Mindenszentek
A mindenszentek vagy mindenszentek napja (röviden mindszent; latinul Festum Omnium Sanctorum) keresztény ünnep, amelyet a katolikus egyházban november 1-jén, más egyházakban más napokon tartanak a valaha élt igaz emberek tiszteletére.
Mai formájában is több, mint ezeréves ünnep ez, eredetében és jelentésében pedig visszamegy az első keresztény századokra.
Hívő és nem hívő emberek gyertyát gyújtanak, és elveszített szeretteikre emlékeznek .
Testvéreink, barátaink, ismerőseink ünnepe ez, azoké, akik üdvözültek (s nemcsak a szentté avatottaké). Sőt, a saját - reménybeli - ünnepünk is, mert mindnyájan arra vágyunk, hogy egykor a mindenszentek seregében éljünk a mennyben. Mindennap kell erre gondolnunk, örök célunkra, mint Szent Cyprián írja: ,,...amikor lenyugszik a nap és végetér napunk, kell, hogy újra imádkozzunk, és kérjük, hogy ismét felkeljen fölöttünk a fény, és kérjük azt is, hogy Krisztus eljövetele az örök élet kegyelmét hozza meg nekünk...'
Sok európai országban – köztük Magyarországon és valamennyi magyarlakta területen – szokás, hogy az emberek meglátogatják elhunyt hozzátartozóik sírját, virágot visznek és gyertyákat, mécseseket gyújtanak mindenszentek napján, illetve a halottak napján. Magyarországon a sírok virágokkal és koszorúkkal való feldíszítése a 19. század elejétől terjedt el német katolikus hatásra. E szokást nem csak a katolikusok, a protestánsok is átvették Magyarországon.
A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a "temetők nagy keresztjénél" ma is elimádkozzák a Mindenszentek Litániáját, és megáldják az új síremlékeket. Magyarország egyes vidékein harangoztattak a család halottaiért, máshol ételt ajándékoztak a szegényeknek. Sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból, így a családi lakomán nekik is terítettek, és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy eligazodjanak a házban. Egyes falvakban ezen a napon választották meg a bírót, fogadták fel a cselédeket, és ekkor újították meg az egész tanácsot.
Magyarországon nagyon sok templomot szenteltek a mindenszenteknek és sok oltárkép ábrázolja őket.
A mindenszentek tiszteletét őrzi Mindszenty József hercegprímás felvett neve.