Itt hagytál minket,de szívünkben őrzünk Téged,míg egyszer újra nem találkozunk...Nyugodj békében Drága szeretett Rózsi mamánk!!!

Ha hallasz ott fent az Égben,remélem,tudod,hogy mennyire hiányzol Nekünk!!!
És boldog Anyák napját drága Rózsi mama!!!

Sok szeretettel gondolok Édesanyámra.

"Semmi sem égeti úgy a szívet, mint az üresség, ha valakit elveszítünk, mielőtt igazán ráébrednénk, mennyit jelentett nekünk." :( hiányzol... Nyugodj békében Rózsi Mama!

Már sosem fogjuk hallani a hangod,látni a nevetésed,átölelni,megosztani Veled örömünk,bánatunk...De míg emlékezünk,élni fogsz!S míg élünk,emlékezünk!Így hát sose hagysz el minket,örökké élsz Bennünk!!!Szeretünk!Hiányzol:'(

"Mondják, hogy mindegyikünk bír egy csillaggal, s az, akié lehull az égről, meghal." Nyogodj Békében Rózsi Mama!

Egy csodálatos nagymama,édesanya és feleség voltál.Az,hogy most elmentél,nagyon fáj...Emlékedet megőrizzük szívünkben,egészen addig,míg újra nem találkozunk egyszer,s még tovább...Nyugodj békében Drága Rózsi mamánk!!!

"Sose sírj,sose háborodj fel.Értsd meg a dolgokat."
/Baruch Spinosa/

"Leállt a szív, mely értünk dobogott,
Pihen a kéz, mely értünk dolgozott.
Számunkra te sosem leszel halott,
Örökké élni fogsz, mint a csillagok."

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

"I believe in You...One day you will find your light again...Be yourself an angel of kindness..."