunk
hosszú utunk végén össze futunk
jó lesz megint találkozni
egymást újra megölelni

Apa ugye hallasz?
Apa ugye látsz?
Apa ,ugye látsz az éjjen át?
Apa mond hogy itt vagy?
Apa ugye szólsz majd?
Apa ugye nem hagysz félnem többé?
Apa úgy szeretlek!
Apa ugye érzed?
Apa várom hogy egy csókkal szép jó éjt kívánj!!
SZERETLEK DRÁGA APUKÁM!!!!KICSI LÁNYOD MARION...

Bánatos kis szobámban,nincsen nekem más,csak a fényképed.Zokogok ha rád nézek,úgy elfog a bánat.Úgy érzem a Szívem megszakad utánad..Nem tudom elmondani hogy mennyire HIÁNYZOL.SZERETLEK SZERELMEM!!!

Csókodat elfelejteni nem tudom,hisz a szerelem lángjának vagyok a tulajdonosa!Behunyom a szemem,és arra gondolok,mit éreztem akkor mikor szívünk egyszerre dobogott..Bárcsak visszahozhatnám azt az időt..Szeretlek MÁRIÓM!!

Mindenki bírja a fájdalmat kivéve azt aki érzi!!!!!Én érzem SZERETLEK életem...

" Itt hagytam sok mindent, vittek
nem akartam,
bocsássák meg nékem, nem állt
szándékomban.
Most már csak azt bánom nem mondtam
elégszer, hogy szeretem a családom,
hisz csak értük éltem.
Fentről nézem most már a sok jót
mit tesztek, örül az én szívem lám
nem hiába éltem. "

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: " Hol volt. . . " ,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: " Nem volt. . . "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt- néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog. . .
valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába.
Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk
egymásnak egymás életében, ez mit sem változott.
Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj
velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is
beszéltél. Ne változtass a hangszíneden. Nevess
ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken.
Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel
A nevem nap mint na, ahogyan annak előtte is, de ne
árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba
kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést.
Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a
folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt,
hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok
a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj.

" Majd álmaidban meg- meglátogatlak,
mint messzi vendég, kit senkise várt.
Ne hadd, hogy kinn az úton ácsorogjak -
Az ajtót be ne zárd!
Belépek hozzád, csöndben letelepszem,
s csak nézlek, nézlek a homályon át.
És mikor édes arcoddal beteltem,
megcsókollak és úgy megyek tovább. "

Tudom, hogy meghaltál, de nem hiszem,
még ma sem értem én;
hogy pár kavics mindörökre bezárhat,
hogy föld alatt a hazád és a házad,
ugyan hogy érteném. "
Elmondhatatlanul hiányzol:' (

" Reménykedtünk, hogy csak egy rossz álom, de nem az volt már látjuk. Elment tőlünk oly messzire, oly távol, de szívünkben itt él míg élünk e világon. "

Márió hol vagy? Már hazavárlak,
Olyan régen beszéltünk. . .
Olyan rég kérdezted meg hogy vagyok,
Milyen volt a napom. . .
Gyere haza, különben megöl a bánat.
Borzalom, amit a hiány művel,
Nem tudom megfogalmazni sem tíz, sem millió betűvel. .

Ami bennem lélek, veletek megy; ott fog köztetek lenni mindig. Megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak; megtalálsz a falevélben, mikor lehull; meghallasz az esti harangszóban, mikor elenyészik; s mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani. "

Virágerdő sűrűjében pihen egy szív csendesen,
Már nem dobban családjáért, messze vitted Istenem!
Telhetnek hónapok, múlhatnak évek,
Akik szívből szerettek, nem felednek Téged! "

Virágerdő sűrűjében pihen egy szív csendesen,
Már nem dobban családjáért, messze vitted Istenem!
Telhetnek hónapok, múlhatnak évek,
Akik szívből szerettek, nem felednek Téged! "

Angyalként jössz hozzánk.
Éjjel csillagként ragyogsz.
Igaz nem látunk, de tudjuk,
Fentről mindig ránk mosolyogsz!

Hamar elmentél,
túl hamar és fájón,
millió könnycsepp kísért utadon.
Drága szíved megszűnt dobogni.
Már nem hallhattad az utolsó sóhajt,
már nem érezhetted az utolsó ölelést,
már nem láthattad a szeretteid zokogni.
A csokrok, a rózsa
mind elhervad,
de a mosolyod, az emléked
örökre velünk marad

Kell rád emlékeznem, most és mindörökké,
Nem lehetsz már velem soha- soha többé
Elmentél most tőlem, örökre elhagytál,
A sors akaratából egy szép emlék vagy már.
Mit tegyek nélküled, oh, mondd, hová legyek?
Hisz helyedbe már soha semmit sem tehetek!
De én várni foglak, várni, amíg élek,
Erőt ad majd nékem a reményt keltő lélek.
Testetlen alakban itt leszel köröttem,
Vigyázó szellemed őrködik fölöttem.
Nem feledlek soha, ezt ígérem Neked!
Búra hajlott lelkem mindig egy lesz veled.
Bocsásd meg bűneim, s fogadd búcsúszavam,
És örökkön- örökké hallgasd hívó szavam.
Tekints rám az égből, vigyázzad léptemet,
Vigasztald még egyszer, csak egyszer a szívemet.
Legyen rajtam mindég vigyázó, szemed,
Pihenj békességben, míg ott nem leszek Veled!

Ne feledd, kik szeretnek Téged
Szivükbe zártak, mig élnek
Emlékeznek ma, holnap, s azután
Óvd őket az idők multán,
Pihenj békében és csendesen
Emlékeikben éltet a szeretet! ”

" Egy utolsót lobbant a gyertya még,
Majd végleg elveszítette a fényt.
Mit annyira óvott két kezem,
Mit még annyira akart látni két szemem.
Vége! Öleltek át akkor vigasztalón,
- indulni kell! - mondták. . . .
De én álltam a ravatalon,
Hol gyertya kormos kis csonkját néztem,
Vele halt akkor minden emlékem.
Pici gyertyám fénye oly gyönyörűen égett,
Biztos megtetszett odafönt az égnek.
Elkérte hát tőlem hiába remegtem érte,
S hullat viasz könnycseppet, ha felnézek az égre.
Egyszer majd újra öleli kezem,
Addig csak lentről figyelem.
De a mécsest, mi szívemben érte ég,
Már nem veheti el tőlem az ég"

EGYETLEN SZÓ,A SZERELEM!AMI két ember össze köt,ez az igaz szerelem,mert nem múlik,ugyan úgy szeretlek,mint az első perctől,ezt soha senki nem veheti el tőlünk .Tudom hogy szeretsz mert érzem belül,és neked is hiányzunk,mint ahogy te hiányzol nekünk.De eljön majd egyszer amikor találkozunk,és újra együtt leszünk,mint egy család,és mi leszünk a legboldogabbak...SZERETLEK KICSIM!!!!!!!

Annyira fáj, hogy el sem mondhatom !
Nem látom többé, s nem is hallhatom.
Hiába érzem őt itt belül élénken,
kezét felém nyújtva esdőn, félénken.
Mardos a kín, hogy meg nem menthettelek,
s mikor elmentél nem fogtam a kezed. Szeretlek életem!!DRÁGA KICSI MÁRIÓM!!

Drága Apukám!!a mai napok elég nyűgösek voltak,anya próbált cumit adni de nekem nem ízlik és ezért kiköptem.Voltunk nálad a temetőben,de te ezt úgy is tudod.Már elég jól látok,és mindenre figyelek.Már nem alszom olyan sokat mint eddig,egyre jobban érdekelnek,mi történik körülöttem.Három hét alatt 90g és 3cm híztam,és nőttem,most vagyok 3640g és 50cm.Drága apa nagyon szeretlek és olyan ossz nélküled,anya sokat mesél rólad,és bárcsak megismertük volna egymást.Mennyire tudtuk volna szeretni egymást.De tudom hogy szeretsz,és én is tégedet.Vigyázz rám fentről és segítsd az utamat..Hiányzol ,apa!!!!Drága pici lányod MARION....

Eljövünk nap, mint nap újra tisztelni Téged,
Szívünkben hordjuk örökre emléked.
Te voltál nekünk a biztató remény,
Nehéz napjainkba is az utat mutató fény.
Múlik az idő, de a fájdalom nem csitul,
Szemünkből a könny naponta kicsordul.
Tudjuk, hogy csodára hiába várunk,
De azért mindig haza várunk.
Nagyon szeretünk téged Kicsi SZERELMEM DRÁGA MÁRIÓM..NINCS OLYAN PERC HOGY NE GONDOLNÉK RÁD..HIÁNYZOL NEKÜNK..AZ ÉLET NEM OLYAN MINT VELED VOLT,De itt a pici lányod akiben látlak és érzem minden mozdulatodat,KÉRLEK SZERELMEM NAGYON VIGYÁZZ RÁ FENTRŐL!!!

Drága APUKÁM!!Ebben a pár napban nem volt valami jó napom,kicsit nyűgös voltam.Talán ezek a melegek.Képzeld már voltam Szombathelyen,és nagyon ügyes voltam.Jól kibírtam.Voltunk nálad a temetőben,és sokat gondolunk rád.Hiányzol nekünk!Nap mint nap új dolgokat fedezek fel,és már nem alszom át a napot,már egyre többet nézegetek..Milyen jó lenne ha te is velünk lennél. Apukám..Figyelj fentről engem,és szeress úgy ahogy szeretnél ,ha velem lennél... Szeretlek drága apukám...Kicsi lányod MARION..

"Ne jöjj el sírva síromig,
Nem fekszem itt, nem alszom itt;
Ezer fúvó szélben lakom…
Gyémánt vagyok fénylő havon.
Érő kalászon nyári napfény.
Szelíd esőcske őszi estén.
Síromnál sírva meg ne állj;
Nem vagyok ott, nincs is halál."Akit szeretnek az sosem hal meg..és téged nagyon szeretlek,ezért te nem haltál meg,te itt vagy velünk..SZERETLEK ÉLETEM ÉS HIÁNYZOL NEKÜNK..

Képzeld drága apukám!Már 48cm és 3260g vagyok,és már a pici kis fejemet is emelgetem,izgek mozgok a kiságyban,és már arrébb tudok mászni.Jó kislány vagyok,de azért anyát sem hagyjuk egy picit nyugton,rájöttem hogy anya kezében jobb mint a kiságyban.Bárcsak a tiedben is fekhetnék tudom hogy ott is nagyon jó lenne.Figyelj fentről rám.MARADJ MINDIG MELLETTEM:És FENTRŐL SZERESS NAGYON-NAGYON..Én IS SZERETLEK APUKÁM....KICSI LÁNYOD MARION...

Egyszóval SZERETLEK SZERETLEK és SZERETLEK...nem tudom elmondani hogy mennyire szeretlek és hogy mennyire hiányzol.BÁRCSAK ITT LEHETNÉL VELÜNK És te is tudnál gyönyörködni a te kicsi lányodban,olyan szép mint egy igazi hercegnő.Tiszta apukája.Milyen büszke lennél rá...Nagyon hiányzol nekünk..SZERETLEK KICSIM:....

Itt vagy velünk DRÁGA APUKÁM!!SZERETETTEL GONDOLOK RÁD!!Tudom hogy nagyon jó apuka Lettél volna,de miért volt a sors ilyen kegyetlen??????!!!!!!!! Szeretni foglak drága apukám!!

Kell rád emlékeznem, most és mindörökké,
Nem lehetsz már velem soha-soha többé
Elmentél most tőlem, örökre elhagytál,
A sors akaratából egy szép emlék vagy már.
Mit tegyek nélküled, oh, mondd, hová legyek?
Hisz helyedbe már soha semmit sem tehetek!
De én várni foglak, várni, amíg élek,
Erőt ad majd nékem a reményt keltő lélek.
Testetlen alakban itt leszel köröttem,
Vigyázó szellemed őrködik fölöttem.
Nem feledlek soha, ezt ígérem Neked!
Búra hajlott lelkem mindig egy lesz veled.
Bocsásd meg bűneim, s fogadd búcsúszavam,
És örökkön-örökké hallgasd hívó szavam.
Tekints rám az égből, vigyázzad léptemet,
Vigasztald még egyszer, csak egyszer a szívemet.
Legyen rajtam mindég vigyázó, szemed,
Pihenj békességben, míg ott nem leszek Veled! Szeretlek drágám!!

De egyszer majd találkozunk
hosszú utunk végén össze futunk
jó lesz megint találkozni
egymást újra megölelni !

Temetőbe hiába járunk
arcodat már sosem látjuk!

Már öt hónapja itt hagytál minket,
szomorúság van a lelkünkbe.
Magunkra hagytál de az emlékek élnek,
Hidd el nem váltunk el végleg.
Találkozunk még a napsütéses fényben,
sokat beszélgetünk az eljövendő időben.

Ma éjjel az emlékeddel
alszom vagy virrasztok,
hisz` megtörtént már párszor,
makacs fájdalommal kívánom a hajnalt,
kérlek bocsáss meg
nagyon hiányzol.

Emléked örökre itt marad nekünk
amíg élünk itt maradsz velünk!

Megpihent szíved, szemed álomba merült,

Felszállt a lelked, angyalok közé került.

Angyalként jössz hozzánk, éjjel csillagként ragyogsz,

Igaz nem látjuk, de tudjuk fentről mindig ránk mosolyogsz.

" Annyira kínoz, annyira fáj,
hogy nem láthatlak már.
Nem foghatom meg kezed,
nem simogathatom meg fejed,
nem ölelhetlek már.
Annyira kínoz, annyira fáj!
Nem hallom hangodat,
nem hallom léptedet,
akárhogy fülelek.
Nézem fényképedet,
drága mosolyodat.
Könny áztatja arcomat,
s így sem látlak már,
mert szememet elfedi a homály,
s hangokat sem hallok,
mert hangos zokogásom
megtöri a csendet.
Már csak egyre vágyom:
hogy ott lehessek Veled,
hogy átöleljelek, és elmondjam
Neked, mennyire, mennyire Szeretlek! "

" Szerettem volna élni köztetek,
de a sors másképp rendelkezett.
Küzdöttem, de már nem lehet,
szeretteim, ISTEN VÉLETEK! "

Ne feledd, kik szeretnek Téged
Szivükbe zártak, mig élnek
Emlékeznek ma, holnap, s azután
Óvd őket az idők multán,
Pihenj békében és csendesen
Emlékeikben éltet a szeretet! ”

Ha újra ölelhetnélek, megkapnám az egész világot,
S én az öledbe szórnám ezt, a rengeteg virágot.
Sajnos ez csak álom, keserédes emlék,
Üres vágyakozás, mert nagyon messze mentél.

Messze vagy nagyon, de mégis oly’ közel,
Álmomban nyújtom a karom és érzem, átölel,
De itt a reggel, jön az ólomsúlyú ébredés,
Haraggal dobom el a párnát – csalóka tévedés.

Pátyolgatom álmom, de ez nagyon kevés
Vágyom ölelésed, s azt, ahogy szerettél.
Vágyom odabújni hozzád, sírni, örülni veled,
Vágyom megfogni és el nem engedni kezed.

Vágy marad mindez, nem történhet újra,
Nem térhet vissza ki elindult a végtelen útra.

Nem látom síró szemeitek, hulló könnyeitek.
Higgyétek el, nekem sem könnyebb!
Nem láthatom csillogó szemetek,
mint mikor még itt voltam veletek.
Nem érezhetem kezetek melegét,
mint beteg ágyamnál, mikor még,
Foghattuk egymás kezét. - Nehéz.
Nehéz a kezem - leteszem.
Nehéz a szemem - lecsukom.
Megyek az úton, de ne sirassatok.
Földi életemből csak ennyi jutott.
Isten, minden embernek kimérte,
Kinek hol a kezdete, és hol a vége. . . "

" Az idő
túl lassú azoknak, akik várnak,
túl gyors azoknak, akik félnek,
túl hosszú azoknak, akik gyászolnak,
túl rövid azoknak, akik örvendnek.
Ám azoknak, akik szeretnek,
az idő nem számít. . .

Egyik percben még itt voltál,
S most csak az üres szobát találom.
Akkor még vidáman szóltál. .
Remélem mindez csak álom. . .
De sajnos nem úgy látom!
Egy váratlan pillanat és nem vagy,
Soha többet nem láthatlak Téged,
S hiába tudom, hogy szíved el nem hagy
Akkor is sóvárgok érted!
Szeretlek örökké, értsd meg!
Miért kellett a csillagokhoz szállnod? !
Miért nem maradtál tovább velem? !
Miért kellett porrá válnod? !
Miért engedted el a kezem? !
Állandóan érted könnyezem!
Kisírt szemmel ülök pihenődnél,
Még most sem hiszem el, hogy vége,
Hogy megjelensz a Teremtőnél,
Hogy nem lehetsz többé életem része! "

Az emléked szívünkben él míg élünk,
Az emléked szívünkben él, el nem feledünk.
Tovább élsz, itt legbelül a szívünkben,
S ez elkísér egész életünkben.

De mért ilyen keserves az élet,
Miért kellett pont neked elmenned?
Szívünk gyászol s meghasad a fájdalomtól,
Nem tudunk szabadulni a fájó bánattól.

Nem hiszem el, nem, még most sem, hogy elmentél,
Nem akarom elfogadni a tényt, hisz fiatal voltál még alig éltél.
Most már csak könnyes szemmel, szótlanul csak állok,
S a régi szép emlékekre gondolok. . . . "

Most már alszom zúgó lomb alatt, Ó ne zavarjátok meg édes álmomat. Boruljatok síromra halkan, csendesen, Ne féljetek, nekem most már nem fáj semmi sem. Engemet elfelejteni soha nem lehet, Sajnos meg kell tanulnotok élni nélkülem. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, Én örökké élek! Mert nagyon szerettetek. S lehet, hogy nélkülem is eljön a tavasz, de bármily szép is, már nem lesz ugyanaz. . . . "

Még búcsúzóul had írjam le azt a két szót MÁRIÓ FIAM nem egyszer sokszor, mert
ennél szebb szó nincs a világon.
mert Te vagy nekem az éj, a nap, a levegő,
és Te vagy az életem, és minden mi benne létező!
Nagyon hiányzol: Szeretlek nagyon!

Lelked mint fehér galamb csendesen messzire száll,
hiába keresünk, könnyes szemünk már soha nem talál !

Búcsú , mit nem mondtál ki nekünk elmaradt.
Elmentél tőlünk hirtelen.
De gondolataimban örökre velünk maradsz!

Márió felnézek az égre,
ott látok egy fénylő csillagot.
Szívemet a fájdalom szorítja,
Márió ugye te vagy ott.

Hiába borul rád temető csendje,
szívünkben élni fogsz mindörökre.

Hozzád már csak a temetőbe mehetek
Virágot csak a sírodra vihetek
Könnycsepp gördül végig az arcomon
Azért mert HIÁNYZOL nagyon- nagyon!

Kit őriz a szívem nem hal meg soha
Kit lelkemben látok nem hagy el soha
Búcsú nélkül kellett távoznod a földről
Nem örülhetsz már csak nézhetsz odaföntről
Nem hallom hangod nem foghatom kezed
Nem lehetek már többé veled !

Úgy mentél el mint a madár
Elköszönni már nem tudtál
Tied a csend a nyugalom
Mienk a könny a fájdalom !

Nem búcsúztam tőletek, nem tudtam, hogy örökre elmegyek, Ne sírjatok, mert itt már jó nekem, Fentről vigyázlak és örökké szeretlek titeket. ”

Már öt hónapja hogy örökre itt hagytál,
Drága emlékeddel szívemben maradtál.
Bármilyen csodás e- világi élet,
pótolni nem tudna senki soha téged! Szeretlek Márió!

Árván maradt minden mit annyira szerettél,
Drága kezeddel amit teremtettél
Az idő sem gyógyítja sebeinket,
mert Te igazán szerettél bennünket.
Hiányzol nagyon Márió!

S hullanak láthatatlan könnyeim …
Most oly egyedül vagyok,
Csak veled- nálad létem
Emlék - képébe kapaszkodhatom…
Minden apró percét
Mint fénylő igazgyöngyöket
Életem fonalára fűzöm …
És a percekből órák lesznek,
Az órákból évek … egy örök élet …

Kegyetlen volt a sors hamar elvett tőlem
Hirtelen halálod megtörte szívem
Örök az arcod, nem száll el szavad
Minden mosolyod a lelkemben marad !

Kit őriz a szívem nem hal meg soha
Kit lelkemben látok nem hagy el soha
Búcsú nélkül kellett távoznod a földről
Nem örülhetsz már csak nézhetsz odaföntről
Nem hallom hangod nem foghatom kezed
Nem lehetek már többé veled !

Nagyon hiányzol minden nap.
Várom hogy fel hívj, hogy a hangod halljam
Az arcod lássam
nagyon egyedül vagyok mert
nincs ki anyának szólítson
ki megvigasztaljon ! Szeretlek nagyon fiam!

Gyönyörű gyermekem
A föld elrejt előlem,
El kellett engednem,
Ki legdrágább volt énnekem.

Méhemnek gyümölcsét,
Életem értelmét,
A gyermeket kit megszültem;
S ezzel betegségre ítéltem.

Zúgó szélviharban,
Esős, ködös napban,
Sötétlő éjeken
Gyötör a félelem.

Táncoló gyertyáknak
Fényénél megállva
Téged követellek
De mindhiába.

Féltelek Gyermekem!
Hol vagy most életem?
A semmi ágán ül kis szíved,
Reszketőn s védtelen.

Egy síron tétova
Anyai kezek motozása.
Mindenem mi te voltál,
A föld magába zárta.

Hasztalan keresem
Elvesztett hitemet.
Rengeteg virággal
Borítom nyughelyed.

Mécsesek lángjával,
Imáim százával
Küldöm a fényt s a meleget
A szeretet árjával.

S mint egy szép madárka
Úgy szállt tova mára,
Egy reményvesztett anya álma,
S örök keserűség maradt csak utána. "

Mikor bennünket örökre itt hagyott,

Arca akkor is csillagként ragyogott!

Percekig egy voltam vele

Még hittem, hogy rajtam múlik az élete!

Próbáltam mindent mi tőlem tellett,

De addigra Ő már végleg elment!

Elment Ő kit annyira szerettem!

Szeretem! Szeretem!

Szeretem, mert soha el nem feledem!

Nem feledem, mert bennem él,

Az emléke és a fájdalom, hogy Ő már nem él!

Angyalruhába öltöztem.
S a Mennyekbe költöztem.
Onnan mosolygok rátok.
S kérlek ti se bánkódjatok.
Föntről nézlek titeket.
Kísérem minden lépéseteket.
Csillagkoszorúmmal világítok nektek.
S most Én óvlak, féltelek titeket. . . ! "

Gyönyörű szép csillagok ragyognak az égen,
Hisz' meghalt valaki, nem is olyan régen.
Nem volt semmi bűne, szeretett Ő élni,
Volt barátja, családja, nem volt oka félni.

Miért is félne valaki, aki a légynek sem árt.
Barátságos lélek,
Elfeledni nem lehet, ameddig csak élek.

Megtörten ücsörgök, nem értem az egészet,
Hogy vihet el mindent a keserű enyészet.
Tegnap még a vidámság zengte be a házat,
Most marad a könny és a mérhetetlen bánat.

A szavakat keresgélem,
De fájdalommal tele
a lelkem.
Nehéz őket megtalálni,
Érzéseknek szavat adni.
A szavak itt mit sem érnek,
A bús gyászban mind elvesznek.

Virágerdő sűrűjében, nyugszik
egy szív csendesen.
Rég nem dobban családjáért,
messze vitted Istenem.
Telhetnek hónapok,
múlhatnak évek.
Akik szívből szerettek,
nem felednek TÉGED!

Ha fejfád mellett ég a gyertya,
Látjuk benne arcod.
Odaföntről - messzeségből,
Karod felénk nyújtod.
Vigyázol ránk most is, tudjuk,
Ugyanúgy mint régen,
Drága jó Nagypapám,
Sosem feledünk Téged."
HIÁNYZOL FIAM.SZERETÜNK NAGYON.

DRÁGA MÁRIÓ!NINCS OLYAN NAP HOGY NE GONDOLJAK RÁD,SZERETETTEL.HIÁNYZOL NEKÜNK,DE FŐLEG A KISLÁNYODNAK:NAGY SZÜKSÉGE LENNE RÁD.FENTRŐL VIGYÁZZ RÁJUK.

NYUGODJ BÉKÉBEN..MINDIG GONDOLUNK RÁD,MERT HIÁNYZOL NEKÜNK!NAGYON SZÉP A KISLÁNYOD:TISZTA OLYAN MINT TE.

Múlik az idő,de lelkünkben vihar tombol.
Mióta elvesztetünk,életünkben gyász honol.
"Úgy láttad az életet mint senki más.
A sors útját,úgy jártad mint senki más.
Minket úgy szerettél ,ahogy már nem lehet,mert az APUKÁM, egyedi és pótolni nem lehet.
Mikor a csillagok fénye ragyog az égen,szemeid csillogása ég szeretteid szívében .
Mert a könnycsepp a szemünkben,még érted él,egy gyertya az asztalon még érted ég.
Még nagyon fáj s talán örökké így marad,de te mindig velünk leszel,az idő bárhogy halad." SZERETLEK DRÁGA APUKÁM....KICSI SZÍVEMBE ZÁRLAK..

Szép arcát gyengéd nap csókolja,
Hozzáhajol az erdő lombja.
Szél szelíd szava búcsúztatja,
Felkészíti az útra,

Ahonnan senki soha
Nem küld jelet, nem tér vissza.
Hiába várom,
Tudom, örök a hosszú álom. " SZERETLEK SZERELMEM,DRÁGA KICSI MÁRIÓM!!

" Kit őriz a szívem nem hal meg soha
Kit lelkemben látok nem hagy el soha
Búcsú nélkül kellett távoznod a földről
Nem örülhetsz már csak nézhetsz odaföntről
Nem hallom hangod nem foghatom kezed
Nem lehetek már többé veled
Hiányzol Drága Fiunk..

Egy utolsót lobbant a gyertya még,
Majd végleg elveszítette a fényt.
Mit annyira óvott két kezem,
Mit még annyira akart látni két szemem.
Vége! Öleltek át akkor vigasztalón,
- indulni kell! - mondták....
De én álltam a ravatalon,
Hol gyertya kormos kis csonkját néztem,
Vele halt akkor minden emlékem.
Pici gyertyám fénye oly gyönyörűen égett,
Biztos megtetszett odafönt az égnek.
Elkérte hát tőlem hiába remegtem érte,
S hullat viasz könnycseppet,ha felnézek az égre.
Egyszer majd újra öleli kezem,
Addig csak lentről figyelem.
De a mécsest, mi szívemben érte ég,
Már nem veheti el tőlem az ég" Szeretlek,és Hiányzol nekünk....

Nem rég, hogy örök álom zárta le szemed,
könnyek között emlegetjük a Te drága neved.
Elmentél tőlünk egy végtelen útra,
melyről csak visszanézni lehet, visszajönni soha.
Hazafelé nem építettek utat,
de ha mégis lenne irány,
mely otthonod felé mutat, ugye hazajönnél?
Visszahozna a szeretet.
letörölnéd, az Érted hulló fájó könnyeket. Szeretlek MÁRIÓM,Elmondhatatlanul,és ugyan úgy mint akkor mikor megismertelek,hiába vett el tőlem az ég,SZERELMED sugárzik felém,és ezt már senki nem tudja elvenni tőlünk...

Másképp lenne minden, hogyha velünk lennél,
Ha hozzánk szólnál, ha ránk nevetnél.
Elvitted a fényt, a derűt, a meleget,
Csak egy fénysugarat hagytál, az emlékedet.
Ez a gyertya most Érted égjen,
Ki fent laksz már a magas égben.
Ki vigyázol ránk odafentről,
S lelkünkhöz szólsz a végtelenből. Szeretlek apukám

Valaki végleg elmehet,
őrizd meg emlékét, és el ne feledd,
így majd veled lesz mindig, lelke szabadon száll,
vár a túlsó parton, hol nincsen határ.
SZERETLEK DRÁGA APUKÁM.......Kicsi lányod Marion..

Téged kereslek minden szelíd mosolyban,
Téged kutatlak minden lágy mozdulatban.
Messze vagy most, nem láthatlak.
Még nem, de várlak a sóhajban, a percben. . .
Gondjaim közt előbukkan arcod,
S egyre erősebben hallom a hangod.
Átölelsz, az emlékek gyöngy varázsában,
S boldogság ébred szívemnek otthonában.
Lágyan elringat az emlékezés,
Hiányod lelkemben karcokat vés. Szeretlek Szerelmem DRÁGA MÁRIÓM....

"Gyönyörű gyermekem
A föld elrejt előlem,
El kellett engednem,
Ki legdrágább volt énnekem.

Méhemnek gyümölcsét,
Életem értelmét,
A gyermeket kit megszültem;
S ezzel betegségre ítéltem.

Zúgó szélviharban,
Esős, ködös napban,
Sötétlő éjeken
Gyötör a félelem.

Táncoló gyertyáknak
Fényénél megállva
Téged követellek
De mindhiába.

Féltelek Gyermekem!
Hol vagy most életem?
A semmi ágán ül kis szíved,
Reszketőn s védtelen.

Egy síron tétova
Anyai kezek motozása.
Mindenem mi te voltál,
A föld magába zárta.

Hasztalan keresem
Elvesztett hitemet.
Rengeteg virággal
Borítom nyughelyed.

Mécsesek lángjával,
Imáim százával
Küldöm a fényt s a meleget
A szeretet árjával.

S mint egy szép madárka
Úgy szállt tova mára,
Egy reményvesztett anya álma,
S örök keserűség maradt csak utána."

Annyira szerettelek volna megismerni,annyira vágytam volna a szeretetedre,de a sors gonosz volt és ezt nem hagyta...De tudom hogy velünk vagy és fentről vigyázol ránk,Szereteted sugárzik felém,itt vagy velem a pisi szívemben..drága egyetlen apukám...SZERETLEK.........KICSI LÁNYOD MARION.....

Anyira,de annyira SZERETLEK!!

Nagyon- nagyon hiányzol nekem MÁRIÓM! !

Ne gondold, hogy valaha is elfelejtelek.
Ne gondold, hogy nélküled élhetek.
Ne gondold, hogy nem fáj,
De tudom, nem jössz vissza már.
Miért nem mondtad, hogy
Ez ennyire fáj!
Ez ennyire fáj!


Amikor azt mondják: a szív megszakad,
Nem mondtad, hogy érezhető és nem csak szavak.
Érzem kártyavárként omlott össze életem,
Mikor rájöttem, hogy Nélküled nem létezem.

Amikor megtudtam,
Hogy minden véget ért.
Már akkor tudtam, az én életem
Nélküled semmit sem ér.

Szörnyű, hogy az élet mégis megy tovább.
Teszem a dolgom, de emlékszem Rád!

Minden percben mellettem vagy,
Sose hagynál el.
Csak az ad erőt, hogy tudom
Semmi nem múlt el.

Nem tudom és nem akarom elfogadni ezt,
Hiszek benne, hogy nekünk még találkozni kell!

Azon a késő esten, úgy éreztem a Szívem elvesztettem,
Nincs aki terelgessen, mi lesz így énvelem.

Arra is rájöttem megtalálod a módját,
Hogy kezedben tartsd ezt is,
Mint sok minden mást.

Úgy élem tovább életem, hogy miattam szégyenkezned nem kell.
De úgyis tudni fogod, hogy mit és miért teszek.
Észben tartom a sok jó szót, mit mondtál.
Ez vezeti majd utam
Örökre és azután.

Most sokáig nem láthatlak,
De emléked őrzöm.

Addig is búcsúzom, sokára, de látlak még tudom. . .
Köszönöm azt az időt, mit Veled tölthettem.
Tudod, hogy szeretlek és Te vagy a mindenem.
El sem tudom mondani mennyire HIÁNYZOL NEKEM DRÁGA SZERELMEM! !

Van itt egy fénykép,
amelyről most is ugyanúgy mosolyogsz rám,
mint azelőtt ...
Vagy mégsem? Néma a mosolyod is,
hiába kergetőznek játékos árnyak az arcodon.
Nem szólsz már, csak mosolyogsz némán rám.
Soha többé nem szólsz már semmit…
Lélegzetemet visszafojtva nézem a fényképet,
lesem az arcod, a szemed, a szád…
Belesajdul a szívem az érzésbe, annyira fáj,
hogy már mindig csak egy képről mosolyogsz rám.
Halkan beszélek hozzád, aztán egyre hangosabban
kérdezek, de nem jön a válasz,- hát válaszolok is,
mit tehetnék mást? Válaszolok helyetted is,
magamnak, felidézve hangodat, szavaidat.

Nagyon hiányzol MÁRIÓ!

Ha egy könnycsepp gördül végig az arcunkon,
Ez azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon.
A könny és a szeretet édestestvér,
Nem szeretet, ami egy könnyet sem ér.
Ki sosem sír, az sosem szeretett,
Mert a könny és a szeretet egy napon született."

Nagyon hiányzol!

Nincs a napnak egyetlen órája,
Hogy ne gondolnék fájó szívvel reája.
Tudjuk,hogy nem jöhet,mégis egyre várjuk,
Enyhiti hiányát,ha álmainkban látjuk.
Az ész megérti,de a szülői szív soha,
Ha eyszer mi is elmegyünk ahol Ö van oda.
Az élet elmúlik,de akit szeretünk,
Arra életünk végéig könnyes szemmel emlékezünk.

Boldoggá tettél hogy ilyen szép unokával ajándékoztál meg.Ezért örök béke és nyugalom legyen veled,és gondviselő szereteted vigyázzon örökké rájuk!

Csillag vagy nékem, mely száll fenn az égen,
oly vonzó a fényed, mit nem érek el.
Álmomban látlak és mindennap várlak,
mert amíg élek, nekem csillag leszel.
Szeretlek drága APUKÁM...BÁRCSAK ITT LENNÉL VELEM...

Nem is fogtam fel mikor mellettem voltál
Hogy mit ér az, hogy Őszintén karoltál
De most már, tisztán látok
Hogy nem vagy itt így érzem igazán hiányod
Minden percben csak rád gondolok
És sajnos hiába kértem bocsánatot
Ennek nem így kellet volna hogy vége legyen
Bárcsak újra itt lennél velem." Tiszta SZÍVEMBŐL SZERETLEK ugyan úgy ahogy az első perctől SZERETTELEK::NEKEM TE VOLTÁL AZ IGAZI NAGY SZERELEM!!!!!!!

Halál! Légy átkozott, ki szertelenül aratsz,
Mert ily fiatal lelket csak úgy elragadsz.
Látod, a szülőknek meghasítod szívét,
Hisz gyermekükben látták életük örömét.
Gyász ül most a házra, melyben megjelentél,
Hol egy ártatlan gyermeket végleg elveszejtél.
Ki lesz már ezen túl a jó szülők vigasza?
Ki lesz most már nékik az életben támasza?
Ki mondja ezen túl: - játszhatnám még, anyám?
Minden jóra nevelj, egyetlen, jó apám!
Elment hát örökre a szülők büszkesége,
Nélküle oly fájdalmas a napok szürkesége.
Szülői szív fájdalma nem tud megnyugodni,
Magzatuk sírjához kell most már kijárni.
És ott búslakodni, folyton csak zokogni,
Fájó panaszáradatot a kis dombra rásírni.
- Nem foghatom kezed, egyetlen gyermekem,
Nincs már vigasságom, nincs már fiam nekem!
Vádollak hát téged, könyörtelen halál,
Ki nagy szívfájdalmunknak okozója valál!
Mért vitted el őt még, hisz nem véthetett neked,
Mért van, hogy őt szemelte ki gonosz, sötét szemed?
Igazságtalanságaid soha meg nem szűnők,
Hát ezért is gyűlölnek a gyászoló szülők!

Itt vagyok, Anya, nézlek az égből
Majd idefentről vigyázok Rád
Könnyeiddel én simítom arcod
Eljut majd hozzám minden imád

Itt vagyok, Anya, ne félj, jól vagyok
Testem elhagytam, lelkem szabad
Felhőről felhőre ugrándozva
Egy csodás világ felé halad

Hol nincs kín, bánat, égő fájdalom
Csak szeretet és mennyei fény
Itt vagyok, Anya és egy sugarán
Eljövök Hozzád minden nap én

Lelked érintem, álmod vigyázom
Őrködni fogok léted felett
S örömmel nézek vissza a múltra
Hiszen annyira jó volt Veled

Itt vagyok, Anya, suttogó szélként
Harmatcseppként egy fűszál hegyén
Szíved ha dobban… velem lüktet
Ezért amíg élsz, itt leszek én

Megszületett egy ártatlan kisgyermek,
Örömmel fogadták, körülvette a szeretet.
Aranyos kisfiú volt, szeretett nevetni,
Aki ismerte tudta, mennyire tud szeretni.
Baráti körében közkedvelt volt,
Mindenki arcára mosolyt varázsolt.
Szerette a focit, biciglit, a sportot,
A saját hibáiért mást nem okolt.
Nem fecsérelt el egy percet sem,
Nem gondolkozott a végzeten.
Szép zenétől felpezsdült a kedve,
boldogság leple alatt dobogott érző szíve.
Amit érzett, el is mondta azt,
barátai nála nyertek vigaszt.
Terveket, álmokat szőtt a jövőbe,
ha rá gondolok könny szökik szemembe!
Egy áprilisi délután tragédia történt,
a halál ŐTválasztotta áldozatként.
Térdre borulva kiáltottam: Nem igaz! ! !
De az igazság, mint gyertyáról cseppenő viasz,
Sikoltott a csendben, hogy utolérjen.
Szívemből egy darabot kitépjen,
Ő, aki tele volt életerővel!
Most csendben fekszik, sziklakertben
Vérző szívek emésztik az emlékeket.
Féltve őrzik a rólad készült fényképeket,
Őrület az élet, nincs igazság!
Fiatalon, búcsú nélkül minket itt hagytál,
S én csak annyit fűzök a végére: fáj, hogy itt hagytál:SZERETLEK MÁRIÓ!

Nyugodj békében:(

Van egy dal, csak Rólad szól,
azt üzeni, nagyon hiányzol!
Ha hallod ezt a dallamot,
akkor csak Rád gondolok!
Leszáll az est, s a csillagok
egyikében most Te ragyogsz. . .
Lelked bennem él tovább,
odafentről vigyázz rám!
Nem búcsúztál, csak itt hagytál,
most az égből figyelj rám!
Érted sír most is a szívem,
gyere vissza, s csak rossz álom lesz minden. . .
Egyszer talán újra látlak,
mindennap én visszavárlak. . .
Utolsó érintés, utolsó pillantás,
millió emlék, mit örökre itt hagytál.
Miért kellett, hogy így legyen?
Kérdezlek, s Te nem felelsz.
Hol jársz, vajon merre vagy?
Szívemben mindig ott maradsz. . .Szeretlek és köszönöm a gyönyörű kislányunkat.....Tudom te is nagyon szeretnéd,de a sors nagyon kegyetlen volt hozzánk,de te örökké velünk maradsz,mert szükségünk van rád..szeretlek.....

Apa ugye hallasz?
Apa ugye látsz?
Apa , ugye látsz az éjjen át?
Apa mond hogy itt vagy?
Apa ugye szólsz majd?
Apa ugye nem hagysz félnem többé?
Apa úgy szeretlek!
Apa ugye érzed?
Apa várom hogy egy csókkal szép jó éjt kívánj! ! A sors kegyetlen volt meg nem tudtuk megismerni egymást, de itt maradsz velem a pici kis szívemben! ! SZERETNI FOGLAK APA. . . .

Halál! Légy átkozott, ki szertelenül aratsz,
Mert ily fiatal lelket csak úgy elragadsz.
Látod, a szülőknek meghasítod szívét,
Hisz gyermekükben látták életük örömét.
Gyász ül most a házra, melyben megjelentél,
Hol egy ártatlan gyermeket végleg elveszejtél.
Ki lesz már ezen túl a jó szülők vigasza?
Ki lesz most már nékik az életben támasza?
Ki mondja ezen túl: - játszhatnám még, anyám?
Minden jóra nevelj, egyetlen, jó apám!
Elment hát örökre a szülők büszkesége,
Nélküle oly fájdalmas a napok szürkesége.
Szülői szív fájdalma nem tud megnyugodni,
Magzatuk sírjához kell most már kijárni.
És ott búslakodni, folyton csak zokogni,
Fájó panaszáradatot a kis dombra rásírni.
- Nem foghatom kezed, egyetlen gyermekem,
Nincs már vigasságom, nincs már fiam nekem!
Vádollak hát téged, könyörtelen halál,
Ki nagy szívfájdalmunknak okozója valál!
Mért vitted el őt még, hisz nem véthetett neked,
Mért van, hogy őt szemelte ki gonosz, sötét szemed?
Igazságtalanságaid soha meg nem szűnők,
Hát ezért is gyűlölnek a gyászoló szülők!

Gondolok Rád akkor is, mikor nem beszélek Rólad.
Ott vagy minden nevetésben,
A szerető ölelésben,
Ott vagy minden hallgatásban,
a néma kiáltásban. . . .
Mikor a fákon csiripelnek a madarak,
Jelezvén ezzel is újra itt a tavasz. . .
Ott vagy a nyíló virágokban,
A reggeli napsugárban,
A hajnali ébredésben,
Az éjszakai csendben. . .
Ott vagy minden rezzenésben,
Az érintésben,
a szélben,
A viharban hajladozó fákban,
Minden percben és órában. . .
Itt vagy velünk. . .
Tudom!
Érzem. . .
Bár a szemem nem lát Téged. . .
De a szívem érez. . . ! ! ! ! !
Születésnapodra drága fiam hiányzol és szeretlek!

Szívet tépnek most az emlékek,
Megyek , rohanok hozzád, de el nem érlek.
A csend némán ráborul az égre,
Szeretlek FIAM - most és mindörökre. Születésnapodra drága fiam szeretlek nagyon és kimondhatatlanul hiányzol!

Megszületett egy ártatlan kisgyermek,
Örömmel fogadták, körülvette a szeretet.
Aranyos kisfiú volt, szeretett nevetni,
Aki ismerte tudta, mennyire tud szeretni.
Baráti körében közkedvelt volt,
Mindenki arcára mosolyt varázsolt.
Szerette a focit,biciglit, a sportot,
A saját hibáiért mást nem okolt.
Nem fecsérelt el egy percet sem,
Nem gondolkozott a végzeten.
Szép zenétől felpezsdült a kedve,
boldogság leple alatt dobogott érző szíve.
Amit érzett, el is mondta azt,
barátai nála nyertek vigaszt.
Terveket, álmokat szőtt a jövőbe,
ha rá gondolok könny szökik szemembe!
Egy áprilisi délután tragédia történt,
a halál ŐTválasztotta áldozatként.
Térdre borulva kiáltottam: Nem igaz!!!
De az igazság, mint gyertyáról cseppenő viasz,
Sikoltott a csendben, hogy utolérjen.
Szívemből egy darabot kitépjen,
Ő, aki tele volt életerővel!
Most csendben fekszik, sziklakertben
Vérző szívek emésztik az emlékeket.
Féltve őrzik a rólad készült fényképeket,
Őrület az élet, nincs igazság!
Fiatalon, búcsú nélkül minket itt hagytál,
S én csak annyit fűzök a végére: fáj,hogy itt hagytál:SZERETLEK

Mosolyod kedves volt,
A hangod bársonyos,
Ölelésed édes,
Hiányuk folytonos.

Még látlak most is
- hajad , arcod, szemed,
mozdulatod ívét-
Ha lehunyom szemem.

Hallom még a hangod,
Szívemben zeng szavad,


A lelkem még keres,
A tudatom tagad.
Mit érzek? Mondanám, de nincs rá szó.
Olyasmi ez, mi nem kimondható.

Mert szavakkal elmondani nem lehet,
Mily mérhetetlen a szeretet,
Mit irántad érzek.
Csak tétován nézek,


De szólni nem tudok.
Nem, nem állnak össze a mondatok.
Beszélnék, de a hang torkomban reked,
S csak annyit tudok suttogni Neked:

HIÁNYZOL. ÉS SZERETÜNK FIAM!

Van egy szó, mit úgy hívnak remény,
Ha vigyázol rá, ő mindig benned él.
Ha szívedbe zárod ki fontos neked.
Bármerre jársz, Ő is ott lesz veled!
Hiányzol egyre jobban Márió! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! !

Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, itt hagytál mindent amiért úgy küzdöttél. Elfogadni muszáj, megérteni nem, a hiányod kegyetlen, nem pótol semmi sem. Siratom azt akit nagyon szerettem, mert én őt sohasem feledem. Becsukom a szemem látom az arcát, ha csend van hallom a hangját. Érzem, hogy odabent valami nagyon fáj, vele álmodom éjszakákon át. Sajnos elment és nem maradhatott velem, de azt tudom, hogy csak engem szeretett. Drága Márió fiam, soha- soha nem feledünk! Mindig szeretni fogunk, nagyon hiányzol nekünk. Pótolhatatlan veszteség ért bennünket, hogy elmentél.

HIÁNYZOL SZERELMEM DRÁGA MÁRIÓM!!

" Van egy út, melynek kapuját őrzi a bánat.
Könnyű ide bejutni, de nincs kijárat.
Csak a szél hangja töri meg a temető csendjét,
Fejembe bekúszik egy borús emlék.
Te voltál az életem az álmom.
Te voltál minden boldogságom.
Amíg élek örökké szeretlek,
Hiányzol nagyon,és soha nem feledlek téged"

Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok.
Hisz Napként az égen nektek ragyogok.
Ha szép idő van és kék az ég,
Jusson eszetekbe sok szép emlék!

Ha rám gondoltok soha ne sírjatok!
Inkább a szép dolgokon kacagjatok!
Ha telihold van, az értetek ragyog.
S azt jelenti, hogy boldog vagyok.
Szeret6ünk MÁRIÓ!!

Csillag vagy nékem, mely száll fenn az égen,
oly vonzó a fényed, mit nem érek el.
Álmomban látlak és mindennap várlak,
mert amíg élek, nekem csillag leszel.Hiányzol fiam..

Ha hullócsillag száll az éjféli égen,
Akkor mondjatok egy imát értem!
Én is imát mondok majd értetek,
Hogy boldog lehessen a szívetek.
Ha rám gondoltok soha ne sírjatok!
Hiszen szívetekben jó helyen vagyok.
Mikor Rád gondolok, s behunyom szemem,
Szeretném hallani,hogy ezt mondod nekem:Szeretünk és soha nem feledünk..
-----------------------------------------------------------

Nagyon- nagyon hiányzol nekem MÁRIÓM! !

Ne gondold, hogy valaha is elfelejtelek.
Ne gondold, hogy nélküled élhetek.
Ne gondold, hogy nem fáj,
De tudom, nem jössz vissza már.
Miért nem mondtad, hogy
Ez ennyire fáj!

NEM AKARTAM MÁST,CSAK SZERETNI TÉGED,RAGASZKODNI HOZZÁD,MINT FÁHOZ A KÉREG.FÉLTVE ŐRIZNI ÁLMAID,S ÓVNI HA FÉLSZ?ÚGY SZERETNI AHOGY SOHASEM MÉG.SEMMI TÖBBET A CSAK ÉREZNI A LELKED,ÖLELNI A LÁZTÓL FORRÓN IZZÓ TESTED.S ELFELEDNI MIND MIVEL A VILÁG BÁNTOTT,CSAK SZERETNI AKARTALAK TÉGED S A VILÁGOT!!!HIÁNYZOL DRÁGA MÁRIÓM....SZERETLEK....

Gondolok Rád akkor is, mikor nem beszélek Rólad.
Ott vagy minden nevetésben,
A szerető ölelésben,
Ott vagy minden hallgatásban,
a néma kiáltásban....
Mikor a fákon csiripelnek a madarak,
Jelezvén ezzel is újra itt a tavasz...
Ott vagy a nyíló virágokban,
A reggeli napsugárban,
A hajnali ébredésben,
Az éjszakai csendben...
Ott vagy minden rezzenésben,
Az érintésben,
a szélben,
A viharban hajladozó fákban,
Minden percben és órában...
Itt vagy velünk...
Tudom!
Érzem...
Bár a szemem nem lát Téged...
De a szívem érez...!!!!!

Váratlan percben az életed véget ért,
Mint vihar a rózsát a halál tépte szét.
Az élet csendesen megy tovább,
Fájó emléked elkísér bennünket egy életen át!

Siratod akit szeretsz,
Akit ezután már soha nem feledsz,
Becsukod a szemed, s látod az arcát,
Ha csend van, hallod a hangját.
Vele álmodsz éjszakákon át,
S érzed, hogy odabent fáj.
Fáj, hogy elment, s nem maradt veled,
De tudod azt, hogy örökké szeret!!

Hol vagy Szerelmem,én drága MÁRIÓM!!

Mikor útra keltem még nem tudtam, hogy ez volt az utolsó utam, nem térek hozzátok vissza többé soha.
Hogy sorsom velem ily mostoha lesz.
Még fiatal vagyok, élni akartam még.
Ez a szörnyű betegség miért pont engem ért.
Kedves szeretteimtől is innen búcsúzom, fájdalmatokat még csak enyhíteni sem tudom.
Nincs már alkalom megköszönni Nektek azt a sok mérhetetlen szeretetet.
Ne búsuljatok, Nekem már nem fáj semmi.
Ha eljön az este csillagként tudok Nektek üzenni.
Tekintsetek fel az égre, ott fogok ragyogni.
Szívetek egy darabja voltam, mit nem lehet pótolni. . .
Örökön Örökké együtt mi mindig SZERETNI fogunk..PICI LÁNYOD MARION,És SZERELMED RENI..

" Az emléked szívünkben él míg élünk,
Az emléked szívünkben él, el nem feledünk.
Tovább élsz, itt legbelül a szívünkben,
S ez elkísér egész életünkben.

De mért ilyen keserves az élet,
Miért kellett pont neked elmenned?
Szívünk gyászol s meghasad a fájdalomtól,
Nem tudunk szabadulni a fájó bánattól.

Nem hiszem el, nem, még most sem, hogy elmentél,
Nem akarom elfogadni a tényt, hisz fiatal voltál még alig éltél.
Most már csak könnyes szemmel, szótlanul csak állok,
S a régi szép emlékekre gondolok. . . .

Vándor, ha erre jársz,
itt egy szomorú emléket látsz:
Fiatal fiút takar e sír -
Lehajtott fejjel idézd fel őt.
Kapott biciklit, kisautót,
Szerető családot, szülőt, nagyszülőt,
Dacolt a veszéllyel,
Végül mégis ő ment el vesztesen.

Nem vársz már bennünket ragyogó szemekkel,
Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel.
De abban reménykedem, hogy jó helyre mentél,
Mert Te a jónál is jobbat érdemeltél.
HIÁNYZOL NAGYON DRÁGA FIAM!

Ha láthatnám a mosolyodat
Fejembe fészkelt a gondolat
Mit meg nem tennék Neked
Csak együtt lehetnék Veled

Ha láthatnám a mosolyodat
Megsimíthatnám arcodat
Szárnyal most velem a képzelet
Megfoghatom a két kezed

Ha láthatnám a mosolyodat
Ragyogna érte fenn a nap
A hold ezüstjét szórná ránk
Megszépülne e csúf világ

" Ha meghalok, egyszer Rólam beszéljetek,
Idézzétek fel a velem töltött perceket,
Emlékezzetek Rám, úgy hogy jó vagyok,
Még ha hívó szavatokra nem is hallgatok.

Ha meghalok egyszer, hozzatok virágot,
Nem baj ha hervadt, a lényeg, hogy virágzott
Tegyétek síromra egy szép üzenettel:

\" Búcsúzunk Tőled és nem feledünk el\"

Ha meghalok egyszer, ne sajnáljatok,
Inkább szánjátok csak saját magatok,
Sajnáljátok, hogy nem vagyok köztetek,
Hogy nem teszem szebbé sz őszt és a telet!

Ha meghalok egyszer, imádkozzatok,
Távozó lelkemért szép fohászt mondjatok,
Kérjétek az Istent, hogy hozzám jó legyen,
Ha eljön az Uj Világ, rám is emlékezzen!

Elmentél tőlünk, nem látunk többé,
de szívünkben itt leszel mindörökké!

Még mennyi szép ígéret,
Mennyi csoda, ami várt volna Rá. . .
Nélküle nem teljesülhet soha már. . .

És itt maradtam én is álmok, remények nélkül,
Rám sem várnak már ígéretek, csodák,

Csak könnyek, kérdések, fájdalom és szomorúság.

Csodás valóság voltál, s most utolérhetetlen álom lettél!


Hirtelen de elmentél egy perc alatt,
Számunkra csak a döbbenet és a gyász maradt.
Kicsordul a könny a sírodnál, mélységes a fájdalom, hogy távoztál. Hiányzol drága fiam!

Elmentél pedig sok dolgod lett volna még
Megtölteni szépséggel a családod életét
Elmentél s az életünk nélküled oly sivár
Még most sem hisszük, hogy nincs többé MÁRIÓNK!
Elmentél s veled együtt eltűnt a remény
De lelkünk egy darabja utadon elkísér
Veled vagyunk most is, te pedig velünk vagy
Mert szeretetünk irántad oly végtelenül nagy !

Ha egy könnycsepp gördül végig az arcunkon,
Ez azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon.
A könny és a szeretet édestestvér,
Nem szeretet, ami egy könnyet sem ér.
Ki sosem sír, az sosem szeretett,
Mert a könny és a szeretet egy napon született. "

Az Ő szíve pihen, az enyém vérzik, a fájdalmat csak az élők érzik. Nem az a fájdalom, melytől könnyes lesz a szem, hanem amelyet szívemben hordok egy életen át, csendesen. Hisz kinek a fiát fedi a sírhalom, csak az tudja milyen az igazi fájdalom! ! ! Nagyon SZERETLEK drága fiam! !

Az Ő szíve pihen, az enyém vérzik, a fájdalmat csak az élők érzik. Nem az a fájdalom, melytől könnyes lesz a szem, hanem amelyet szívemben hordok egy életen át, csendesen. Hisz kinek a fiát fedi a sírhalom, csak az tudja milyen az igazi fájdalom! ! ! Nagyon SZERETLEK drága fiam! !

Nem múlik a bánat, egyre nehezebb
Ha felnézek az égre, megremegek
Keresem a csillagot, mely Te lehetsz
Közben hallom amint pajkosan nevetsz
Mikor azt mondtad mindig Velem maradsz
Soha el nem hagysz. . és szeretlek anya . . .

De elmentél, s szívem darabokra szakad
Hiányzik minden kedves szavad
Cinkosod voltam, minden tervedben
Most úgy érzem: Túl nagy árat fizettem. . .

Itt vagyok, Anya, nézlek az égből
Majd idefentről vigyázok Rád
Könnyeiddel én simítom arcod
Eljut majd hozzám minden imád

Itt vagyok, Anya, ne félj, jól vagyok
Testem elhagytam, lelkem szabad
Felhőről felhőre ugrándozva
Egy csodás világ felé halad

Hol nincs kín, bánat, égő fájdalom
Csak szeretet és mennyei fény
Itt vagyok, Anya és egy sugarán
Eljövök Hozzád minden nap én

Lelked érintem, álmod vigyázom
Őrködni fogok léted felett
S örömmel nézek vissza a múltra
Hiszen annyira jó volt Veled

Itt vagyok, Anya, suttogó szélként
Harmatcseppként egy fűszál hegyén
Szíved ha dobban… velem lüktet
Ezért amíg élsz, itt leszek én